George Simion AUR-elnök fontolgajta, hogy elinduljon a jövő évi elnökválasztáson

•  Fotó: George Simion/Facebook

Fotó: George Simion/Facebook

Groege Simion, a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke fontolóra veszi, hogy elinduljon a jövő évi romániai elnökválasztáson – ezt ő maga közölte kedden este.

Balogh Levente

2023. február 08., 12:342023. február 08., 12:34

A politikus a Prima TV-nek nyilatkozva közölte: nem zárja ki a lehetőséget, ugyanakkor konkrét választ egyelőre nem tud adni, a döntés ugyanis több tényezőtől is függ – például attól,

hogy a többi párt a pártelnököt, vagy valamilyen ismert személyiséget küld harca a tisztségért.

Simion szerint előbb megvárják a szintén jövőre esedékes európai parlamenti választás eredményét, ezt követően döntenek a jelölt személyéről.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy az esetleges indulást beárnyékolhatja, hogy „új Vadimként” bélyegzik meg.

Ezzel arra utalt, hogy 2000-ben a szélsőséges Nagy-Románia Párt elnöke, Corneliu Vadim Tudor jutott be a második fordulóba a szociáldemokrata párt jelöltjével, Ion Iliescuval szemben.

„Ez az a játszma, amit a PSD szeretne, hogy ugyanazt a forgatókönyvet játssza el, mint Vadim esetében. Tudatában vagyunk ennek, de reméljük, hogy Románia nem ismét Iliescut választja majd. Csakis egyes olyan politikai ellenfelek elméjében vagyunk szélsőségesek, akik szeretnének valamelyik sarokba beállítani, hogy magukkal vigyenek a második fordulóba, és kihasználjanak” – mondta Simion.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. március 22., szombat

A Nemzet megváltása ortodox katedrális nagyságához méltó a rá költött pénzösszeg is

Az elmúlt másfél évtizedben 270 millió eurót költöttek a bukaresti Nemzet megváltása ortodox katedrális megépítésére, a költségek „több mint tíz százalékát” az egyház saját forrásaiból fedezte.

A Nemzet megváltása ortodox katedrális nagyságához méltó a rá költött pénzösszeg is
2025. március 22., szombat

Cătălin Predoiu elutasította az AUR vádjait, lesz amerikai vízummentesség

A román hatóságok az ütemterv szerint haladnak az amerikai vízummentesség előkészítésében – jelentette ki Cătălin Predoiu miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter szombaton Suceaván. Predoiu keményen bírálta az AUR ,,hamis állításait".

Cătălin Predoiu elutasította az AUR vádjait, lesz amerikai vízummentesség
2025. március 22., szombat

Elnökválasztás: megvan a lista, Simion lesz a szavazólap első helyén

George Simion neve lesz a szavazólap első helyén a májusi elnökválasztás első fordulójában. A második helyen Crin Antonescu, a harmadikon Elena Lasconi neve szerepel majd.

Elnökválasztás: megvan a lista, Simion lesz a szavazólap első helyén
2025. március 22., szombat

,,Egy papír aláírásáért” tértek vissza Bukarestbe a bűnügyi eljárás alatt álló Tate fivérek

Magánrepülőn tértek haza szombat hajnalban Bukarestbe a bűnügyi felügyelet alatt álló Tate fivérek, akiknek február végi távozása országos botrányt okozott.

,,Egy papír aláírásáért” tértek vissza Bukarestbe a bűnügyi eljárás alatt álló Tate fivérek
2025. március 22., szombat

Növekszik Romániában a családon belüli erőszakkal kapcsolatba hozható esetek száma

Riasztóan emelkedik Romániában a családon belüli erőszakkal kapcsolatba hozható esetek száma: a rendőrök tavaly közel 59 500 üggyel foglalkoztak, ami 35%-os növekedést jelent 2019-hez képest.

Növekszik Romániában a családon belüli erőszakkal kapcsolatba hozható esetek száma
2025. március 21., péntek

Akcióba lépett a médiahatóság a közösségi oldalakat elárasztó törvénytelen tartalmak ellen

Illegális audiovizuális tartalmak eltávolítását rendelte el pénteken az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) a TikTokról és a Facebookról.

Akcióba lépett a médiahatóság a közösségi oldalakat elárasztó törvénytelen tartalmak ellen
2025. március 21., péntek

Kiutasítottak Romániából egy terrorista eszméket hirdető német férfit

Nemkívánatos személlyé nyilvánítottak a bukaresti hatóságok egy német állampolgárt, aki közel-keleti terrorista szervezetekkel szimpatizál és folyamatosan terrorista eszméket hirdetett – közölte pénteken a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Kiutasítottak Romániából egy terrorista eszméket hirdető német férfit
2025. március 21., péntek

Elkészült a bölcsődei és óvodai beiratkozások ütemterve

A tanügyminisztérium közzétette pénteken a bölcsődei és óvodai beiratkozások ütemtervét és az erre vonatkozó szabályokat a következő tanévre.

Elkészült a bölcsődei és óvodai beiratkozások ütemterve
2025. március 21., péntek

Először hívta össze a védelmi tanácsot Ilie Bolojan

Ilie Bolojan ügyvivő államfő összehívta március 28-ára a Cotroceni-palotába a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot (CSAT) – közölte az elnöki hivatal.

Először hívta össze a védelmi tanácsot Ilie Bolojan
2025. március 21., péntek

Ilie Bolojan azt ígéri, havonta közzéteszik az elnöki hivatal kiadásait

Havonta nyilvánosságra fogják hozni ezután az elnöki hivatal kiadásait – jelentette be csütörtök este Ilie Bolojan ügyvivő államfő.

Ilie Bolojan azt ígéri, havonta közzéteszik az elnöki hivatal kiadásait