Képünk illusztráció
Fotó: Facebook/Bucharest Airports
A védelmi minisztérium közleményt adott ki, amelyben leszögezi: Románia területén nincsenek ukrán katonai repülőgépek.
2022. március 10., 09:482022. március 10., 09:48
Az orosz védelmi minisztérium szóvivőjének március 9-én, szerdán tett kijelentéseivel kapcsolatban, amelyek hitelt adnak annak az elképzelésnek, hogy ukrán vadászgépeket telepítettek át Románia területére, amelyek így „nem vesznek részt a konfrontációban”, a következő pontosításokat szeretnénk tenni: az állítás teljes mértékben hamis. Románia területén nincsenek ukrán katonai repülőgépek – közölte a védelmi tárca.
Az Agerpres által idézett közlemény szerint valószínűleg annak a Szuhoj 27-es ukrán katonai repülőgépnek az esetét próbálják felhasználni az állítás alátámasztására, amely február 24-én – az orosz hadsereg ukrajnai illegális inváziójának első napján – kényszerleszállásra kért engedélyt a román hatóságoktól.
– fogalmaz a minisztérium, emlékeztetve, hogy a szóban forgó repülőgépet fegyverek nélkül adták vissza az ukrán hatóságoknak, és jelenleg már nincs román területen.
A gépek polgári feladatokat látnak el, nincs rajtuk fegyver, és az ukrán hatóságok kérésére, a román hatóságok jóváhagyásával, műszaki karbantartás végett szálltak le a Brassó megyei Vidombákon, az Airbus Helicopters romániai képviseleténél.
Az Interfax hírügynökség az orosz védelmi minisztérium közleményét idézve azt írta, hogy az orosz hadsereg 89 vadászrepülőgépet és 57 helikoptert semmisített meg az ukrán légierő tulajdonában lévő, mintegy 250 repülőgépből és helikopterből álló állományból. Az orosz védelmi minisztérium hozzátette, néhány ukrán katonai repülőgépet Romániába telepítettek át, következésképpen ezek nem vesznek részt a harcban.
Az elmúlt nap 16 segélyhívás érkezett a Salvamont országos diszpécserszolgálatához, és a hegyimentők 12 személynek nyújtottak segítséget.
Összesen 2115 hivatásos katonát alkalmaz a román védelmi minisztérium az ország 41 megyéjében és Bukarestben. A korábbi toborzások során sem sikerült betölteni a felkínált állásokat, ami elsősorban az Ukrajnában dúló háborúval állhat összefüggésben.
Románia az Európai Unióban betöltött pozíciója és ottani tevékenysége nyomán jogosult egy befolyásos uniós biztosi tisztségre – jelentette ki Luminiţa Odobescu külügyminiszter. ugyanakkor arról nincs szó, hogy Klaus Iohannis legyen a biztosjelölt.
A kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy „megnyitotta a párbeszédet” a jobboldali román pártokkal az államfő- és a parlamenti választásokról.
A Richter-skála szerint 4,4-es erősségű földrengés történt csütörtökön 15 óra 09 perckor Vrancea megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Szigorított a kormány a hivatásos nevelőszülővé válás feltételein – jelentette be a kabinet csütörtöki ülését követően Natalia Intotero családügyi miniszter.
Az elmúlt 24 órában több tucat online bejelentés érkezett a bukaresti első kerületi ügyészséghez, miután az ügyészek felhívást intéztek a Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem (SNSPA) Alfred Bulai professzor által zaklatott diákjaihoz.
Narancssárga kánikulariadót adott ki péntekre az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hét megyére és Bukarestre. Ugyanakkor további 25 megyében sárga jelzésű figyelmeztetés lesz érvényben.
Még néhány hétig folytatódik a koronavírusos fertőzések számának növekedése, a fertőzés oltottakat és oltatlanokat egyaránt érint, de a többség esetében nem okoz súlyos megbetegedést – mondta Alexandru Rafila egészségügyi miniszter.
Alina Gorghiu igazságügyi miniszter felhívást tett közzé, amelyben arra bátorítja a fiatalokat, hogy jelentsék, ha valaki visszaélést követett el velük szemben.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)