Figyelmeztető sztrájkot tartanak a munkaügyi minisztérium alkalmazottai szerdán reggel

Figyelmeztető sztrájkot tartanak szerdán 8 és 10 óra között a munkaügyi minisztériumi szakszervezeti szövetség tagszervezeteinek tagjai a munkakörülményekkel és bérezéssel kapcsolatos elégedetlenségeik miatt.

Krónika

2023. november 22., 09:042023. november 22., 09:04

Az Agerpres-nek elküldött közleményben a szakszervezetek figyelmeztetnek, hogy amennyiben a kormány nem teljesíti követeléseiket, november 27-én általános sztrájkba lépnek, és a szóban forgó intézmények mindegyikében le fog állni határozatlan időre a tevékenység.

Mint leszögezték, kénytelenek tiltakozásokhoz folyamodni, mert bár több ízben is próbálták felhívni a politikai osztály figyelmét a munkakörülményeikkel, a személyzethiánnyal, a méltánytalan bérezéssel és a kifizetetlen túlórákkal kapcsolatos problémáikra, ezek megoldatlanok maradtak.

„Tagjaink szükségesnek tartották, hogy a tiltakozásnak eme formájához folyamodjanak, hogy felhívják a figyelmet azokra a problémákra, amelyeket többször is közöltek a politikai osztállyal, és amelyek továbbra is megoldatlanok. A politikai osztály figyelmen kívül hagyta és továbbra is figyelmen kívül hagyja az általunk feltárt valóságot” – olvasható a szakszervezeti szövetség közleményében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 16., hétfő

Kelemen Hunor emelné az áfát és megnyirbálná az „extravagáns” bérjuttatásokat

Az eddig terítékre került megszorítások közül az RMDSZ elnöke két százalékponttal megemelné az áfát, ugyanakkor bővítené azoknak a körét, akik egészségbiztosítási hozzájárulásra kötelesek.

Kelemen Hunor emelné az áfát és megnyirbálná az „extravagáns” bérjuttatásokat
2025. június 16., hétfő

A nők elleni erőszak terén Románia „vezető” helyen áll az EU-tagországok között

Európai uniós viszonylatban Romániában az egyik legmagasabb a nők elleni párkapcsolati erőszak előfordulási aránya – hívta fel a figyelmet hétfőn az Eurostat adataira hivatkozva a Friedrich Ebert Alapítvány romániai irodája.

A nők elleni erőszak terén Románia „vezető” helyen áll az EU-tagországok között
2025. június 16., hétfő

Mintegy 200 román állampolgár kérte evakuálását Izraelből és Iránból

Mintegy 200 román állampolgár kérte az evakuálását Izraelből és Iránból a közel-keleti válsághelyzet miatt – közölte hétfőn a külügyminisztérium európai, közel-keleti és afrikai ügyekkel megbízott államtitkára.

Mintegy 200 román állampolgár kérte evakuálását Izraelből és Iránból
2025. június 16., hétfő

Feljelentik Ciolacut és Grindeanut a Nordis ingatlanpanamájának károsultjai

A Nordis-ingatlanpanama károsultjai hétfőn bejelentették, hogy büntetőfeljelentést tesznek Marcel Ciolacu volt miniszterelnök, Sorin Grindeanu, a PSD ügyvivő elnöke, Alfred Simonis és Laura Vicol, a képviselőház jogi bizottságának volt elnöke ellen.

Feljelentik Ciolacut és Grindeanut a Nordis ingatlanpanamájának károsultjai
2025. június 16., hétfő

Vasile Blaga: balekok vagyunk, ha ismét elfogadjuk a PSD által javasolt rotációs miniszterelnökcserét

Ellenzi Vasile Blaga, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátora a Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt rotációs megoldást a miniszterelnöki tisztség betöltésére.

Vasile Blaga: balekok vagyunk, ha ismét elfogadjuk a PSD által javasolt rotációs miniszterelnökcserét
2025. június 16., hétfő

Daganatot találtak Ion Iliescu tüdejében

Tüdőrákja van Ion Iliescu volt államfőnek – közölte hétfőn a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) dr. Agrippa Ionescuról elnevezett kórháza.

Daganatot találtak Ion Iliescu tüdejében
Daganatot találtak Ion Iliescu tüdejében
2025. június 16., hétfő

Daganatot találtak Ion Iliescu tüdejében

2025. június 16., hétfő

Bosszantja a PNL-t és az USR-t, hogy Nicușor Dan halogatja a kormányfő kinevezését

Bosszantja a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) illetékeseit, hogy Nicușor Dan államfő halogatja a miniszterelnök-jelölt megnevezését.

Bosszantja a PNL-t és az USR-t, hogy Nicușor Dan halogatja a kormányfő kinevezését
2025. június 15., vasárnap

Izraelben, Iránban, Jordániában is rekedtek román állampolgárok, Betlehemben zarándokcsoportok

A román külügyminisztérium folyamatos kapcsolatban áll az Izraelben és Iránban tartózkodó román állampolgárokkal, beleértve a betlehemi zarándokokat is. A tárca szóvivője közölte, prioritás a biztonságuk.

Izraelben, Iránban, Jordániában is rekedtek román állampolgárok, Betlehemben zarándokcsoportok
2025. június 15., vasárnap

Aggódik a román külügy a közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt

Aggodalmának adott hangot vasárnap a román külügyminisztérium a közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt.

Aggódik a román külügy a közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt
2025. június 15., vasárnap

Medve támadt egy erdészre, az áldozat súlyos állapotban van

Súlyosan megsérült egy erdész az Argeș megyei Stănești település térségében vasárnap reggel, miután medve támadt rá – közölte a News.ro hírportál.

Medve támadt egy erdészre, az áldozat súlyos állapotban van