Alig haladja meg a 40 százalékot a lakosság átoltottsága Romániában

•  Fotó: Jakab Mónika

Fotó: Jakab Mónika

Január 12-éig több mint 8 millió romániai személyt oltottak be a koronavírus elleni védőoltás legalább egy adagjával – tájékoztatott csütörtöki sajtótájékoztatóján az oltáskampányt koordináló országos bizottság (CNCAV) elnöke.

Hírösszefoglaló

2022. január 13., 19:512022. január 13., 19:51

2022. január 13., 21:162022. január 13., 21:16

Valeriu Gheorghiţă szerint ez a lakosság mintegy 41,5 százalékát jelenti. A 12 év fölötti lakosság körében 47,4 százalékos az első adaggal való átoltottság aránya, a 18 éven felüliek körében pedig 49,6 százalék.

Korosztályokra lebontva, a legmagasabb az átoltottság az 50-60 évesek körében (56 százalék), míg a 60 és 70 év közöttiek 52,6 százaléka van beoltva, a 40 és 49 év közöttieknek pedig az 51,2 százaléka.

Rámutatott ugyanakkor, hogy a 12-15 éves korosztálynál, amelynél tavaly június 2-án startolt az oltási kampány, 16-17 százalékra tehető az átoltottság.

Gheorghiţă elmondása szerint több mint 2,1 millió személy kapta meg az emlékeztető oltást, azaz ez erre jogosultak mintegy 45%-a. A harmadik adagot felvevők több mint 45%-a ugyanakkor a veszélyeztettet kategóriákba tartozik.

Az oltásparancsnok ugyanakkor megemlítette, hogy az egyik legveszélyeztetettebb kategória, a 80 éven felüliek körében az átoltottság nagyon alacsony, csupán 26 százalékos, az omikron-vírustörzsnek pedig rendkívül nagy a fertőzőképessége.

 „A mi egyértelmű ajánlásunk az, hogy oltassák be magukat ebben az időszakban. A családtagoknak, hozzátartozóknak, háziorvosoknak, gondozóknak meg kell adniuk nekik minden szükséges információt, hogy az idős személyek jól megalapozott döntést hozhassanak” – tette hozzá a katonaorvos.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 19., csütörtök

Visszaváltási láz: áprilisig fejenként 17 kilogramm italcsomagolást váltott vissza a romániai lakosság

A betétdíjas rendszer (SGR) elindítása óta idén áprilisig fejenként 17 kilogramm italcsomagolást váltottak vissza a romániaiak – derül ki a rendszert működtető RetuRO és az Ecoteca Egyesület közös felméréséből.

Visszaváltási láz: áprilisig fejenként 17 kilogramm italcsomagolást váltott vissza a romániai lakosság
2025. június 19., csütörtök

Kelemen: a kormányprogram készen van, az RMDSZ a fejlesztési és a művelődési tárcát kapja

A kormányprogram gyakorlatilag készen van, az RMDSZ két tárcát – a fejlesztésit és a művelődésit – kapja majd meg a várhatóan hamarosan megalakuló kormányban – jelentette be Kelemen Hunor szövetségi elnök csütörtökön.

Kelemen: a kormányprogram készen van, az RMDSZ a fejlesztési és a művelődési tárcát kapja
2025. június 19., csütörtök

PSD: szeretnénk, ha az RMDSZ a kormány tagja lenne

A Szociáldemokrata Párt (PSD) azt szeretné, ha az RMDSZ a hamarosan megalakuló kormány tagja lenne – jelentette be csütörtökön Sorin Grindeanu, a PSD ügyvivő elnöke, miután a kormányalakításról egyeztetett Nicușor Dan államfővel.

PSD: szeretnénk, ha az RMDSZ a kormány tagja lenne
2025. június 19., csütörtök

Ion Iliescu állapota enyhén javult az újabb műtétet követően

Enyhén javult Ion Iliescu volt államfő állapota a szerda reggeli műtétet követően – jelentette be csütörtökön a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) kórháza.

Ion Iliescu állapota enyhén javult az újabb műtétet követően
2025. június 19., csütörtök

Şoşoacă: nem ismerjük el Nicuşor Dant Románia elnökének

Az SOS Románia nem ismeri el Nicuşor Dant Románia elnökének, ezért a párt nem vesz részt az államfő által csütörtökre a pártokkal meghirdetett egyeztetéseken – közölte Diana Şoşoacă, az SOS Románia elnöke.

Şoşoacă: nem ismerjük el Nicuşor Dant Románia elnökének
2025. június 19., csütörtök

Újabb orvosokat gyanúsít a DNA kenőpénz elfogadásával

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) ügyészei csütörtök reggel a fővárosi Carol Davila Katonai Kórházban tartanak házkutatást egy több orvost érintő ügyben – nyilatkozták az Agerpres hírügynökségnek ügyészségi források.

Újabb orvosokat gyanúsít a DNA kenőpénz elfogadásával
2025. június 19., csütörtök

Feszültség árnyékolja be a kormányalakításra készülő pártok közötti viszonyt az államfővel való csütörtöki egyeztetések előtt

Miközben Nicușor Dan államfő csütörtökön újabb egyeztetésre várja a parlamenti pártokat a kormányalakításról, a kabinet melegalakításáról tárgyaló négy párt között továbbra is feszült a viszony, és Dan sem elégedett a deficitcsökkentő programmal.

Feszültség árnyékolja be a kormányalakításra készülő pártok közötti viszonyt az államfővel való csütörtöki egyeztetések előtt
2025. június 18., szerda

Megjelent egy újabb ragályos kór, a juhhimlő

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovină) Romániában, a hatóságok meghozták a fertőzés elterjedésének megelőzését célzó intézkedéseket – közölte a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság (ANSVSA) szerdán.

Megjelent egy újabb ragályos kór, a juhhimlő
2025. június 18., szerda

Európa-barát szuverenista mozgalmat hoz létre két szélsőséges román párt

Európa-barát szuverenista mozgalom megalakulását jelentette be szerdán a román parlamentben Dorin Silviu Petrea szenátor, aki az SOS Romania párt Brăila megyei jelöltjeként jutott be decemberben a kétkamarás román törvényhozás felsőházába.

Európa-barát szuverenista mozgalmat hoz létre két szélsőséges román párt
2025. június 18., szerda

Megkötözték, bántalmazták, lejárt étellel etették a pszichiátriára beutalt betegeket Buzău megyében

Bántalmazták, embertelen bánásmódban részesítették a Buzău megyei Săpoca pszichiátriai osztályának betegeit – értesítette a rendőrséget a fogyatékkal élők jogairól szóló ENSZ-egyezmény végrehajtását felügyelő tanács (Consiliul de Monitorizare).

Megkötözték, bántalmazták, lejárt étellel etették a pszichiátriára beutalt betegeket Buzău megyében