Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay.com
Egy kattintásnyi távolságra kerül négy okmány: a születési, a házassági, a válási és a halotti anyakönyvi kivonat – közölte szerdán a Facebook-olalán a kutatásért, innovációért és digitalizációért felelős miniszter.
2023. november 02., 08:452023. november 02., 08:45
Bogdan Ivan bejegyzése szerint lezárult az e-kormányzási szolgáltatások megvalósítását célzó első nagyszabású projekt, amelynek keretében – a belügyi tárcával, a fejlesztési minisztériummal, a román digitalizációs hatósággal és a Különleges Távközlési Szolgálattal együttműködésben – digitalizálták a születési, a házassági, a válási és a halotti anyakönyvi kivonatokat.
„A dokumentumok digitalizálása, a munkafolyamatok optimalizálása, az adatbázisok összekapcsolása és az elektronikus közszolgáltatások közelebb hozzák a közigazgatást az állampolgárokhoz!” – idézte a tárcavezetőt az Agerpres.
Azt mondta, minden születési, házassági, halotti, illetve válásról szóló anyakönyvi okiratot feldolgoznak, az összesen ötvenmillió irat egy integrált informatikai rendszerbe kerül, a 185 millió lej értékű programot európai uniós alapokból finanszírozzák, kivitelezésére 36 hónap áll rendelkezésre.
Vagyis a máig nem elérhető adatbázisnak már legalább két éve rendelkezésre kellene állnia.
Az anyakönyvi okiratok informatikai feldolgozását célzó programot indított el hétfőn az európai alapokért felelős minisztérium – közölte Rovana Plumb miniszter.
Medvetámadás áldozatává vált egy fiatal nő kedden délután Prahova megyében, a Jepii Mici túraútvonalon; a hegyimentők nem tudják megközelíteni a holttestet a ragadozótól.
Külön e-mail címet hozott létre a TAROM légitársaság a hétfői járattörlések miatt esedékes kártérítések igénylésére.
Az elmúlt héten 503 kanyarós megbetegedést jelentettek Romániában – közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Közzétették kedden az országos képességfelmérő vizsga óvások utáni végleges eredményeit.
A romániai polgárok nagy része nem sorolja be magát ideológiailag egyik oldalra sem – derül ki a legfrissebb felmérésből.
Ha a pozitív eredményt produkáló drogteszt elvégzésétől számított 72 órán belül nem kapják kézhez a hatóságok a vérmintán végzett laborvizsgálat eredményét, a sofőr visszakapja a bevont jogosítványát – ígéri Bogdan Despescu belügyi államtitkár.
Két nagy nemzetközi kiskereskedelmi lánc, a JYSK és a Fressnapf megérkezett a marosvásárhelyi Plaza M bevásárlóközpontjába – jelentette be a budapesti székhelyű, páneurópai ingatlanbefektető vállalat, az Indotek Group.
Craiova, Buzău, Brăila vagy Târgovişte lakosságarányosan felülmúlja Nagyváradot, Kolozsvárt vagy Konstancát a támogatható pályázatok összértéke tekintetében – derül ki a Szociáldemokrata Párt (PSD) hétfőn közzétett elemzéséből.
Bár a romániai polgárok többsége szerint az ország még mindig rossz irányba tart, egyre nő azok aránya, akik szerint a dolgok jó irányba haladnak – derül ki a legfrissebb közvélemény-kutatásból.
A Bukarestben tüntető könyvelők és a közgazdászok hétfő délelőtt elindultak a Victoria-palota előtti térről a pénzügyminisztérium székhelye felé, miután a tüntetők küldöttsége visszatért a kormány képviselőivel folytatott tárgyalásokról.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)