Egy kormánypárti szenátor szerint nem Anders Breivik a felelős a norvég merényletekért

Felháborodást váltott ki csütörtökön Bukarestben a kormányzó Demokrata-Liberális Párt (PDL) egyik szenátorának, Iulian Urbannak az álláspontja, miszerint nem Anders Behring Breivik a felelős a véres norvégiai merényletekért, hanem az Európai Unió jelenlegi vezetői, akik „lenyomták az európaiak torkán a multikulturalizmust”, és nem állították meg a „muszlim gyarmatosítást”.

Rostás Szabolcs

2011. július 29., 08:242011. július 29., 08:24

Iulian Urban blogbejegyzésében értekezik a „született európaiak”, valamint a muszlim és roma népesség közötti szakadékokról, és megdöbbenését fejezi ki az európai országok lakóinak „magas toleranciaszintjével és türelmével” kapcsolatban. A szenátus igazságügyi bizottságának alelnöke ama meggyőződésének adott hangot, miszerint az EU vezető politikusai elősegítették olyan bűncselekmények megvalósulását, mint amilyen az Anders Behring Breivik által elkövetett robbantás és lövöldözés volt.

A 36 éves politikus úgy vélekedett, a 25 EU-tagállamban ma azért vannak kormányon jobboldali irányultságú pártok, mert a lakosság az ő hatalomra juttatásukkal tiltakozik a baloldalhoz köthető „szociális segélyezés felelőtlen politikája” és a „nagyszabású, ellenőrzés nélküli bevándorlás” ellen. „Németországban halottnak nyilvánították a multikulturális társadalmat, Franciaországban és Belgiumban betiltották a burka viselését, Olaszországban hisztériát keltettek a cigányok ellen, Magyarországon utcákon menetelnek a romák ellen, sok országban pénzzel próbálják rábírni a nem európai bevándorlókat a hazatérésre” – mutat rá internetes naplójában a PDL-s politikus, aki szerint az európaiak „hihetetlen toleranciájáról és türelmességéről” tanúskodik, hogy a politikusok részéről megnyilvánuló nyomás dacára az 550 millió „született európai” közül csupán egy hajtott végre borzalmas merényletet. „Ebben a szélsőséges káoszban kész csoda, hogy csak egyetlen egy európai ragadott fegyvert, tekintettel arra a közömbösségre és képmutatásra, amellyel a politikai osztály viseltetik az iszlamizálással és az illegális bevándorlással szemben, amelyek az egész európai kultúrát és civilizációt fenyegetik” – fogalmaz a román szenátor.

A balliberális román ellenzék élesen bírálta Urban eszmefuttatását, és szenátorától való elhatárolódásra szólította fel Emil Boc kormányfőt, a PDL elnökét. Sever Voinescu, a párt szóvivője ugyanakkor közölte: a szenátor írása „veszélyes értelmezéseknek” is teret enged, de a PDL érdemben akkor fog reagálni Iulian Urban állásfoglalására, ha úgy érzi, azok eltérnek az alakulat értékrendjétől.

Eközben Norvégiában kezd visszatérni az élet a normális kerékvágásába az egy héttel ezelőtti kettős merénylet után, bár a robbantás közvetlen környéke még sokáig zárt terület marad, és a hatóságok fenntartják a repülési tilalmat Utoya szigete és a sebesülteket ápoló kórház fölött. A terrorcselekmények elkövetőjét egy másik, jóval puritánabb körülményeket biztosító börtönbe szállították át, ahol nem kaphat levelet, nem fogadhat látogatókat, és nem internetezhet. Tor Aksel Busch királyi ügyész csütörtökön közölte, Anders Behring Breivik pere 2012 előtt nem kezdődhet el. „Reméljük, hogy a jövő év folyamán meg tudunk szervezni egy pert. A vádirat nem lesz kész az év vége előtt, ebből kell kiindulni” – közölte a norvég főügyész, hozzátéve: bár a férfi elismerte a 76 személy életét kioltó merényletek elkövetését, vádemelés csak a vizsgálat után történhet. Márpedig a rendőrség ki akarja hallgatni a lövöldözés idején a szigeten lévő összes embert, és begyűjtik tőlük a mobiltelefonjaikat és a fényképezőgépeiket is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Európa-párti tüntetést szerveztek Bukarestben

Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.

Európa-párti tüntetést szerveztek Bukarestben
2025. május 09., péntek

Jelentős lehűléssel érkezik a hétvége, a hegyekben akár havazhat is

A meteorológiai szolgálat pénteki előrejelzése szerint jelentős lehűlés várható csütörtökig az ország nagy részében.

Jelentős lehűléssel érkezik a hétvége, a hegyekben akár havazhat is
2025. május 09., péntek

Egyelőre úgy tűnik, lesz második forduló, hitelesítette az alkotmánybíróság az elnökválasztás első fordulójának eredményét

Hitelesítette pénteken az alkotmánybíróság az elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményeit. Közleménye szerint döntését egyhangúlag hozta meg a testület.

Egyelőre úgy tűnik, lesz második forduló, hitelesítette az alkotmánybíróság az elnökválasztás első fordulójának eredményét
2025. május 09., péntek

Kelemen Hunor: nem tudjuk elfelejteni az Úzvölgyét

Az urnáktól hosszú ideje távolmaradók mozgósításában lát esélyt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra, hogy ne a magyarellenes George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyerje meg az elnökválasztást.

Kelemen Hunor: nem tudjuk elfelejteni az Úzvölgyét
2025. május 09., péntek

Ciolacu kivár és kormányra juttatná a PSD-t, ha Simion nyer, ha Dan az értesülések szerint

Marcel Ciolacu hét elején lemondott miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kivárásra játszik, és mindenképpen kormányra juttatná pártját, akár a szélsőjobboldali George Simion győz, akár a liberális Nicușor Dan.

Ciolacu kivár és kormányra juttatná a PSD-t, ha Simion nyer, ha Dan az értesülések szerint
2025. május 08., csütörtök

Orbán Viktor és a magyarok is téma volt George Simion és Nicușor Dan választási vitáján

Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.

Orbán Viktor és a magyarok is téma volt George Simion és Nicușor Dan választási vitáján
2025. május 08., csütörtök

A munkaügyi miniszter szerint 1,3 millió honfitársunk került ki a mélyszegénységből

Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.

A munkaügyi miniszter szerint 1,3 millió honfitársunk került ki a mélyszegénységből
2025. május 08., csütörtök

Új korszak az endometriózis kezelésében: fókuszban a betegek életminősége

A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.

Új korszak az endometriózis kezelésében: fókuszban a betegek életminősége
2025. május 08., csütörtök

Antonescu mindenkit kiosztott, miután elbukta az elnökválasztást

Mindkét, a megismételt elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltet bírálta Crin Antonescu, a kormánykoalíció jelöltje, miután a vasárnapi megmérettetésen leszerepelve csupán a harmadik helyen végzett.

Antonescu mindenkit kiosztott, miután elbukta az elnökválasztást
2025. május 08., csütörtök

Megtartotta első ülését az ügyvivő kormány – Románia továbbra is stabil ország a gazdasági miniszter szerint

Megtartotta csütörtökön első ülését a Cătălin Predoiu vezette ügyvivő kormány, amelynek tagjai azt mondják, a kabinet ellátja a napi teendőit. Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszter szerint pedig Románia továbbra is stabil ország.

Megtartotta első ülését az ügyvivő kormány – Románia továbbra is stabil ország a gazdasági miniszter szerint