A PSD elnöke alkotmányellenesnek tartja a Gyulafehérvári nyilatkozat törvénybe foglalását

Liviu Dragnea, a PSD elnöke •  Fotó: PSD

Liviu Dragnea, a PSD elnöke

Fotó: PSD

Nem támogatja Liviu Dragnea PSD-elnök az RMDSZ tervezetét, amelyet a Gyulafehérvári nyilatkozatban beígért kisebbségi jogokról nyújtott be a parlamentben.

Krónika

2018. december 05., 22:372018. december 05., 22:37

2018. december 06., 09:102018. december 06., 09:10

„Nem támogatom. Egyébként is több szakembertől is arról értesültem, hogy alkotmányellenes a kezdeményezés” – válaszolt a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerdán a sajtó érdeklődésére.

Azt is megkérdezték az újságírók Dragneától, van-e tudomása arról, hogy e jogszabály sorsától tenné függővé a szövetség a kormánykoalíció tervezeteinek támogatását. „Szó sem lehet róla. Egyáltalán nem tárgyaltunk ilyesmiről. Az RMDSZ mindig azokat a törvényeket szavazta meg, amelyekben hitt, amelyeket jóknak tartott, és mi továbbra is erre alapozunk” – idézte Dragneát az Agerpres hírügynökség.

Az RMDSZ hétfőn jelentette be, hogy törvénytervezetbe foglalta és a parlament elé terjesztette az Erdély Romániával való egyesülését egyoldalúan kimondó 1918-as Gyulafehérvári nyilatkozat nemzeti kisebbségekre vonatkozó rendelkezéseit, amelyek a mai napig nem valósultak meg.

A jogszabály előírná, hogy a román állam biztosítson a nemzeti kisebbségeknek lakosságarányos képviseletet a választott intézményekben, így a helyi és a megyei önkormányzatokban, a román és az Európai Parlamentben, a bíróságokon és törvényszékeken.

A törvény azt is előírná, hogy a kisebbségi oktatás és a kulturális élet önigazgatását a kisebbségi statútumban szabályozzák, valamint azt, hogy a megyei önkormányzatok döntése nyomán tegyék lehetővé fejlesztési régiók és különleges státusú autonómiák megteremtését azokban a történelmi régiókban, amelyekben nagy számú kisebbségi közösség él.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Grindeanu a bizalmi szavazásról: a PSD-s honatyák ott lesznek, de nem szavaznak

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői és szenátorai biztosítják a határozatképességet a bizalmatlansági indítvány megvitatására összehívott hétfői parlamenti ülésen, de nem fognak szavazni – nyilatkozta Sorin Grindeanu, az alakulat ideiglenes elnöke.

Grindeanu a bizalmi szavazásról: a PSD-s honatyák ott lesznek, de nem szavaznak
2025. július 11., péntek

Visszaadja kitüntetését a zsidó hitközségek szövetségének elnöke Nicușor Dan lépése miatt

Silviu Vexler, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke bejelentette, hogy visszaadja a román államtól kapott Nemzeti Érdemrendet, miután Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvénytervezet ellen.

Visszaadja kitüntetését a zsidó hitközségek szövetségének elnöke Nicușor Dan lépése miatt
2025. július 11., péntek

Hogy mi az a „női bónusz”? Egy román állami cég vezetői tudják, ők ugyanis kapnak ilyen pótlékot

Romáiában van olyan állami cég, amelynek vezetői azért is kapnak pluszjuttatást, mert nő is van közöttük – ezt Bogdan Ivan energiaügyi miniszter árulta el.

Hogy mi az a „női bónusz”? Egy román állami cég vezetői tudják, ők ugyanis kapnak ilyen pótlékot
2025. július 10., csütörtök

Adóhátraléka van, nem fizette ki a bírságát? Nem kap építkezési engedélyt

Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.

Adóhátraléka van, nem fizette ki a bírságát? Nem kap építkezési engedélyt
2025. július 10., csütörtök

Mi okozta az elmúlt napok viharait? Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk a szélsőséges időjárási jelenségekhez

Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.

Mi okozta az elmúlt napok viharait? Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk a szélsőséges időjárási jelenségekhez
2025. július 10., csütörtök

Hivatalos: az izraeli Vaskupola védi majd Románia légterét is

Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Hivatalos: az izraeli Vaskupola védi majd Románia légterét is
2025. július 10., csütörtök

Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító tervezet ellen

Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.

Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító tervezet ellen
2025. július 10., csütörtök

Befogták az egyik medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a motoros megölése miatt

Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.

Befogták az egyik medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a motoros megölése miatt
2025. július 10., csütörtök

Felmérés: jobban bíznak a romániaiak III. Károly királyban, mint Trumpban

Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.

Felmérés: jobban bíznak a romániaiak III. Károly királyban, mint Trumpban
2025. július 10., csütörtök

A honatyák töredéke volt kíváncsi a bizalmatlansági indítvány szövegére annak parlamenti ismertetésekor

A képviselőház és a szenátus csütörtöki együttes ülésén ismertette a kormány elleni bizalmatlansági indítványát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).

A honatyák töredéke volt kíváncsi a bizalmatlansági indítvány szövegére annak parlamenti ismertetésekor