Fotó: Facebook/Cătălin Predoiu
A kemény drogok elleni küzdelmet nehezíti, hogy a vonatkozó törvény több mint húsz éve van érvényben, és nem igazították a mai valósághoz – ismerte el Cătălin Predoiu belügyminiszter.
2023. szeptember 18., 09:412023. szeptember 18., 09:41
A tárcavezető vasárnap este a Prima News-nak nyilatkozva azt is kijelentette: általánosságban elmondható, hogy politikai szinten nem érzékelték időben a probléma súlyosságát.
Rámutatott: igaz ugyan, hogy a belügyminisztérium készített egy stratégiát a szervezett bűnözés és az emberkereskedelem ellen, és a 2010-2011-es időszakban törvénytervezeteket is kidolgoztak, de ez nem elegendő.
– tette hozzá Cătălin Predoiu.
Megjegyezte ugyanakkor, hogy a kábítószerek elleni küzdelem nem nulláról indul, ám a jelenség ellen nem léptek fel kellő hatékonysággal.
Arra a kérdésre, hogyan terjedhettek el a kábítószerek a romániai iskolákban, a miniszter kijelentette:
„Egyrészt a jelenség elterjedt. Ez egy globális üzlet. 85 millió 15 és 64 év közötti ember mondta azt, hogy legalább egyszer már fogyasztott kábítószert. 85 millióan. Csak Európában 30 milliárdos a piac. Ez az üzlet globális lett, lassan, lassan behatolt Romániába is” – mondta Predoiu, aki szerint a jelenség elleni fellépést lehetővé tevő mechanizmusokat nem módosították, hogy lépést tudjanak tartani a kábítószerek terjedésével, és nem is vették kellően komolyan a jelenséget.
Mint ismeretes, a fiatalok körében elterjedt kábítószer-fogyasztás ügye azt követően került a figyelem középpontjába, hogy augusztusban egy 19 éves fiatal többféle kábítószerrel a szervezetében a Fekete-tenger partján található Május 2 (2 Mai) üdülőtelep közelében belehajtott gyalogosok egy csoportjába, megölve két fiatalt.
A szervezett bűnözés elleni ügyészség emiatt többek között kábítószer-fogyasztással és -kereskedelemmel is gyanúsítja.
Kábítószer-fogyasztással és -kereskedelemmel gyanúsítja a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) a 2 Mai településen két fiatalt halálra gázoló Vlad Pascut.
Miután a hétvégén az ország nagy részén vörös, vagyis harmadfokú riadó lesz érvényben a nagy hőség miatt, a meteorológusok várakozásai szerint a jövő héten még melegebb lesz.
A Romsilva állami erdészet fokozottan figyelni fogja a túlszaporodott romániai medvepopulációt a vadászterületeken, valamint az általa kezelt, az emberrel való érintkezés kockázatának kitett területeken.
Vörös riasztás van érvényben Románia nagy részén, egyre többen kerülnek kórházba, az orvosok óvatosságra intenek.
A romániai polgárok többsége hisz a klímaváltozásban, és pozitívan értékeli az italos palackok visszaváltását szolgáló rendszert – derül ki egy friss felmérésből.
Rendkívüli ülésszakra hívták össze hétfőre a képviselőházat. A házbizottság csütörtöki döntése értelmében az alsóház hétfőn 15 órától fog ülésezni, hibrid formátumban.
A Bucsecs-hegységben történt keddi medvetámadás áldozatának sérüléseit részben a magasból való zuhanás, részben a nagyvad okozta – állapították meg az igazságügyi orvosszakértők.
Marcel Ciolacu miniszterelnök nem az inflációra, hanem az adócsalásra utalt, amikor szerdán arról beszélt, hogy „elege van”, és nem tudja egy vállrándítással elintézni, hogy „nálunk a legmagasabb az infláció Európában” – közölte a kormányfői hivatal.
Módosítja a kormány csütörtöki ülésén a közlekedésbiztonságról szóló sürgősségi rendeletet – jelentette be a kormányülés elején a miniszterelnök.
Újabb álhír terjeng az internetes fórumokon, amelyben a kötelező katonai szolgálat visszaállításával és a tartalékosok behívásával riogatnak – tudatta a védelmi minisztérium.
Közzétette szerdán a Központi Választási Iroda (BEC) a június 9-i helyhatósági választások végleges eredményeit.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)