Ilan Laufer
Antiszemitizmussal vádolja Ilan Laufer üzletember-politikus Klaus Johannis román államfőt amiatt, hogy visszautasította a fejlesztési miniszterré történő kinevezését. Laufer német származását is felrója az államelnöknek.
2018. november 20., 22:472018. november 20., 22:47
2018. november 20., 23:112018. november 20., 23:11
A 35 éves Laufer – aki a Mihai Tudose vezette balliberális kabinetben az üzleti környezetért felelős tárcát irányította – kedden este a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában rögtönzött sajtótájékoztatóján súlyos vádakkal illette az elnököt.
Ilan Laufer közölte, feljelentést tesz az államelnök ellen az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD), ugyanakkor felkéri az Egyesült Államok zsidó közösségét, hogy vonja vissza a Johannisnak odaítélt kitüntetést. A politikus szerint Johannis ezzel is a Románia és Izrael közötti, Liviu Dragnea PSD-elnök által szorgalmazott közeledést akarja szabotálni. Laufer az államfő állítólagos antiszemitizmusnak bizonyítékát látja abban, hogy Johannis „Angela Merkel német kancellárnak tett ígéretéhez híven” megakadályozta Románia izraeli nagykövetségének Jeruzsálembe költöztetését, amit – az Egyesült Államok példájára hivatkozva Liviu Dragnea kezdeményezett.
„Fontos adalék, hogy Johannis német nemzetiségű és minden szempontból gyanús kapcsolatot ápol a Romániai Németek Demokrata Fórumával, egy náci szervezet örökösével, amelyet törvényen kívül helyezett a második világháború után megkötött párizsi békeszerződés” – idézte az MTI Laufert. Hozzátette: nemcsak Nicolae Ceaușescu kommunista diktátor „adott el zsidókat” (pénzért engedélyezte kivándorlásukat), szerinte most már bebizonyosodott, hogy Klaus Johannis elnök is „eladott egy román zsidót, bár nem tudja, kinek és mennyiért”. Laufer végezetül azzal is megvádolta az államfőt, hogy bűnvádi eljárást „indíttat” ellene.
Különben a CNCD októberben már tárgyalt egy hasonló tematikájú ügyet: akkor megbírságolta Darius Vâlcovot, a kormányfő tanácsadóját, és megrótta Liviu Pop szociáldemokrata szenátort, amiért náci szervezetnek minősítették a korábban éppen Johannis által irányított Romániai Németek Demokrata Fórumát (FDGR). A két politikus arra hivatkozott, hogy a kisebbségvédelmi szervezet pert indított annak az egykori Romániai Német Népcsoport nevű szervezetnek a vagyonáért, melyet a II. világháború után náci szervezetté nyilvánítottak.
A PSD végrehajtó bizottsága hétfőn döntött arról, hogy nyolc minisztert lecserélnek Viorica Dăncilă 28 tagú kabinetjében. Johannis beiktatott hat minisztert, de nem hagyta jóvá Lia Olguța Vasilescu kinevezését a közlekedési tárca és Ilan Laufer kinevezését a regionális fejlesztési miniszteri posztra. Az államfő nem részletezte, mit kifogásol a két jelöltnél, csak alkalmatlannak nevezte őket. Johannis lépésée nyomán a PSD úgy döntött, hogy miniszterelnök-helyettesi posztra jelöli Vasilescut, közlekedési miniszternek pedig Mircea Drăghici képviselőt, a PSD pénztárosát jelöli.
Az urnáktól hosszú ideje távolmaradók mozgósításában lát esélyt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra, hogy ne a magyarellenes George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyerje meg az elnökválasztást.
Marcel Ciolacu hét elején lemondott miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kivárásra játszik, és mindenképpen kormányra juttatná pártját, akár a szélsőjobboldali George Simion győz, akár a liberális Nicușor Dan.
Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.
Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.
A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.
Mindkét, a megismételt elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltet bírálta Crin Antonescu, a kormánykoalíció jelöltje, miután a vasárnapi megmérettetésen leszerepelve csupán a harmadik helyen végzett.
Megtartotta csütörtökön első ülését a Cătălin Predoiu vezette ügyvivő kormány, amelynek tagjai azt mondják, a kabinet ellátja a napi teendőit. Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszter szerint pedig Románia továbbra is stabil ország.
A szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyeri meg a megismételt elnökválasztást egy, a második fordulóba bejutott másik jelölt, Nicușor Dan által szerdán este ismertetett felmérés szerint.
Victor Ponta képviselő, korábbi elnökjelölt szerdán bejelentette, hogy Románia az első néven politikai platformot hoz létre, amelyhez várja parlamenti képviselők, polgármesterek és gazdasági vezetők csatlakozását, többek között a PSD-ből.
Közvitára bocsátotta szerdán a munka- és családügyi minisztérium az in vitro megtermékenyítést támogató program alkalmazási szabályairól szóló rendelet tervezetét.
szóljon hozzá!