FRISSÍTVE – Beismerte a két lány megölését és a holttestek elégetését a caracali sorozatgyilkos

Rendőrnyomozók gyűrűjében, házkutatás közben a caracali rémként elhíresült férfi •  Fotó: Agerpres

Rendőrnyomozók gyűrűjében, házkutatás közben a caracali rémként elhíresült férfi

Fotó: Agerpres

Ügyvédje elmondása szerint beismerte az áprilisban, illetve az ezen a héten eltűnt két fiatal lány megölését a caracali Gheorghe Dincă. Más bűncselekmény állítólag nem tapad a kezéhez.

Rostás Szabolcs

2019. július 28., 15:502019. július 28., 15:50

2019. július 29., 00:432019. július 29., 00:43

Alexandru Bogdan, a 65 éves, pénteken őrizetbe vett, majd szombaton előzetes letartóztatásba helyezett férfi jogi képviselője vasárnap úgy nyilatkozott: védence beismerte, hogy ő ölte meg a héten eltűnt, 15 éves Alexandra Măceşant, valamint a 18 éves Luiza Melencut, akit április óta keresnek a hozzátartozói.

„Más gyilkosságokat nem követett el” – közölte az ügyvéd.

Bogdan nem tudott válaszolni arra a kérdésre, hogy a sorozatgyilkos mi okból tett beismerő vallomást, amikor eddig határozottan tagadta azt is, hogy ismerte a két áldozatot. Az ügyvéd közölte, védence elmondása szerint a két lány önszántából, szexuális kapcsolat létesítése céljából ment el az idős férfihoz, aki egy vitát követően meggyilkolta őket. A hozzátartozók szerint azonban mindez hazugság, mindkét lány becsületes, jó tanuló volt. Dincă állítólag azt is elárulta, hol és miként végzett a tinédzserekkel, eddig azonban a holttesteket nem találták meg, és a házában talált csontok DNS-vizsgálata sem készült el. A caracali rémként elhíresült férfi vasárnap esti kihallgatása közben rosszul lett, orvosi ellátásra szorul, az ügyvédje szerint megbánta a tettét.

A vallomás hírére az egyik áldozat édesanyja és nagyapja erőszakkal be akart hatolni a sorozatgyilkos caracali lakóházába, majd mindketten elájultak, és orvost hívtak hozzájuk. Az olténiai kisváros peremén lévő ingatlan előtt több száz helyi lakos tiltakozik a nyomozó hatóságok inkompetenciája és tehetetlensége ellen.

Frissítés

Áldozata telefonos segélyhívása után ölt a gyilkos
Gheorge Dincă bevallotta, hogy csütörtökön a déli órákban ölte meg 15 éves áldozatát, amikor annak a kezében megtalálta a mobiltelefont, amellyel a lány a sürgősségi számot hívta – közölte vasárnap este Georgiana Hossu, a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) helyettes vezetője Craiován. A férfi ezután elégette a holttestet. Hossu elmondása szerint alapos a gyanú, hogy a sorozatgyilkos – aki szexuális kizsákmányolás céljából vette fel autójába, majd hurcolta otthonába áldozatát – hasonló módon járt el az áprilisban eltűnt másik lány, Luiza esetében is. A DIICOT helyettes főügyésze szerint az eddigi vizsgálatok során a feltételezett elkövető házában rábukkantak a gyanúsított és az áldozat genetikai profiljára egyaránt. Ezen túlmenően egy fémhordóban megégve emberi eredetű csontokat, fogakat, három gyűrűt, egy nyakláncot és egyéb ékszerdarabokat, a férfi személygépkocsijában pedig egy fülbevalót találtak. Ezekre Alexandra édesanyja ráismert, hogy a lányához tartoztak.

A 15 éves Alexandra a caracali iskolából akart hazajutni szülőfalujába, Dobroslovenibe, a nyolc kilométeres utat szokás szerint autóstoppal készült megtenni. Egy szerda reggeli foglalkozás után beült a gyanúsított férfi autójába, majd nyoma veszett. Az áldozatot annak ellenére sem sikerült megmenteni, hogy csütörtökön délelőtt háromszor is telefonált az 112-es segélyhívó számra, és elmondta, hogy egy férfi megkötözte, megerőszakolta és fogva tartja. A rendőröknek és a speciális telekommunikációs hatóságnak azonban nem sikerült pontosan beazonosítaniuk a helyszínt. A rendőrök végül úgy azonosították a férfit, hogy visszanézték az utcai videokamerák által rögzített képeket, amelyeken látszott, hogy a lány melyik autóba ült be.

A rendőrök csak azután nézték meg a felvételt, hogy kiszálltak három helyszínre, de a pontatlan helymeghatározás miatt egyik helyen sem találták meg a lányt.

A közvélemény felháborodását csak fokozta, hogy a rendőrök már péntek hajnalban megtalálták a házat, ahol állítólag több mint három órát vártak, amíg megkapták a házkutatási engedélyt. A román média információi szerint a rendőrök annak ellenére sem hatoltak be, hogy hallották a lány sikoltozását, így a lány által leadott telefonhívásoktól összesen 19 óra telt el, amíg a rendőrök behatoltak. A helyszínen azonban már csak emberi maradványokat találtak, a lány ékszereit és ruháit is megtalálták. Gheorghe Dincă állítólag savval akarta eltüntetni a holttestet. Alexandru Bogdan védőügyvéd vasárnap a G4Media hírportálnak úgy nyilatkozott: védence elégette áldozatai holttestét. Alexandrával azután végzett csütörtökön, hogy rájött: a lánynak sikerült felhívnia az 112-es segélyhívót.

Kihallgatásra kísérik Gheorghe Dincát •  Fotó: Bogdan Danescu/AP/Agerpres Galéria

Kihallgatásra kísérik Gheorghe Dincát

Fotó: Bogdan Danescu/AP/Agerpres

Az ügyészség közölte, hogy a nyomozásnak nincs vége, hiszen a férfi házának mintegy 2500 négyzetméteres udvarán számos roncsautó alkatrész és egyéb hulladék található, ami megnehezíti a bizonyítékok gyűjtését. Azzal is számolnak, hogy a férfi nemcsak a háza környékén próbálta elrejteni a holttestek maradványait. Azt sem tartják kizárnak, hogy egyéb bűncselekményeket is elkövetett. A jelek szerint egyedül követte el a gyilkosságot, de nem kizárt, hogy tettestársa is volt.

Mindez már csak azért sem légből kapott, mivel Alexandra családtagjainak elmondása szerint a lány eltűnése után egy ismeretlen többször is felhívta őket telefonon, a tinédzser barátjának adta ki magát, közölve: a lány külföldre távozott, és nem akar hazamenni. A legutóbbi hívást állítólag pénteken reggel kapták, amikor az elkövető már rendőrségi őrizetben volt. Dincă egyébként korábban autószervizt működtetett, és taxisofőrként is dolgozott. Felesége és gyermeke Olaszországban él, így már jó ideje egyedül volt. A román média szerint korábban a férfit kitiltották Olaszországból szexuális bűncselekmény elkövetése miatt.

Nicolae Moga belügyminiszter szombaton leváltotta az országos rendőrfőkapitányt, miután felmerült az alapos gyanú, hogy a hatóságok sorozatos mulasztások miatt nem tudták megakadályozni a 15 éves áldozat meggyilkolását. A belügyminiszter az Olt megyei prefektust is leváltotta, akinek a tárcavezető szerint együtt kellett volna működnie a rendőrséggel. Pénteken már leváltották az Olt megyei rendőrség vezetőjét is.

Mint arról beszámoltunk, Klaus Johannis államfő már pénteken részletes tájékoztatást kért az ügyben, és közölte, a hatóságok intézkedésének módja a nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) keddi ülésén is napirendre kerül, hiszen alapos a gyanú, hogy a hatóságok nem végezték a feladatukat, és elmulasztották megmenteni az elrabolt lány életét. Viorica Dăncilă miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy intézményközi munkacsoportot állít fel a hatóságok válsághelyzeti reakcióidejének lerövidítésére. Azt is kijelentette: fontolgatja egy népszavazás kiírását arról, hogy járjon-e szigorúbb büntetés az olyan bűncselekményekért, mint a gyilkosság, a nemi erőszak vagy a pedofília.

1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 10., szombat

A hétvége folyamán fagyokra is lehet számítani, a hegyekben havazhat

A meteorológiai szolgálat ötnapos előrejelzése szerint rendkívül hideg lesz az időjárás szombaton az ország nagy részén, különösen az északi régiókban.

A hétvége folyamán fagyokra is lehet számítani, a hegyekben havazhat
2025. május 10., szombat

Súlyos baleset történt Brassó megyében, tíz gyerek került kórházba

Tíz gyerek és három felnőtt került kórházba szombaton egy Brassóban történt baleset következtében.

Súlyos baleset történt Brassó megyében, tíz gyerek került kórházba
2025. május 10., szombat

Több tízezren vettek részt a bukaresti kormánypalota előtti Európa-barát tüntetésen

Több tízezren vettek részt péntek este a kormánypalota előtti téren a #Rezistența és az Inițiativa Romania (Románia Kezdeményezés) által szervezett Európa-párti tüntetésen.

Több tízezren vettek részt a bukaresti kormánypalota előtti Európa-barát tüntetésen
2025. május 10., szombat

Simion magyar zászlós üzenetben mondott köszönetet Orbánnak

Köszönetet mondott szombaton George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Orbán Viktornak előző napi üzenetéért.

Simion  magyar zászlós üzenetben mondott köszönetet Orbánnak
2025. május 09., péntek

Európa-párti tüntetést szerveztek Bukarestben

Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.

Európa-párti tüntetést szerveztek Bukarestben
2025. május 09., péntek

Jelentős lehűléssel érkezik a hétvége, a hegyekben akár havazhat is

A meteorológiai szolgálat pénteki előrejelzése szerint jelentős lehűlés várható csütörtökig az ország nagy részében.

Jelentős lehűléssel érkezik a hétvége, a hegyekben akár havazhat is
2025. május 09., péntek

Egyelőre úgy tűnik, lesz második forduló, hitelesítette az alkotmánybíróság az elnökválasztás első fordulójának eredményét

Hitelesítette pénteken az alkotmánybíróság az elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményeit. Közleménye szerint döntését egyhangúlag hozta meg a testület.

Egyelőre úgy tűnik, lesz második forduló, hitelesítette az alkotmánybíróság az elnökválasztás első fordulójának eredményét
2025. május 09., péntek

Kelemen Hunor: nem tudjuk elfelejteni az Úzvölgyét

Az urnáktól hosszú ideje távolmaradók mozgósításában lát esélyt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra, hogy ne a magyarellenes George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyerje meg az elnökválasztást.

Kelemen Hunor: nem tudjuk elfelejteni az Úzvölgyét
2025. május 09., péntek

Ciolacu kivár és kormányra juttatná a PSD-t, ha Simion nyer, ha Dan az értesülések szerint

Marcel Ciolacu hét elején lemondott miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kivárásra játszik, és mindenképpen kormányra juttatná pártját, akár a szélsőjobboldali George Simion győz, akár a liberális Nicușor Dan.

Ciolacu kivár és kormányra juttatná a PSD-t, ha Simion nyer, ha Dan az értesülések szerint
2025. május 08., csütörtök

Orbán Viktor és a magyarok is téma volt George Simion és Nicușor Dan választási vitáján

Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.

Orbán Viktor és a magyarok is téma volt George Simion és Nicușor Dan választási vitáján