Fotó: Haáz Vince
A koronavírus-fertőzöttek átlagéletkorának csökkenése figyelhető meg az utóbbi időben – jelentette ki szerdán az egészségügyi miniszter.
2020. augusztus 19., 11:452020. augusztus 19., 11:45
Nelu Tătaru úgy nyilatkozott, Románia a koronavírus-járvány első hullámának második csúcsán van, az elmúlt egy hét adatai alapján stabilizálódni látszik az új esetek száma. A tárcavezető ismét rámutatott, a járványhelyzet alakulása nem az egészségügyi rendszeren múlik elsősorban, csak a járványügyi intézkedések betartásával csökkenthető a vírus terjedése.
– tette hozzá.
A miniszter arról is beszélt, hogy míg három héttel ezelőtt országszerte 840 intenzív terápiás ágy állt rendelkezésre a koronavírusos betegek számára, mára 1034-re nőtt ezek száma.
Nelu Tătaru ugyanakkor kifejtette, a jelenlegi járványhelyzet nem teszi lehetővé az éttermek belső tereinek megnyitását, erre csak az új megbetegedések számának tartós csökkenése esetén kerülhet sor.
A járvány első hullámának újabb csúcsán van túl a romániai lakosság, nyilatkozta keddi nagyváradi villámlátogatásán Nelu Tătaru egészségügyi miniszter.
Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.
Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.
A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.
Mindkét, a megismételt elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltet bírálta Crin Antonescu, a kormánykoalíció jelöltje, miután a vasárnapi megmérettetésen leszerepelve csupán a harmadik helyen végzett.
Megtartotta csütörtökön első ülését a Cătălin Predoiu vezette ügyvivő kormány, amelynek tagjai azt mondják, a kabinet ellátja a napi teendőit. Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszter szerint pedig Románia továbbra is stabil ország.
A szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyeri meg a megismételt elnökválasztást egy, a második fordulóba bejutott másik jelölt, Nicușor Dan által szerdán este ismertetett felmérés szerint.
Victor Ponta képviselő, korábbi elnökjelölt szerdán bejelentette, hogy Románia az első néven politikai platformot hoz létre, amelyhez várja parlamenti képviselők, polgármesterek és gazdasági vezetők csatlakozását, többek között a PSD-ből.
Közvitára bocsátotta szerdán a munka- és családügyi minisztérium az in vitro megtermékenyítést támogató program alkalmazási szabályairól szóló rendelet tervezetét.
Nicușor Dan független elnökjelölt szerdán kijelentette, hogy Románia nem engedhet meg magának „kalandokat” és előre hozott választásokról szóló vitákat.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltje, George Simion „jó ötletnek” tartja, hogy többségi állami tulajdonban legyenek a természeti erőforrások, a talajvagyon és az altalajkincsek, valamint a stratégiai vállalatok.
1 hozzászólás