Liviu Dragnea PSD-elnök nem látja indokoltnak a távozását amiatt, hogy Grindeanu után Tudoséval is felsült
Fotó: MTI/Baranyi Ildikó
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos végrehajtó bizottsága kedd délelőtt tárgyal az új miniszterelnök-jelölt nevesítéséről – jelentette be hétfőn késő este Liviu Dragnea pártelnök. Közölte: sok mindent felrótt az alakulat Mihai Tudose távozó kormányfőnek.
2018. január 16., 00:222018. január 16., 00:22
2018. január 16., 10:262018. január 16., 10:26
„Úgy döntöttünk, hogy a párt végrehajtó bizottsága kedden 11 órakor ül össze, hogy nyitott, ha kell, hosszú vitát folytasson arról, kit javasoljunk miniszterelnöknek. Szeretnénk, ha minél kevésbé kelljen aggódnunk amiatt, hogy harmadszor is abba a helyzetbe jutunk, mint ma este jutottunk” – mondta Dragnea a PSD székhelyén tartott sajtóértekezletén.
A kormányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetősége megvonta a politikai támogatást Mihai Tudose miniszterelnöktől, ennek nyomán a kormányfő lemond tisztségéről. Tudose hétfőn este megerősítette távozását.
Meglátása szerint „hosszú, komoly és mély” vitát folytattak, amelynek a végén szavazás alá bocsátották, hogy mondjon le Mihai Tudose miniszterelnök. A kormányfő távozásának szükségességét Dragnea azzal indokolta, hogy konfliktusokkal terhelt állapot alakult ki a PSD és a kormány között, valamint a kabineten belül is.
A képviselőház elnöki tisztségét is betöltő politikus elmondta, megérti, hogy Klaus Johannis államfő nem örül az újabb kormányváltásnak, de kifejezte reményét, hogy a miniszterelnök-jelölt kinevezésénél „az alkotmány szerint jár el, akárcsak eddig”. Arra az újságírói kérdésre: van-e valamilyen garancia arra, hogy fél év múlva a PSD nem akarja harmadik kormányát is leváltani, a pártelnök beismerte: „nem volt szerencsés keze” Grindeanu és Tudose esetében, ezért úgy döntött, hogy ő maga már nem tesz javaslatot a következő kormányfőjelöltre, akinek személyéről a pártvezetés keddi ülésén a kollégái javaslatai alapján fognak dönteni.
Dragnea közölte: beszélt Călin Popescu-Tăriceanuval, a koalíciós partner Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) elnökével. akivel kedden újból találkozik majd, hogy a kialakult helyzetről egyeztessen. A bukaresti kormány sajtóirodája hétfő este azt közölte, hogy Tudose lemondásáról hivatalosan kedden értesítik az elnöki hivatalt.
A következő napokban szinte az egész országban szokatlan hideg lesz az a sokéves átlaghoz képest a meteorológiai szolgálat vasárnapi előrejelzése szerint.
George Simion, az AUR elnökjelöltje nyilvánosan köszönetet mondott a Trump-adminisztrációnak azért, hogy kizárta Romániát a Visa Waiver programból.
Csak egy európai értékeket képviselő elnök tudja biztosítani a stabilitást és megóvni az országot egy olyan bizonytalan időszaktól, ami veszélybe sodorja a fejlődést – írta péntek este a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
A meteorológiai szolgálat ötnapos előrejelzése szerint rendkívül hideg lesz az időjárás szombaton az ország nagy részén, különösen az északi régiókban.
Tíz gyerek és három felnőtt került kórházba szombaton egy Brassóban történt baleset következtében.
Több tízezren vettek részt péntek este a kormánypalota előtti téren a #Rezistența és az Inițiativa Romania (Románia Kezdeményezés) által szervezett Európa-párti tüntetésen.
Köszönetet mondott szombaton George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Orbán Viktornak előző napi üzenetéért.
Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.
A meteorológiai szolgálat pénteki előrejelzése szerint jelentős lehűlés várható csütörtökig az ország nagy részében.
Hitelesítette pénteken az alkotmánybíróság az elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményeit. Közleménye szerint döntését egyhangúlag hozta meg a testület.
szóljon hozzá!