Az sem jó, ha elpárolog, az sem, ha megmarad – Bűncselekmény higanyos lázmérőt birtokolni

Az sem jó, ha elpárolog, az sem, ha megmarad – Bűncselekmény higanyos lázmérőt birtokolni

Fotó: Pexels

Napokon keresztül foglalkoztatta a román sajtót egy Suceava megyei férfi esete, aki szeretett volna törvényesen megszabadulni két darab régi, higanyos mérőeszköztől. A folyamat során nem csak azt tudta meg, hogy a közönséges tárgyaktól költséges és bonyolult megválni, hanem azt is, hogy tulajdonképpen bűncselekményt követ el birtoklásukkal. A higanyos lázmérők forgalmazása, eladása már 2007 óta tilos Romániában, de a lakosságnál maradt eszközök leadási módja továbbra is ködbe vész.

Tóth Gödri Iringó

2023. október 14., 10:082023. október 14., 10:08

2023. október 14., 11:562023. október 14., 11:56

A Monitorul de Suceava számolt be nemrég arról, hogy egy helyi férfi elhatározta, megszabadul két darab, a tulajdonában levő higanyos mérőeszköztől: egy lázmérőtől, amit még a szülei vásároltak az ötvenes években (aminek nem mellesleg már eltört az üvegborítása, így fennállt a veszélye, hogy a mérgező anyag a levegőbe jut) és egy orosz hőmérőtől. Saját bevallása szerint több napon keresztül próbálta leadni a két eszközt, sikerültelenül.

A Monitorul de Suceava újságírói is csatlakoztak hozzá, telefonálgattak, kérdezgettek, de se a Suceava Megyei Közegészségügyi Igazgatóságtól, sem a katasztrófavédelemtől, sem a helyi prefektúra munkatársaitól nem kaptak választ, segítséget. Arra jutottak, hogy bár elméletileg 2023-tól érvényben van egy törvény, melynek értelmében le lehetne adni a higanyos lázmérőt a gyógyszertáraknál veszélyes hulladékként, a végrehajtásra vonatkozó szabályozások még nem születtek meg, így a gyakorlatban nem lehetséges.

A suceavai úriember, illetve a szerkesztőség nyomozásának i betűjére a pontot Gabriel Gheorghe Panțiru rendőrfőnök, a fegyverek, robbanószerekre és más veszélyes anyagokra szakosodott ügyosztály vezetője tette fel, ugyanis azt nyilatkozta, hogy

2014 óta – a Bűntető törvénykönyv 359. cikkelye értelmében – egy higanyos lázmérő birtoklása bűncselekménynek számít. A tulajdonos ellen mérgezőanyag birtoklása vagy szállítása miatt indulhat bűntetőeljárás, mely végén akár 2 és 7 év közötti börtönbüntetés is kiszabható.

Továbbá a „tettes” köteles a veszélyes anyag megsemmisítésének költségeit is fedezni, ami a portál információi alapján szintén nehézkes, ugyanis például Suceava megyében egyetlen, hulladékfeldolgozással, illetve köztisztasággal foglalkozó vállalat sem veszi át a higanyos mérőeszközöket; legközelebb Bákó megyében működik egy olyan cég, amely erre „specializálódott”. A cég 190 lej + áfáért vesz át egy higanyos lázmérőt.

Utánanéztünk, hogy az interneten elérhető-e azon cégek országos listája, melyek a bákóihoz hasonlóan átveszik a higanyos hőmérőket, ám a lista, melyet a környezetvédelmi minisztérium honlapján találtunk, vagy nem aktuális, vagy nem teljes, hiszen csak egy Argeș, egy Brăila, egy Iași, egy Ilfov és két Neamț megyei céget találtunk rajta – a cikkben említett bákói vállalat például nem szerepel a listán.

Eszerint az ország megyéinek csupán kevéssel több, mint tíz százalékában van lehetőség szabályszerű leadásra, illetve Erdély egyetlen megyéjében sincs a célnak megfelelő központ.

A téma kapcsán egyébként érdemes megemlíteni, hogy a lázmérők, illetve hőmérők, melyekben általában csak 1 gramm higany van, a higanyszennyezés csökkentésével kapcsolatos tervek, stratégiák alig számottevő „morzsáját” jelentik. A 2013-ban 128 ország által aláírt Minamata Higanyegyezmény a legfontosabb dokumentum a témában: több mint tíz évvel ezelőtti megkötése óta az egyes aláíró országok folyamatosan hoznak rendelkezéseket a higany használatának megszüntetése érdekében, illetve a szabályozásokat a veszélyes hulladékként való kezelés kapcsán. A jelenlegi román szabályozás az EU-s normákkal van összhangban, melyek 2017-ben léptek érvénybe.

A higanyos lázmérők forgalmazása, eladása egyébként már 2007 óta tilos Romániában. Ehhez képest például a szomszédos Moldovai Köztársaságban csak 2021-ben tiltották be, és a tilalom ellenére még mindig szembeötlően sok a higanymérgezéses eset náluk.

Bár hivataloson tényleg nem lehet az országban higanyos lázmérőt beszerezni, az interneten meglepően hamar, könnyen lehet másodkézből ilyen eszközökre szert tenni – látszólag sokan nem tudnak vagy nem akarnak tudni arról, hogy ezzel bűncselekményt követnek el. És bár valószínűleg nagyon sok embernek van még a tulajdonában ilyen tárgy, a legtöbben abban a hitben „rejtegetik”, hogy erre úgysem derülhet fény.

Azonban az elmúlt években történtek megdöbbentő esetek, például egy Prahova megyei nőt, aki épp a pandémia idején, koronavírustól szenvedve mérte nap mint nap a lázát, eltörte a lázmérőt. A higanymérgezéstől tartva hívta a 112-t, és bár szerencséjére egészségügyi problémája nem lett az eset következtében, a rendőrség bűntetőeljárást indított az ügyben.

Európai szinten a legtöbb országban ingyenesen be lehet szolgáltatni a veszélyes hulladéknak számító lázmérőket (például az olyan országokban is, mint Franciaország, ahol a forgalmazást már 1999-ben betiltották), viszonylag könnyen lehet az interneten olyan cégeket, hulladékgyűjtő pontokat találni, ahol átveszik ezeket,

sőt az Egyesült Államokban találunk a témában kampányokat is (például az év egy adott napján házhoz mennek, hogy a higanytartalmú eszközöket begyűjtsék), sőt akad olyan állam is, ahol ingyenes postai csomagként is be lehet küldeni az eszközöket (természetesen biztonságosan becsomagolva). A szomszédos országokban azonban – Romániához hasonlóan – bizonytalan a helyzet. Például Magyarországon a Feol épp ez év elején írt róla, hogy sem szerkesztéségük tagjai, sem olvasójuk nem tudta kideríteni, hol tudna leadni egy régi lázmérőt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 08., szerda

Nem hajlandó módosítani a választások időpontján a kormányfő

Marcel Ciolacu kormányfő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerdán kijelentette, nem beszélt senkivel az államelnök-választás időpontjának megváltoztatásáról.

Nem hajlandó módosítani a választások időpontján a kormányfő
2024. május 08., szerda

Vádat emelt az ügyészség Konstanca ellentmondásos megítélésű ortodox érseke ellen

Befolyás vásárlása miatt bíróság elé állítja az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Teodosie Petrescu konstancai érseket.

Vádat emelt az ügyészség Konstanca ellentmondásos megítélésű ortodox érseke ellen
2024. május 08., szerda

A PNL kitart a szeptemberi államfőválasztás mellett, Ciucă lehet a jelöltjük

A Nemzeti Liberális Párt továbbra is azt támogatja, hogy a koalíció döntését fenntartva szeptember 15-én legyen az államelnök-választás első, és szeptember 29-én a második fordulója – jelentette ki szerdán Nicolae Ciucă.

A PNL kitart a szeptemberi államfőválasztás mellett, Ciucă lehet a jelöltjük
2024. május 07., kedd

Tonnaszámra próbálják rásózni a penészes, romlott zöldséget-gyümölcsöt a vásárlókra az üzletekben

Több tonna zöldséget és gyümölcsöt vontak ki a romániai piacról ellenőrzései nyomán az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC), egyebek mellett penészes, poros és rovarokkal fertőzött termékeket is.

Tonnaszámra próbálják rásózni a penészes, romlott zöldséget-gyümölcsöt a vásárlókra az üzletekben
2024. május 07., kedd

Nő a közlekedési kultúra? Jóval kevesebb súlyos baleset történt ortodox húsvétkor, mint tavaly

A majálist és görögkeleti húsvétot is felölelő idei hatnapos hosszú hétvégén 42,8 százalékkal kevesebb súlyos közúti baleset történt a tavalyi év hasonló időszakához képest.

Nő a közlekedési kultúra? Jóval kevesebb súlyos baleset történt ortodox húsvétkor, mint tavaly
2024. május 07., kedd

Négy cég „röptetheti” Iohannist utazásai során, mindez több mint nyolcmillió lejébe kerül az adófizetőknek

Négy cég bonyolíthatja le összesen több mint nyolcmillió lej értékben az államfő kül- és belföldi légi utazásait az elnöki hivatal által kiírt közbeszerzési eljárás eredménye alapján.

Négy cég „röptetheti” Iohannist utazásai során, mindez több mint nyolcmillió lejébe kerül az adófizetőknek
2024. május 07., kedd

Már sokadszor kellett új börtönbe költöztetni a román hatóságok által a legveszélyesebbnek tartott bűnözőt

A napokban immár sokadik alkalommal kellett új börtönbe költöztetni Konsztantinosz Passzariszt, a román hatóságok által a legveszélyesebbnek tartott, jelenleg fogva tartott bűnözőt, akit több mint húsz éve ítéltek életfogytiglani szabadságvesztésre.

Már sokadszor kellett új börtönbe költöztetni a román hatóságok által a legveszélyesebbnek tartott bűnözőt
2024. május 06., hétfő

Fittyet hánynak a kiberbiztonságra: sokan még online vásárláskor sem figyelnek a kockázatokra

Bár a romániai lakosság számottevő hányada rendszeresen használja az internetet, nagyon sokan fittyet hánynak a kiberbiztonságra – irányítja rá a figyelmet egy friss elemzés.

Fittyet hánynak a kiberbiztonságra: sokan még online vásárláskor sem figyelnek a kockázatokra
2024. május 06., hétfő

Közel nyolcvan nagyszabású akcióban több mint 1200 házkutatást tartott a gazdasági rendőrség

A gazdasági rendőrség az év első három hónapjában országszerte 78 nagyszabású akciót hajtott végre a bűnözői csoportok felszámolása érdekében, és összesen 1226 házkutatást tartott.

Közel nyolcvan nagyszabású akcióban több mint 1200 házkutatást tartott a gazdasági rendőrség
2024. május 06., hétfő

Volt román miniszter: Romániában és Moldovában jobb élni, mint Budapesttől nyugatra

Jelenleg ugyanakkora erőfeszítéssel jobban lehet élni Romániában vagy Moldovában, mint Budapesttől nyugatra – állította Daniel Funeriu volt román oktatási miniszter.

Volt román miniszter: Romániában és Moldovában jobb élni, mint Budapesttől nyugatra