Az igazságügyi orvostani intézet jelentése szerint a gyanúsított udvarán talált maradványok 99,93 százalékos valószínűséggel az áldozattól származnak
In rem, azaz a bűncselekmény elkövetésére irányuló gyanú megalapozottságát vizsgáló eljárást indított a legfőbb ügyészség azzal kapcsolatban, ahogyan a Mina Minovici Országos Igazságügyi Orvostani Intézet (INML) szakemberei elvégezték a DNS-vizsgálatot azokon az Alexandra Măceşanunak tulajdonított csontmaradványokon, amelyeket Gheorghe Dincă caracali házának udvarán, egy hordóban találtak.
2019. szeptember 17., 18:472019. szeptember 17., 18:47
Az Agerpres hírügynökség érdeklődésére a legfőbb ügyészség közölte: bűnpártolás és hivatali visszaélés gyanúja miatt nyomoznak.
Bogdan Licu ügyvivő főügyész elmondta:
Szeptember 2-án a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) az igazságügyi orvostani intézet jelentésére hivatkozva bejelentette, hogy a Gheorghe Dincă otthonában a fémhordóból származó hamuban található csonttöredékek 99,93%-os valószínűséggel Alexandra Măceşanutól származnak.
Gheorghe Dincă a kihallgatások során beismerte, hogy július 25-én megölte a 15 éves Alexandra Măceşanut, majd elégette a holttestet. Állítása szerint ő ölte meg a 18 éves Luiza Melencut is, aki idén áprilisban tűnt el.
Több tízezren vettek részt péntek este a kormánypalota előtti téren a #Rezistența és az Inițiativa Romania (Románia Kezdeményezés) által szervezett Európa-párti tüntetésen.
Köszönetet mondott szombaton George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Orbán Viktornak előző napi üzenetéért.
Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.
A meteorológiai szolgálat pénteki előrejelzése szerint jelentős lehűlés várható csütörtökig az ország nagy részében.
Hitelesítette pénteken az alkotmánybíróság az elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményeit. Közleménye szerint döntését egyhangúlag hozta meg a testület.
Az urnáktól hosszú ideje távolmaradók mozgósításában lát esélyt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra, hogy ne a magyarellenes George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyerje meg az elnökválasztást.
Marcel Ciolacu hét elején lemondott miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kivárásra játszik, és mindenképpen kormányra juttatná pártját, akár a szélsőjobboldali George Simion győz, akár a liberális Nicușor Dan.
Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.
Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.
A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.
szóljon hozzá!