Fotó: Farkas Orsolya
A romániai polgárok 93,6 százaléka jogosnak tartja a gazdák és a fuvarozók tiltakozását – derül ki egy friss felmérésből.
2024. január 29., 10:012024. január 29., 10:01
2024. január 29., 10:082024. január 29., 10:08
Az INSCOP közvélemény-kutató által a News.ro hírportál megbízásából készített, hétfőn nyilvánosságra hozott felmérés szerint a megkérdezettek több mint 60 százaléka helyteleníti a politikusok azon törekvéseit, hogy „betársuljanak” a tiltakozók mellé.
Arra a kérdésre, hogy hallottak-e a fuvarozók és a gazdák tiltakozásáról, a megkérdezettek 96,2 százaléka válaszolt igennel. Azok aránya, akik nem hallottak róla, 3, százalék, a nem válaszolók aránya pedig 0,2 százalék.
míg mindössze 3,5 százalék nem támogatja a tiltakozásokat, 1,5 százalék pedig úgy gondolja, hogy nem tudja eldönteni, mert nem rendelkezik elegendő információval. A nem válaszolók aránya 1,4 százalék.
mivel úgy vélik, hogy a politikai pártok képviselői nem érdekeltek a megoldások keresésében, hanem csak választási érdekeiket követik.
A felmérést a News.ro hírügynökség megbízásából az INSCOP Research végezte január 16. és 24. között gyűjtötték 1100 személy részvételével, a hibahatár 3 százalék.
Az elnöki illetmény havi összege valamivel több mint 27 000 lej – ez most azért számít referenciának, mert fölvetődött, hogy azok az állami cégvezetők, akik többet keresnek az államfőnél, mondjanak le önként illetményük egy részéről.
A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.
A várható zivatarok miatt elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 16 megyéjére.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem szándékszik kilépni a kormányból – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt ügyvivő elnöke.
Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén, amelyet videokonferencia formájában tartottak meg csütörtökön.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői és szenátorai biztosítják a határozatképességet a bizalmatlansági indítvány megvitatására összehívott hétfői parlamenti ülésen, de nem fognak szavazni – nyilatkozta Sorin Grindeanu, az alakulat ideiglenes elnöke.
Silviu Vexler, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke bejelentette, hogy visszaadja a román államtól kapott Nemzeti Érdemrendet, miután Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvénytervezet ellen.
Romáiában van olyan állami cég, amelynek vezetői azért is kapnak pluszjuttatást, mert nő is van közöttük – ezt Bogdan Ivan energiaügyi miniszter árulta el.
Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.
Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.
szóljon hozzá!