Képünk illusztráció
Felelősségre vonják a tanfelügyelőségek vezetőit azokban a megyékben, ahol késik az iskolások ingázási költségeinek és az ösztöndíjaknak a kifizetése – jelentette be szerdán az ügyvivő oktatási miniszter.
2021. november 24., 17:142021. november 24., 17:14
Sorin Cîmpeanu a parlament épületében adott nyilatkozatában rámutatott: a minisztérium „régóta” utalta a megyei tanfelügyelőségeknek a tanulók ingázási költségeinek elszámolásához szükséges pénzt.
A tárcavezető emlékeztetett, hogy az ösztöndíjakra szánt 540 millió lejes költségvetést a megyékből érkezett igénylések alapján kiegészítették 109 millió lejjel, és ezt a pénzt is megkapják a tanfelügyelőségek, hogy decemberben időben kifizethessék az ösztöndíjakat.
– fogalmazott az ügyvivő miniszter. Az Agerpres szerint azt is hozzátette, hogy ezt „súlyos menedzseri hiányosságnak” tekintené, amelyért fizetnie kell majd az érintett intézményvezetőnek.
A július elsejétől hatályba lépő keretszerződés legfontosabb újdonsága, hogy a súlyos betegségek korai felismerésére szolgáló ingyenes szűrésben részesülnek a biztosítási jogviszonnyal nem rendelkező személyek is.
A www.ghiseul.ro oldalon keresztül is kifizethetik az útadót magánszemélyek csütörtöktől.
Légköri instabilitásra – villámlásra, záporesőre, helyenként jégesőre – vonatkozó elsőfokú figyelmeztetést adott ki csütörtök délelőtt az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) tizenkilenc megyére. A figyelmeztetés péntek hajnalig érvényes.
Az országos képességfelmérő vizsga keretében csütörtökön matematikából írásbeliznek a nyolcadik osztályt végzett diákok, pénteken pedig anyanyelvből adnak számot tudásukról a nemzeti kisebbségekhez tartozó tanulók.
Azonnali intézkedések hiányában teljesen elsivatagosodhat Románia déli része 50 éven belül – jelentette ki Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.
Elena Lasconi Câmpulung Muscel-i polgármestert választotta meg új pártelnöknek a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) tagsága.
Elfogadta a képviselőház szerdai ülésén a kábítószerfüggőknek szánt detoxikáló és rehabilitációs központok létesítéséről szóló törvénytervezetet.
A Neptun Deep gázkitermelés környezetvédelmi engedélyének visszavonására szólította fel szerdán a román hatóságokat a Greenpeace Románia, arra hivatkozva, hogy ez a „mérgező” beruházás veszélyezteti a Fekete-tengert.
Országos takarítási nappá nyilváníthatják szeptember harmadik szombatját – közölte Tánczos Barna szenátor, korábbi környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter.
Az oktatási minisztérium bukaresti székhelye előtt tüntetett kedden több tanuló, mert nem értenek egyet Ligia Deca miniszternek a diákstatútumot módosító javaslatával, amely szerint elkülönítenék az órákat zavaró diákokat.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)