Ciolacu: a kormány legalább 2025-ig szabályozná az energiaárakat

Marcel Ciolacu •  Fotó: Gov.ro

Marcel Ciolacu

Fotó: Gov.ro

A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Marcel Ciolacu szerint a koalíció legalább 2025-ig szabályozná az energiaárakat.

Hírösszefoglaló

2022. november 10., 19:112022. november 10., 19:11

2022. november 10., 19:152022. november 10., 19:15

Csütörtöki giurgiui sajtótájékoztatóján a politikus elmondta, a kormánypártok vezetőinek döntése szerint két jogszabályt dolgoznak ki. Az egyik a jelenleg hatályban lévő energiarendeletet módosítaná a parlamentben úgy, hogy az ársapka kedvezményezettjeinek köre kiterjedjen az egyházakra, az egyszülős, illetve a sokgyermekes családokra, az orvosi segédeszközökre szorulókra, a fővárosi metróvállalatra és a vízművekre is. A másik jogszabály egy sürgősségi rendelet lesz a januártól hatályba lépő árszabályozási mechanizmusról.

Idézet
„Az szeretnénk, ha ezt a mechanizmust legalább 2025-ig alkalmaznánk. Remélem, hogy normalizálódni fog a helyzet az energiapiacon, az árak nem emelkedni, hanem csökkenni fognak”

– jelentette ki a politikus, hangsúlyozva, hogy a jelenlegi lakossági energiaárak januártól nem változnak.

Ciolacu elmondta, az egyetlen módosulás, hogy a havi 255 kilowattóránál több áramot fogyasztó háztartásoknak nem a piaci árat, hanem 1,3 lejt kell fizetniük kilowattóránként a sávhatárt meghaladó energiamennyiségért.

Emlékeztetett arra, hogy az áram piaci ára jelenleg meghaladja a 4 lejt.

A PSD elnöke szerda este arról számolt be, hogy a koalíció döntésének értelmében változatlanok maradnak januártól az energiaár-sapkák a lakossági fogyasztók számára. A B1TV-nek nyilatkozva a politikus elmondta, továbbra is áfával együtt legtöbb 0,68 lejt fizetnek kilowattóránként az áramért azok a háztartások, amelyeknek a múlt évben az átlagos havi fogyasztása nem haladta meg a 100 kilowattórát; 100,01 és 300 kilowattóra közötti tavalyi átlagos havi fogyasztás esetén a villamos energia ára áfával együtt nem haladhatja meg a 0,80 lejt kilowattóránként, ha a háztartás szeptember elseje után 255 kilowattóránál kevesebb áramot használ el egy hónapban – közölte az Agerpres hírügynökség.

korábban írtuk

Megállapodás született az energiaárakról a koalícióban: egyelőre marad az árplafon
Megállapodás született az energiaárakról a koalícióban: egyelőre marad az árplafon

Megállapodás született a villanyáram áráról a román kormánykoalíció szerdai ülésén – állítják egybehangzóan bukaresti sajtóorgánumok.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Adóhátraléka van, nem fizette ki a bírságát? Nem kap építkezési engedélyt

Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.

Adóhátraléka van, nem fizette ki a bírságát? Nem kap építkezési engedélyt
2025. július 10., csütörtök

Mi okozta az elmúlt napok viharait? Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk a szélsőséges időjárási jelenségekhez

Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.

Mi okozta az elmúlt napok viharait? Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk a szélsőséges időjárási jelenségekhez
2025. július 10., csütörtök

Hivatalos: az izraeli Vaskupola védi majd Románia légterét is

Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Hivatalos: az izraeli Vaskupola védi majd Románia légterét is
2025. július 10., csütörtök

Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító tervezet ellen

Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.

Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító tervezet ellen
2025. július 10., csütörtök

Befogták az egyik medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a motoros megölése miatt

Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.

Befogták az egyik medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a motoros megölése miatt
2025. július 10., csütörtök

Felmérés: jobban bíznak a romániaiak III. Károly királyban, mint Trumpban

Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.

Felmérés: jobban bíznak a romániaiak III. Károly királyban, mint Trumpban
2025. július 10., csütörtök

A honatyák töredéke volt kíváncsi a bizalmatlansági indítvány szövegére annak parlamenti ismertetésekor

A képviselőház és a szenátus csütörtöki együttes ülésén ismertette a kormány elleni bizalmatlansági indítványát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).

A honatyák töredéke volt kíváncsi a bizalmatlansági indítvány szövegére annak parlamenti ismertetésekor
2025. július 10., csütörtök

Képességvizsga: az óvások elbírálása után enyhén javult a sikeresen vizsgázók aránya

A fellebbezések elbírálása után 0,1 százalékponttal 83,2 százalékra nőtt a nyolcadikosok képességvizsgáján sikeresen teljesítők aránya – derül ki a csütörtökön közzétett végleges eredményekből.

Képességvizsga: az óvások elbírálása után enyhén javult a sikeresen vizsgázók aránya
2025. július 09., szerda

Több hatáskört biztosítana az önkormányzatoknak az RMDSZ-es miniszter közigazgatási reformterve

A fejlesztési és közigazgatási minisztérium új közigazgatási reformcsomagot tervez, amely a decentralizáció elvét erősíti meg, egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos eljárásokat, és több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak.

Több hatáskört biztosítana az önkormányzatoknak az RMDSZ-es miniszter közigazgatási reformterve
2025. július 09., szerda

Higgadt és hajmeresztő reakciók Orbán Viktor Krónikának adott interjújára

Leplezetlen irredentizmust és Romániával szembeni hibrid nyomásgyakorlást vél felfedezni, és meghökkentő forgatókönyveket vázol Orbán Viktorral kapcsolatban egy amerikai agytröszt.

Higgadt és hajmeresztő reakciók Orbán Viktor Krónikának adott interjújára