Kamala Harris
Fotó: Facebook/Kamala Harris
Bukarestbe érkezik pénteken Kamala Harris. Mandátumának átvétele óta ez lesz az Amerikai Egyesült Államok alelnökének első romániai látogatása.
2022. március 10., 15:042022. március 10., 15:04
Kamala Harris csütörtökön Lengyelországban tartózkodik, pénteken utazik a román fővárosba, és 14 órakor Klaus Iohannis államfő fogadja a Cotroceni-palotában.
Az elnöki hivatal korábbban közölte, hogy Kamala Harris romániai látogatása is igazolja a két ország közötti stratégiai partnerség szilárdságát és az Egyesült Államok elkötelezettségét Románia és a NATO-szövetségesek biztonságának támogatása mellett.
A látogatás ugyanakkor arról is árulkodik, hogy „az amerikai adminisztráció méltányolja Románia felelősségteljes hozzáállását az Orosz Föderáció illegális agressziójából eredő biztonsági fenyegetésekkel összefüggésben, valamint a menekülthullám kezelése és a humanitárius segítségnyújtás terén”.
beleértve az amerikai és a szövetséges katonai jelenlét további növelését, illetve tárgyalnak az Oroszországot érintő szankciókról is – derül ki a közleményéből. Az amerikai alelnök látogatásának apropójául szolgál az Egyesült Államok és Románia közötti stratégiai partnerség megkötésének 25. évfordulója is – emelte ki az elnöki hivatal.
A fővárosi rendőrség csütörtökön felhívta a gépkocsivezetők figyelmét, hogy pénteken 12 és 17 óra között kerüljék az 1-es országutat, ahol torlódások alakulhatnak ki az amerikai alelnök látogatása miatti biztonsági intézkedések miatt – közölte az Agerpres hírügynökség.
Alapfokon 15 év börtönre ítélte pénteken a Dolj megyei törvényszék azt a fiatalembert, aki tavaly nyáron halálosan megkéselt egy lányt, a barátját pedig súlyosan megsebesítette.
Bizonyos sofőrökkel szemben a közlekedési rendőrök kötelesek alkohol- és drogtesztet alkalmazni – írja elő egy pénteken elfogadott sürgősségi rendelet.
Bizonyos feltételek mellett az iskolákban felszerelhetők térfigyelő kamerák – írja elő egy pénteken elfogadott sürgősségi kormányrendelet.
Sürgősségi rendelettel szigorított pénteken a kormány a játéktermek működtetésének szabályozásán.
A rendőrségi beosztott állásokra versenyvizsgázó személyek nem viselhetnek tetoválást az arcukon és/vagy a nyakukon – írja elő a pénteken elfogadott sürgősségi rendelet.
A nyugdíjasoknak a Román Posta fogja kézbesíteni az újraszámolt nyugdíjukról szóló határozatot – közölte pénteken a Facebook-oldalán a munkaügyi minisztérium.
Módosította pénteken a kormány a minimálbérrel fizetett alkalmazottak adókedvezményeinek szabályozását – számolt a Victoria-palotában tartott sajtótájékoztatóján Mihai Constantin.
Kelemen Hunor azt fogja támogatni, hogy november 30-án tartsák az államelnök-választás első fordulóját és december 8-án a másodikat.
Franciaországban teljesít szolgálatot egy román katonai tűzoltókontingens július 1-31. között az Európai Polgári Védelmi és Humanitárius Segítségnyújtási Főigazgatóság (DG ECHO) által szervezett program keretében.
Marcel Ciolacu bejelentette, hogy pénteki ülésén a kormány elemezni fogja az elektronikus számlákkal, az elektronikus szállítmánykövető rendszerrel (e-Transport) és az elektronikus áfa-bevallási rendszerrel (e-TVA) kapcsolatos törvénymódosításokat.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)