Fotó: Mapn.ro
Nicolae Ciucă miniszterelnök pénteken kijelentette, hogy elutasította a válsághelyzetről szóló tervezetet, mert az ország védelméről szóló, készülő törvénycsomag kitér az ilyen típusú helyzetek kezelésére is.
2022. március 18., 13:562022. március 18., 13:56
2022. március 18., 14:122022. március 18., 14:12
Sajtónyilatkozatában a kormányfő arra a napokban a sajtóba kiszivárgott tervezetre utalt, amely szerint ostromállapot, általános mozgósítás vagy hadiállapot esetén minden 18 és 60 év közötti férfit bevonnak a tartalékállományba, a katonai szolgálatra kötelezhetők pedig az aktív katonák, a tartalékosok, a 20 és 35 év közötti sorkötelesek, valamint a 35 és 63 év közötti férfiak lennének – írja az Agerpres.
– jelentette ki a miniszterelnök. Hozzátette, azért utasította el ezt a jogszabályt, mert tudomása volt arról, hogy már készül az ország védelméről szóló új törvénycsomag, amelyik szabályozza a válsághelyzetek kezelését is.
Arra a kérdésre, miszerint a készülő törvénycsomag lehetővé teszi-e, hogy a román hadsereg csapatait a NATO parancsnoksága alá vonják, Ciucă kijelentette: bizonyos esetekben a román csapatokat most is az észak-atlanti katonai szövetség irányítja. „Ez a lehetőség az ország védelméről szóló korábbi törvénycsomagban nem szerepel, mert akkor még nem voltunk a NATO tagja” – tette hozzá.
Ugyanakkor egy pénteki bukaresti konferencián a miniszterelnök kijelentette, hogy a nyugati szövetségesek „elképzelhetetlen méretű” gazdasági szankciókkal nyomatékosították, hogy Oroszország megszegte a nemzetközi szabályokat.
Nicolae Ciucă elmondta,
„El tudta volna valaha is képzelni bárki, hogy Németország védelmi célú katonai segítséget nyújt Ukrajnának, határozatlan időre leállítja az Északi Áramlat 2-t, és bejelenteti, hogy a jövőben csökkenti az orosz olajtól és gáztól való függőséget? Ugyanez tették az európai és a tengeren túli, hasonló értékrendű és hasonlóan gondolkodó országok is” – jelentette ki a kormányfő.
Nicolae Ciucă emlékeztetett arra, hogy az ENSZ közgyűlésén 141 tagállam megszavazta az Ukrajna elleni orosz agressziót elítélő határozatot, és mindössze öt ország szavazott ellene:
A miniszterelnök elmondta, Románia gondoskodott a politikai és katonai ellenállóképességének a növeléséről, és a GDP 2,5 százalékára készül emelni a védelmi kiadásait. Emellett a NATO is növelte a katonai jelenlétét, és gyorsreagálású harccsoportot hoz létre az országban.
A kormányfő kitért arra is, hogy Románia Görögországgal, Bulgáriával és Törökországgal együttműködve az energiabehozatalának a diverzifikálásával próbálkozik. Hozzátette, mindezeket az „előzmény nélküli lépéseket” nagyon rövid idő alatt kell végrehajtani, de szerinte Románia bebizonyította a rugalmasságát és az alkalmazkodóképességét.
A kormány jóváhagyja az áram- és a gázárak kiszámíthatóságát egy évig biztosító rendeletet
A kormány pénteki ülésén jóváhagyja azt a rendeletet, amely április elsejétől egy évre biztosítja az áram- és a gázárak kiszámíthatóságát. Tájékoztatása szerint az ülés napirendjén szerepel a kormány által tervezett társadalmi-gazdasági intézkedéscsomaggal kapcsolatos minisztériumi javaslatok elemzése is.
„A mai ülésen elemezzük, majd elfogadásuk előtt a koalícióban is megvitatjuk ezeket a javaslatokat” – nyilatkozta Ciucă a sajtónak. Adrian Câciu pénzügyminiszter a szerdai kormányülés végén közölte, hogy a kormány az európai ellátási láncok megszakadása által érintett üzemanyagok, élelmiszerek vagy más termékek árára is kiterjedő intézkedéscsomag elfogadására is készül.
Azt is elmondta, hogy a gazdaságot és a lakosságot támogató intézkedéseket még április elseje előtt elfogadhatja a kormány.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) mintegy kétszáz szimpatizánsa tüntetett csütörtök reggel az Állandó Választási Hatóság (AEP) székháza előtt, mivel szerintük az intézmény „aláaknázza” a külföldön élő román állampolgárok választási jogát.
Rosszul lett szerdán Varga Attila, a román alkotmánybíróság tagja, akit sürgősen kórházba szállítottak.
Marcel Ciolacu kormányfő szerdán felszólította a múzeumi alkalmazottakat, hogy ne bojkottálják a Múzeumok éjszakája elnevezésű rendezvényt, hangsúlyozva, hogy a problémáikat párbeszéddel lehet megoldani, nem „zsarolással”, aminek ő nem fog engedni.
Fontos, hogy a magyarságnak erős képviselete legyen a júniusban megválasztandó EP-ben, és a különböző országokból mandátumot szerző magyar képviselők továbbra is együttműködjenek stratégiai kérdésekben – mutatott rá Bóka János.
Oroszország nem meri megtámadni Romániát, akkor sem, ha bosszantja, hogy Bukarest esetleg átad egy Patriot légvédelmi rakétarendszert Ukrajnának – szögezte le Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Magukat banki alkalmazottaknak kiadó telefonos csalókra figyelmeztet a Román Rendőrség.
Tíz évre eltilthatják a járművezetéstől a kábítószer vagy alkohol hatása alatt volánhoz ülő személyeket – többek között erről rendelkezik az a törvénytervezet, amelyet kedden fogadott el döntéshozó kamaraként a bukaresti képviselőház.
A jelenleg használt Patriot légvédelmi rendszer nélkülözhetetlen Románia számára – jelentette ki kedden Brassóban Angel Tîlvăr védelmi miniszter.
Marcel Ciolacu kormányfő kedden bejelentette, hogy a Versenytanács vizsgálatot fog indítani a mosószerek 25 százalékos drágulása miatt.
Májusban meg fogja haladni a 200 milliót a visszaváltott italcsomagolások száma – jelentette ki kedden Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.
szóljon hozzá!