Biztonsági öv nélkül, babájával az ölében vezetett egy nő Máramaros megyében, megbírságolták, feljelentették

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Kilenc hónapos gyermekét ölben tartva vezetett egy 25 éves borsai nő, útitársa le is videózta.

Krónika

2024. február 25., 19:272024. február 25., 19:27

A közösségi médiában megjelent felvétel alapján a rendőrség megbírságolta a nőt, és a gyermekvédelmi igazgatóság is kivizsgálja az ügyet – írta az Agerpres.

A Máramaros megyei rendőrség szóvivője, Ionela Cosma arról tájékoztatott vasárnap, hogy a borsai rendőrség hivatalból kivizsgálást indított, miután

a közösségi médiában megjelent egy felvétel, amelyen egy fiatal nő úgy vezeti az autót, hogy ölében kisgyermek ül, aki szintén fogja a kormányt.

A rendőrség kivizsgálta az ügyet, és megállapította, hogy a felvételen szereplő nő 25 éves, borsai illetőségű. Azon kívül, hogy a 9 hónapos gyermeket a vezetőülésen utaztatta, még a biztonsági övet sem kötötte be,

így a rendőrség a két szabálysértésért összesen 825 lejre bírságolta.

A nőt a gyermekvédelmi igazgatóságnál is feljelentették, amely szintén kivizsgálást indított az ügyben - tette hozzá a szóvivő.

korábban írtuk

Balesetet szenvedett Novák Eduárd fia, a volt miniszter a romániai utak veszélyességére hívja fel a figyelmet
Balesetet szenvedett Novák Eduárd fia, a volt miniszter a romániai utak veszélyességére hívja fel a figyelmet

Balesetet szenvedett Novák Eduárd fia, a paralimpikon, volt sportminiszter a romániai utak veszélyességére hívta fel a figyelmet a közösségi oldalon posztolt bejegyzésében.

korábban írtuk

Románia „élen jár” a halálos közúti balesetek száma tekintetében, a délután 5 és 6 közötti időpont a legkritikusabb
Románia „élen jár” a halálos közúti balesetek száma tekintetében, a délután 5 és 6 közötti időpont a legkritikusabb

Románia „élen jár” a halálos balesetek száma tekintetében az Európai Unióban, a rendőrség arra hívja fel a figyelmet, hogy adataik szerint a napnak melyek azok az órái, amikor a legtöbb baleset történik a közutakon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Nőtt a nők elleni családon belüli erőszakos esetek száma a lakososság több mint kétharmada szerint

A romániaiak több mint kétharmada szerint nőtt az utóbbi időben a nők elleni családon belüli erőszakos esetek száma – derül ki az INSCOP Research friss felméréséből.

Nőtt a nők elleni családon belüli erőszakos esetek száma a lakososság több mint kétharmada szerint
2025. július 09., szerda

Miniszter a medve által megölt olasz turista kapcsán: intézkedni kell az elszaporodott medveállomány ügyében

Rendezni kell az elszaporodott medveállomány ügyét Romániában – jelentette ki Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter szerdán.

Miniszter a medve által megölt olasz turista kapcsán: intézkedni kell az elszaporodott medveállomány ügyében
2025. július 09., szerda

Mintegy 25 millió lejt és 30 kiló aranyat foglaltak le Georgescu szökésben levő zsoldosvezérétől

A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és

Mintegy 25 millió lejt és 30 kiló aranyat foglaltak le Georgescu szökésben levő zsoldosvezérétől
2025. július 09., szerda

Marad a csapadékos, viharos időjárás, csak délen lesz kánikula

Zivatarokra figyelmeztető másodfokú, vagyis narancssárga riasztást adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat több kelet-erdélyi, moldvai és munténiai megyére.

Marad a csapadékos, viharos időjárás, csak délen lesz kánikula
2025. július 09., szerda

Lesodort épületelemek, kidőlt fák, megrongált autók: tizenkilenc megyében okozott károkat a vihar

Tizenkilenc megye összesen 81 településén okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában.

Lesodort épületelemek, kidőlt fák, megrongált autók: tizenkilenc megyében okozott károkat a vihar
2025. július 09., szerda

Medvemenhely: még nem találták meg az olasz turistát megölő anyamedve bocsait

Nem hogy nem szállították még a zernyesti medvemenhelyre a Transzfogarasi úton múlt héten egy olasz turista megölése miatt kilőtt anyamedve három bocsát, de még meg sem találták őket – közölte az intézmény.

Medvemenhely: még nem találták meg az olasz turistát megölő anyamedve bocsait
2025. július 08., kedd

Tömegsport lett a jogosítvány nélküli gépkocsivezetés, mégis kevesen kerülnek börtönbe

Sokan enyhe bírósági végzéssel ússzák meg a jogosítvány nélküli gépkocsivezetést, de a rendőrség arra figyelmeztet, hogy minden esetben büntetőeljárást indítanak az elkövetők ellen.

Tömegsport lett a jogosítvány nélküli gépkocsivezetés, mégis kevesen kerülnek börtönbe
2025. július 08., kedd

Kolozsvári egyetemi oktatót nevezett ki alkotmánybírónak Nicușor Dan államfő

Alkotmánybírói kinevezést kapott kedden Dacian Cosmin Dragoș egyetemi tanár. Az erről szóló rendeletet Nicușor Dan államfő írta alá.

Kolozsvári egyetemi oktatót nevezett ki alkotmánybírónak Nicușor Dan államfő
2025. július 08., kedd

David: csökken az óraadó tanárok óradíja

Daniel David oktatási miniszter kedden egy videóüzenetben felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag előírja az óraadó tanárok óradíjának csökkentését is.

David: csökken az óraadó tanárok óradíja