Fotó: RMDSZ
A helyi közösségeknek fontos a fejlesztési minisztérium által finanszírozott víz-, szennyvíz- és úthálózat-korszerűsítés, ezt bizonyítja, hogy az önkormányzatok 97,5%-a pályázatot iktatott a szaktárcánál – jelentette be Cseke Attila fejlesztési miniszter a hétfő éjfélkor zárult jelentkezési határidő lejárta kapcsán.
2021. november 09., 18:162021. november 09., 18:16
Az RMDSZ közleménye szerint a 3 228 önkormányzatból csupán 81 nem iktatott kérést. A tárcavezető hangsúlyozta: „minden településen legalább egy beruházás indulhat, hiszen minden önkormányzatnak biztosítunk egy minimális, garantált összeget, amennyiben az egyszerű pályázati iratcsomó teljes. Ezáltal az ország kiegyensúlyozott fejlesztését segítjük elő, és egy korrekt, a polgármester politikai színezetétől független pályázást biztosítunk.”
Elmondta, hogy 137,59 milliárd lejre iktatott 3 147 önkormányzat finanszírozási kérést, összesen 7 545 beruházásra. A szaktárcavezető közölte: az Anghel Saligny-program összköltségvetése 50 milliárd lej, a szinte háromszoros túljelentkezés is azt mutatja, nagy szükség van ezekre a beruházásokra. „A csapvíz nem luxus, a járható út nem luxus. Szükség van ezekre a beruházásokra, és örömmel töltött el, amikor láttam, hogy sok önkormányzat összefogott és a tíz százalékos többletfinanszírozás érdekében közösségi fejlesztési társulásokként pályáztak” – nyilatkozta Cseke Attila.
„A 81 önkormányzat közül, amely eddig nem tett le pályázatot, legalább egy olyant ismerek, ahol gázhálózat-építésre akarnak finanszírozást kérni, ezért nem voltak most a jelentkezők között, és már kértek felhasználót és jelszót a digitális pályázáshoz” – összegezte Cseke Attila.
Egyébként az Anghel Saligny-program keretében ugyanakkor minden, az USR PLUS színeiben mandátumot nyert polgármester pályázatot iktatott. A miniszter elmondta: „örömmel láttam azt is, hogy az USR PLUS végül megértette, hogy a fejlesztési minisztérium által bonyolított finanszírozási eszköz hasznos és fontos a helyi közösségek számára, és élnek ezzel a pénzlehívási lehetőséggel.” Cseke arra utalt, hogy az USR többek között a Saligny-programot érintő ellenvetései miatt rúgta fel a kormánykoalíciót.
Összesen 643 osztálynak felel meg azoknak a diákoknak a száma, akik úgy jutottak be Románia valamely középiskolájába a mostani elosztás nyomán, hogy a képességfelmérőn nem érték el az 5-ös átlagot – ez 33 százalékos növekedést jelent a tavalyhoz képest.
A román határhoz közeli, Duna menti ukrán célpontok ellen végrehajtott orosz dróntámadás során három drón átrepült Romániába – állították csütörtökön az ukrán hatóságok.
Hazahoztak Nagy-Britanniából Romániába egy nőt, akit azért ítéltek négy és fél év börtönbüntetésre, mert prostitúcióra kényszerített egy lányt – közölte csütörtökön Alina Gorghiu igazságügyi miniszter.
Magyar-román miniszterelnöki találkozót tartanak pénteken, Marcel Ciolacu román miniszterelnök informális megbeszélést folytat magyar kollégájával, Orbán Viktorral – közölték csütörtökön hivatalos források.
Nem javasolná európai uniós biztosnak Marcel Ciolacu miniszterelnök Klaus Iohannis hamarosan leköszönő államfőt – ezt maga a kormányfő jelentette ki.
Sorozatban a második éjszaka figyelmeztették csütörtökre virradóra az ukrán határ mentén fekvő Tulcea megye lakosait orosz dróntámadásra.
Románia a partnerségen és együttműködésen alapuló nyitott hozzáállásra törekedett és törekszik továbbra is annak érdekében, hogy a Magyarországgal ápolt kapcsolatában rejlő lehetőségeket teljes mértékben kiaknázza.
A korrupció továbbra is jelentős kockázatot jelent Romániában – szögezte le az Európai bizottság a Romániáról szóló legfrissebb jogállamisági jelentésben, amely kisebbségü témákkal nem foglalkozik.
Az energia a magyar–román együttműködés talán jelenleg legsikeresebb területe – jelentette ki szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután Bukarestben találkozott Sebeastian Burduja román energiaügyi tárcavezetővel.
Klaus Iohannis szerdán kijelentette, hogy Románia csatlakozása a schengeni térséghez a légi és tengeri forgalomban fontos mérföldkőnek számított, de hangsúlyozta, hogy az ellenőrzés megszüntetése a szárazföldi határátkelőkön továbbra is kiemelt cél.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)