Fotó: Facebook/Direcția Națională Anticorupție
Bűnvádi eljárást indított a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a Iaşi megyei vámhivatal vezetője és több alárendeltje ellen.
2022. november 24., 13:322022. november 24., 13:32
Dănuţ Bolohan vámhivatali vezetőt a többi gyanúsítottal együtt 24 órára őrizetbe vették – írja az Agerpres.
A DNA tájékoztatása szerint Dănuţ Bolohant folytatólagosan elkövetett vesztegetés elfogadásával, alkalmazottját, Simona Andreicát vesztegetés elfogadásában való bűnrészességgel gyanúsítják. Az ügyben gyanúsított egy másik vámhivatali alkalmazott, Cristian Timofte, valamint egy cégvezető is, akiket folytatólagosan elkövetett megvesztegetéssel gyanúsítanak. 60 napra hatósági felügyelet alá helyezték és erre az időre eltiltották tisztsége betöltésétől Cristian Leonard Tîrnoveanu vámhivatalnokot, akit szintén folytatólagosan elkövetett megvesztegetéssel gyanúsítanak az ügyészek.
A DNA szerint a bizonyítékok arra utalnak, hogy
A gyanúsítottak lehetővé tették, hogy a cég alacsonyabb összegű vámot fizessen az árura azáltal, hogy a szállítmányt a valósnál jóval kisebb értékűként jelentette be, és a határnál az áruellenőrzés csak formális volt, vagy egyáltalán nem végezték el. „Az ellenőrzéseket csak a dokumentumok alapján végezték, az áruk tényleges átvizsgálása nélkül” – teszi hozzá a DNA.
Az árut néha hamis dokumentumok és külső számlák kísérték, amelyeknek köszönhetően egyrészt el tudták titkolni, hogy a termékek hamisítványok, másrészt a valósnál alacsonyabb árat tüntettek fel a fizetendő vám összegének csökkentése érdekében.
A gyanúsítottak körülbelül 300 amerikai dollárt kértek minden határon bejövő kamion után, amelynek rakománya fölött szemet hunytak – állítják az ügyészek.
A nyomozó hatóságok szerint a be nem fizetett vám miatt 58 millió lejes kár érte az államot.
Bolohan Dănuţ a vámhivatal vezetőjeként Andreica Simona segítségével 24 500 amerikai dollárt kért és kapott több cégvezetőtől, többek közt attól is, akit most őrizetbe vettek. Bolohan Dănuţ ugyanakkor pénzt és egyéb javakat kért és kapott két alárendeltjétől, Timofte Cristiantól és Tîrnovanu Cristinel-Leonardtól, hogy abban az idősávban szolgálatban lévő váltásba ossza be őket, amikor a csúszópénzt adó cégek kamionjai érkeztek vámellenőrzésre.
Az ügyészek kérik a Iaşi megyei törvényszéktől Bolohan Dănuţ, Andreica Simona, Timofte Cristian és a szóban forgó üzletember 30 napos előzetes letartóztatásba helyezését.
Közzétette pénteken az oktatási minisztérium az érettségi vizsga eredményeit.
A tanév rendjének megfelelően a pénteki tanórák után elkezdődik a nyári vakáció.
Technokrata miniszterelnök jelölésével oldhatja fel a kormányalakítási patthelyzetet Nicușor Dan államfő – legalábbis egyes értesülések szerint.
A várakozásokkal ellentétben senkit nem bízott meg kormányalakítással Nicușor Dan államfő a parlamenti pártokkal csütörtökön folytatott konzultációkat követően.
Kinyomtatott recept vagy elektronikus vénymásolat bemutatása nélkül is átvehetik gyógyszereiket a betegek, ha orvosuk az online elektronikus recept segítségével írt fel nekik térítéses vagy ingyenes (kompenzált) orvosságokat.
Továbbra is súlyos problémát jelent a gyermekszegénység Romániában: az Eurostat legfrissebb adatai szerint 2024-ben a 16 év alatti gyermekek közel harmada élt anyagi nélkülözésben.
A betétdíjas rendszer (SGR) elindítása óta idén áprilisig fejenként 17 kilogramm italcsomagolást váltottak vissza a romániaiak – derül ki a rendszert működtető RetuRO és az Ecoteca Egyesület közös felméréséből.
A kormányprogram gyakorlatilag készen van, az RMDSZ két tárcát – a fejlesztésit és a művelődésit – kapja majd meg a várhatóan hamarosan megalakuló kormányban – jelentette be Kelemen Hunor szövetségi elnök csütörtökön.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) azt szeretné, ha az RMDSZ a hamarosan megalakuló kormány tagja lenne – jelentette be csütörtökön Sorin Grindeanu, a PSD ügyvivő elnöke, miután a kormányalakításról egyeztetett Nicușor Dan államfővel.
Enyhén javult Ion Iliescu volt államfő állapota a szerda reggeli műtétet követően – jelentette be csütörtökön a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) kórháza.
szóljon hozzá!