Fotó: Presidency.ro
Az etnikumközi egyetértés megerősítésével megszilárdul az erős és virágzó társadalom – húzta alá március 15-ei üzenetében Klaus Iohannis államfő.
2021. március 15., 11:472021. március 15., 11:47
2021. március 15., 11:532021. március 15., 11:53
– fogalmazott Iohannis. Az Agerpres hírügynökség által idézett üzenetben Románia elnöke kitért arra is, hogy az országban élő magyar kisebbség és politikai képviselői „jelentős mértékben” hozzájárultak az európai integrációhoz, a demokratikus értékekhez való visszatéréshez, valamint „az emberi és a kisebbségi jogokat tiszteletben tartó” társadalom kialakításához.
– emelte ki Iohannis. Hangsúlyozta továbbá, hogy a koronavírus elleni küzdelem és a mostani időszak nehézségeinek leküzdése érdekében hozott közös erőfeszítések bizonyítják, hogy „a románok és a magyarok tudják gyümölcsöztetni különleges emberi kvalitásaikat és potenciáljukat”.
– üzente Klaus Iohannis.
Mint ismeretes, Klaus Iohannis 2014 óta Románia államfője – tisztségbe kerüléséhez nagymértékben hozzájárultak az erdélyi magyarok szavazatai, ám ez az első alkalom, amikor március 15-én üzen a magyarságnak.
Országszerte több mint 650 jogosítványt vont be a rendőrség az elmúlt 24 órában végzett ellenőrzések nyomán.
Rendkívül népszerűtlen intézkedéseket kell meghoznia az USR-t is soraiban tudó jövendőbeli kormánynak – jelentette ki a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz az alakulat szombati kongresszusán.
A Szociáldemokrata Párt Országos Politikai Tanácsa szombaton megszavazta a kormányra lépést – jelentette be Sorin Grindeanu ügyvivő elnök, aki szerint a szavazáson részt vevők 71,5 százaléka támogatta a PSD részvételét a Bolojan-kormányban.
Bár a következő, várhatóan négypárti kormánykoalíció még létre sem jött, Ciprian Ciucu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnöke máris bírálatokat fogalmazott meg két leendő partnerrel, a PSD-vel és az USR-rel szemben.
Az Ilie Bolojan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnöke által vezetett leendő kormányban három miniszterhelyettes is lehet, és akár három RMDSZ-es politikus is helyet kaphat benne.
Az általa vezetendő kormány „áldozati kormány” lesz – jelentette ki szombaton Ilie Bolojan kijelölt miniszterelnök a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) kongresszusán.
Sorin Grindeanu pénteken bejelentette, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) szombaton dönt a kormányzati részvételről, és vasárnap a miniszterjelöltjeiről.
Július végi rendkívüli ülésszakán fogadja el a bukaresti parlament a deficitcsökkentő intézkedéseket politikai források szerint.
Ilie Bolojant, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnökét, korábbi ügyvivő államfőt bízta meg kormányalakítással Nicușor Dan államfő.
szóljon hozzá!