Bojkott. Ana Birchall igazságügyi miniszter továbbra is ellenállásba ütközik a testület részéről Adina Florea kinevezésével kapcsolatban
Kvórumhiány miatt fel kellett függeszteni a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) hétfői ülését. Ezt követően Ana Birchall igazságügyi miniszter úgy nyilatkozott, hogy a testületben régóta érezhető a feszültség, és a helyzet egyre súlyosabb.
2019. július 01., 12:042019. július 01., 12:04
Arra az újságírói kérdésre, hogy feszült-e a viszony közte és Lia Savonea CSM-elnök között, Birchall azt felelte, nem érti „az agresszív hangnemet”.
„Megmondtam az elnök asszonynak, hogy számomra teljesen természetes az intézményes együttműködés, bármikor tanácskozhatunk, partner vagyok a párbeszédben, de az agresszivitást és a valóságtól eltérő dolgok állítását nem tűröm” – jelentette ki az igazságügyi miniszter.
A testületnek érvényesítenie kellett volna a napirend szerint Adina Florea kinevezését az igazságszolgáltatásban elkövetett bűncselekményekkel foglalkozó ügyészi osztály élére.
Bár vasárnap és hétfőn különleges helyzet van az áramellátásban, a napközbeni fogyasztás történelmi mélyponton van, a rendszer képes lesz megbirkózni a helyzettel, és nem kell húsvéti áramszünettől tartani – közölte Sebastian Burduja.
Holtan találták a Siriu víztározóban a péntek délután óta keresett tűzoltót – számolt be szombaton a Buzău megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Az év első három hónapjában lefolytatott több mint 400 akció nyomán összesen 173 személyből álló 23 bűnszervezetet számolt fel a rendőrség.
Szombaton kezdődik és május 3-án reggel 7 óráig tart az időközi helyhatósági választások kampánya.
Megbánta Crin Antonescu, hogy azt mondta: a kínai gyakorlatot alkalmazva stadionokban lövetné főbe a drogdílereket.
Labilis légkörre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Erdélyre, a Bánságra, a Partiumra – beleérvte Máramaros megyét is – , Olténiára, Munténia nyugati részére és a hegyvidéki területekre.
Bár nem támogatja a halálbüntetés visszaállítását, a drogdílereket stadionban lövetné agyon, ha ez lehetséges volna – jelentette ki Crin Antonescu.
Megbocsát Elena Lasconi, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke a párt azon vezetőinek, akik múlt héten arról döntöttek: helyette a függetlenként induló bukaresti főpolgármestert, Nicușor Dant támogatják az elnökválasztáson.
Cáfolta csütörtökön a iași-i Sf. Spiridon kórház vezetősége, hogy az intézmény három alkalmazottjának – két rezidens és egy beteghordozó – halálát munkahelyi túlterheltség okozta volna.
Crin Antonescu felolvasta az újságíróknak azt a nyilatkozatot, amelyet az egykori titkosrendőrség, a Securitate felszólítására tett 1988-ban egy barátjáról. Leszögezte: nem „jelentésről”, hanem nyilatkozatról van szó, amelyet a Securitate nyomására tett.
1 hozzászólás