Fotó: Ukrán katasztrófavédelem
A romániai polgárok nagy többsége szerint az ukrajnai háború veszélyt jelent az országra – derül ki egy felmérésből.
2024. március 12., 12:302024. március 12., 12:30
Az INSCOP közvélemény-kutató intézet által a News.ro hírügynökség megrendelésére készített felmérés kedden ismertetett adatai szerint
A megkérdezettek 2,3 százaléka nem tudott vagy nem akart válaszolni.
Azok között, akik szerint a háború veszélyes Romániára nézve, nagyobb arányban vannak jelen a PSD–PNL-koalíció és az AUR szavazói, a felsőfokú végzettséggel rendelkezők, a fehérgallérosok és az állami alkalmazottak.
A háborút nem különösebb kockázatnak tekintők között a férfiak, a 45 év alattiak, a potenciálisan aktív inaktívak és a magasabb jövedelműek képviseltetik magukat magasabb arányban.
Ezzel a megkérdezettek 59,8 százaléka ért egyet, míg 36,6 százalék azt mondja, hogy nem kell több pénzt költeni a hadseregre, mivel az ukrajnai történések nem érintik az országot.
A hadsereg finanszírozásának növelését szorgalmazók között nagyobb arányban képviseltetik magukat a PSD–PNL koalíció és az AUR szavazói, a 45 év fölöttiek, a felsőfokú végzettséggel rendelkezők, a fehérgallérosok, a bukarestiek és a nagyvárosok lakói, az állami alkalmazottak és azok, akiknek nincs fiókjuk valamely közösségi oldalon.
A felmérés február 22. és 29. között készült 1100 fős mintán, a hibahatár 2,95 százalék.
A koalíciós pártoknak tárgyalóasztalhoz kell ülniük és sokkal komolyabban meg kell vitatniuk, hogy kinek mekkora részt kell vállalnia a deficitcsökkentés terhéből – véli a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára, Paul Stănescu.
Megválasztották Ilie Bolojant a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökévé az alakulat szombati rendkívüli tisztújító kongresszusán.
A PSD távol maradt a PNL kongresszusától, mint a szociáldemokraták közölték, különbséget tesznek a kormányzati és a politikai együttműködés között.
Romániának van jövője, és ez ,,belátható időn belül” érezhető lesz – jelentette ki Nicușor Dan államfő szombaton a Nemzeti Liberális Párt (PNL) rendkívüli tisztújító kongresszusán mondott beszédében.
Csökkentik az állami vállalatok igazgatótanácsainak létszámát és a menedzserek juttatásait – közölte Ilie Bolojan miniszterelnök a költségvetési deficitcsökkentés második csomagja tervének ismertetésekor.
Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.
Megszabadulna a szovjet eredetű fegyverektől a román védelmi tárca, és korszerű eszközökre cserélné le őket.
A rendőrök 500 lejre büntettek meg egy taxisofőrt, aki július 10-ről 11-re virradó éjszaka nem volt hajlandó felvenni egy utast a Henri Coandă repülőtéren, és bevonták a fuvarozói engedélyét.
Az elnöki illetmény havi összege valamivel több mint 27 000 lej – ez most azért számít referenciának, mert fölvetődött, hogy azok az állami cégvezetők, akik többet keresnek az államfőnél, mondjanak le önként illetményük egy részéről.
A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.
szóljon hozzá!