A törvényhozók 290 támogató vokssal, 95 ellenszavazat mellett szavazták meg a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) minisztereiből álló, a nem magyar nemzeti kisebbségek alsóházi frakciója által is támogatott kormányt. Ahhoz, hogy az új kabinet bizalmat kapjon, legalább 234 voks volt szükséges.
A koalícióból a PSD és a PNL közötti miniszterelnök-csere és minisztériumváltások nyomán kiszorult RMDSZ jelen volt ugyan a voksoláson, de nem szavazott.
A szavazás előtt Marcel Ciolacu ismertette leendő kormánya programját. Arról beszélt: leendő kormányfőként minden tőle telhetőt meg fog tenni, hogy egyetlen román állampolgár se aggódjon a jövő, az árak, vagy szerettei egészsége és oktatása miatt. Ciolacu azt mondta, Európa „idillikus időszaka” véget ért, jelenleg kemény küzdelem folyik az európai társadalom alapját képező értékek védelmében; ráadásul
a háború által sújtott gazdaságok és az áremelkedések nagyon rossz hatással vannak a lakosságra, nő a társadalmi feszültség.
„A Szociáldemokrata Párt DNS-ében azonban nincs benne a menekülés” – jelentette ki a pártelnök, aki szerint kormányprogramja és kabinetje a felsorolt nehézségek mindegyikével képes lesz megküzdeni. „Elszántam magam, hogy egyenesen szembenézek a problémákkal. Nem fogok meghátrálni” – ígérte Ciolacu.
„Tudom, hogy az én pártomon áll a román nép harcos története, a családhoz és hagyományokhoz kötődő erős értékrendünk, és főleg nagy a hitem. Hiszek Istenben és Romániában, már csak arra van szükség, hogy mi, románok, higgyünk az ország jövőjében” – mondta beszédében Marcel Ciolacu.
Azt is kijelentette, hogy a tanároknak nem kell többé követeléseikkel az utcára vonulniuk, mert leendő kormányfőként elkötelezi magát amellett, hogy igazságos bánásmódban lesz részük.
Kifejtette, a román állam az 1990-es évektől kezdve elhanyagolta az oktatást, és az elmúlt 30 év alatt elkövetett hibák miatt jutott oda az oktatási rendszer, ahol ma van. A tanárok pedig belefáradtak reménykedni abban, hogy valaki visszaadja nekik a társadalomban megérdemelt méltóságot és tiszteletet. „Leendő kormányfőként milliméterre be fogom tartani, amit Nicolae Ciucă szenátusi elnökkel együtt ígértünk, és erre a legnagyobb biztosíték – mindenféle rendeleten vagy törvényen felül – az, hogy annak a pártnak a tagja vagyok, amelyeik az orvosoknak is megadta már, amit ígért” – mondta a Szociáldemokrata Párt elnöke.
A kormányfőjelölt azt üzente a tanároknak, hogy bárhol és bármikor készen áll velük tárgyalni problémáik megoldásáról, hangsúlyozta azonban, hogy az oktatásban is szükség van szelekciós kritériumokra, hogy ne kapjanak rendes tanári állást olyanok, akik csak azért léptek erre a pályára, „mert jobbat nem találtak”.
„Harminc év után ez a kormány készen áll arra, hogy igazságos bánásmódot biztosítson a pedagógusoknak.
Erre kötelezem el magam leendő kormányfőként” – szögezte le Ciolacu. Arról is beszélt, hogy pártállástól függetlenül minden politikai vezetővel együtt fog dolgozni, és valós partnerséget fog kialakítani a versenyszférával, a civil társadalommal, a szakszervezetekkel és az akadémiai szférával. Ciolacu kifejtette, a kormánynak az egész lakosság szolgálatában, nem pedig valaki vagy valami ellen kell tevékenykednie.
„Nem lehet jó egy kormány, ha kettéválasztja Romániát baloldalira és jobboldalira, jóra és rosszra, falusira és városira. Románia egy, és egy kormánya kell hogy legyen, amely minden állampolgáré”
– fogalmazott a politikus. Arról is beszélt, hogy a koalíció számos eredményt tudott felmutatni az elmúlt másfél évben.
„A Romániának nyújtott támogatási programok megvédték a lakosságot és a gazdaságot a válságoktól. Felső határt szabtunk az energia- és gázáraknak, szociális csomagot dolgoztunk ki az alacsony jövedelmű román állampolgárok és a nyugdíjasok számára, megemeltük a minimálbért és a nyugdíjakat, és a GDP 6 százalékát visszaforgattuk a gazdaságba – háromszor többet, mint 2021-ben a jobboldali kormány. Mindezek a Nicolae Ciucă miniszterelnök által vezetett kormány idején történtek” – mondta Ciolacu.
Hozzátette: a kormánynak továbbra is a „jó irányba” kell vezetnie Romániát, és ehhez felül kell emelkedni a politikai határvonalakon. A külpolitika kapcsán leszögezte:
Románia továbbra is a Vlagyimir Putyin gyilkos rezsimje által kirobbantott törvénytelen invázió ellen foglal állást.
Ciolacu azt mondta, Románia továbbra is támogatni fogja Ukrajnát, és központi szerepet kíván vállalni majd Ukrajna újjáépítésében. Leendő kormánya külpolitikai terveiről szólva azt mondta, a vízummentesség elérése az egyik fő célkitűzésük, hogy „a román állampolgároknak már reális esélyük legyen arra, hogy 2025-ben vízum nélkül utazhassanak az óceánon túlra”.
Románia továbbra is támogatni fogja a Moldovai Köztársaság európai uniós csatlakozási törekvéseit, és segítséget nyújt szomszédjának, hogy szembe tudjon nézni az orosz fenyegetésekkel
– hangsúlyozta a szociáldemokrata pártelnök. Aki ugyanakkor úgy vélekedett, hogy Romániának nyitnia kell a világ felé; említést tett a Dél-Koreával és Japánnal való stratégiai partnerségről és az Izraellel és Törökországgal ápolt szoros kapcsolatokról, amelyek „megmutatják, hogy a világ más részein is lehetnek igaz barátaink”.
„Hadd fogalmazzak világosan:
Romániának az Európai Unióban és a NATO-ban van a helye! 2004 óta a világ legnagyobb katonai szövetsége véd minket. Az Európai Unió 2007 óta több mint 50 milliárd eurót biztosított számunkra, ebből a pénzből tudott Románia fejlődni.
Ha más vezetőknek van más alternatívája Románia fejlesztésére, akkor lépjenek elő. Ismertessék megoldásaikat a románokkal. De hazugságokkal, ordítozással és manipulációval nem lehet fejleszteni egy országot. Csak eltemetni lehet! Nagyon jól tudják, hogy a gyűlölet és a széthúzás nem jellemző rám. Építeni akarok a románok érdekében! Itt az ideje, hogy Románia tisztelet és méltóság révén emelkedjen fel!” – zárta beszédét Ciolacu.
Az ellenzéki pártok bírálták a kormányprogramot, és jelezték, nem szavaznak bizalmat a kormánynak. Köztük volt a frissen ellenzékbe szorult RMDSZ is, amelynek nevében
Kelemen Hunor elnök azért ostorozta a koalíciós pártokat, amiért azok megszegték a szavukat, és „előre megfontoltan kivégezték” a szövetséget.
Hozzátette, hogy az RMDSZ dühös, mert a PNL és a PSD sárba tiporta az olyan értékeket, mint a komolyság és a szakmaiság. „Igen, nem tagadjuk. Dühösek vagyunk, amikor azt látjuk, hogy ezeket az értékeket, amelyekről beszélünk, a sárba dobják. Hogyne lennénk dühösek, amikor azt látjuk, hogy a szakmaiság, a komolyság, a kiszámíthatóság, a döntések átláthatósága, a felelősséggel végzett munka egyáltalán nem számít.
Mások megalázásával, a méltóság hiányával, azzal, hogy valaki nem tartja be a szavát, abszolút semmit nem lehet építeni.
Persze, a düh elmúlik, de a keserű szájíz és a bizalom hiánya megmarad. Marcel Ciolacu miniszterelnök-jelölt úr, csak egy megjegyzést tudok tenni a kormányprogrammal kapcsolatban. Ön még le sem tette a hivatali esküt, és máris teljesült a kormányprogram számos célkitűzése. Gratulálok. Ön Románia történetének legsikeresebb kormánya. Ez történik, ha copy paste-tel szerkesztik a kormányprogramot, és el sem olvassák, amit átvettek” – mondta Kelemen.
„Kedves liberális képviselőtársaim, miután sikerült megszerezni a Fejlesztési és Környezetvédelmi Minisztériumot, úgy látom, hogy Önök rendkívül elégedettek és nyugodtak. És megértem. Keményen dolgoztak és sokat áldoztak ezért. E siker után a PSD gondjaira bízzuk önöket. Marcel Ciolacu miniszterelnök-jelölt, vigyázzon a PNL-re. Ön egy rendkívül tehetséges politikai bűvész. Vigyázzon, hogy ne ébredjenek fel. Még nem múlt el a veszélye annak, hogy egészségesen feküdjünk le, és holtan ébredjünk fel. Miniszterelnökjelölt úr, ön sejti, és én is tudom, hogy
ha felébrednek, akkor magára hagyják önt.
Én még bízom önben, miniszterelnök-jelölt úr, mert tudom, hogy nem akarta eladni Erdélyt. Tudtam ezt akkor is, amikor mások teljesen indokolatlanul vádolták meg ezzel. És öntől értettem meg a napokban a három évvel ezelőtti vádaskodás magyarázatát is, amikor néhány nappal ezelőtt megkérdeztem öntől, hogy miért kellene lemondani mindkét minisztériumról, ahol jó minisztereink voltak, akiknek köszönöm a két és fél évet. Ön olyan érvvel válaszolt, ami előtt megkövülten állok.
A válasz ez volt: ilyen politika”
– tette hozzá Kelemen Hunor. Megismételte, hogy az RMDSZ nem képmutató, ezért egyáltalán nem fog a Ciolacu-kormányról szóló voksoláson szavazni.
Mint megírtuk, az RMDSZ annak nyomán szorult ki a kormányból, hogy a román pártok szemet vetettek az eddig általa birtokolt fejlesztési és környezetvédelmi minisztériumra, a sporttárca pedig megszűnik, mivel beolvad a családügyi minisztériumba. Mivel a szövetség nem fogadta el az eddigi minisztériumai helyett felkínált tárcákat, a román pártok pedig abba nem mentek bele, hogy az energiaügyi minisztérium átvétele mellett megtartsa a környezetvédelmet, kétpárti kormánynévsort terjesztettek a parlament elé.
A parlamenti ülés közben egyébként az épület előtt orvosok és ápolók tüntettek, mivel elégedetlenek az ügyeleti pótlék összegével.
Mint arról beszámoltunk, Nicolae Ciucă eddigi miniszterelnök hétfőn a PNL és a PSD között 2021-ben megkötött megállapodás értelmében lemondott, abban ugyanis azt rögzítették, hogy a PNL, a PSD és az RMDSZ alkotta koalíció mandátumának felénél a PNL átadja a kormányfői tisztséget a szociáldemokratáknak, és néhány kulcsfontosságú tárca is gazdát cserél a két román párt között.
A határidő május vége volt, azonban a pedagógussztrájk miatt a koalíció úgy döntött, hogy elhalasztja a miniszterelnök-cserét.
Szükség van a hozzájárulásához!
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.
A sütik feladata
Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
Mi a süti?
A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.
A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.
A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.
Alapműködést biztosító sütik
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
PHPSESSID | kronikaonline.ro Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között. |
munkamenet | saját |
cookieControll | kronikaonline.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
cookieControlPrefs | kronikaonline.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
_ga | google.com | 2 év | Harmadik fél |
_gat | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
_gid | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
cX_G | brat.ro/sati | 365 nap | Harmadik fél |
cX_P | brat.ro/sati | 365 nap | Harmadik fél |
cX_S | brat.ro/sati | munkamenet | Harmadik fél |
evid_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | Harmadik fél |
evid_v_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | Harmadik fél |
evid_set_{customer_id} | brat.ro/sati | 1 nap | Harmadik fél |
Preferenciális sütik:
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
Preferenciális sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
newsvote_ | kronikaonline.ro Cikkre való szavazás rögzítése |
30 nap | saját |
Hirdetési célú sütik
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.
Hirdetési célú sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
__gads | google.com | 2 év | harmadik fél |
_fbp | facebook.com | 3 hónap | harmadik fél |
ads/ga-audiences | google.com | munkamenet | harmadik fél |
DSID | google.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 100 nap | harmadik fél |
IDE | google.com | 1 év | harmadik fél |
pcs/activeview | google.com | munkamenet | harmadik fél |
test_cookie | google.com | 1 nap | harmadik fél |
tr | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
Közösségimédia-sütik
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
Közösségimédia-sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
act | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
c_user | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
datr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
locale | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
presence | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
sb | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
spin | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
wd | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
x-src | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
xs | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
urlgen | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
csrftoken | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
ds_user_id | instagram.com | 1 hónap | harmadik fél |
ig_cb | instagram.com | 1 nap | harmadik fél |
ig_did | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
mid | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
rur | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
sessionid | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
shbid | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
shbts | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
VISITOR_INFO1_LIVE | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SIDCC | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SAPISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
PREF | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
LOGIN_INFO | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
HSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
GPS | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
YSC | youtube.com | munkamenet | harmadik fél |
CONSENT | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
APISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
__Secure-xxx | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:
Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage
Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy
Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu
Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/
Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies
A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik
A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.
Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?
A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: newsvote_
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak
Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.