Fotó: Ludovic Orban/Facebook
A Jobboldal Ereje néven új pártot alapít a Nemzeti Liberális Párt (PNL) korábbi elnöke.
2021. december 14., 16:042021. december 14., 16:04
Szándékát Ludovic Orban maga közölte kedden a parlamentben.
A politikus elmondta, a PNL-ből múlt hónapban kilépett 16 társával, valamint támogatóival és szimpatizánsaival közösen egy új pártot alapítanak, mert erkölcsi kötelességüknek érzik továbbra is képviselni azokat az állampolgárokat, akik rájuk szavaztak.
Hozzátette, a párt neve egyelőre – az alakulat első kongresszusáig – A Jobboldal Ereje lesz. Ez volt ugyanis Orban politikai programjának címe, amelyet a PNL tisztújító kongresszusán mutatott be.
A Jobboldal Ereje alapító okiratát kedden írják alá alapító tagjai, majd jövő hét első napján nyújtják be jóváhagyásra a dokumentumot a bukaresti törvényszéken – idézte az Agerpres a politikust.
Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.
Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.
A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.
Mindkét, a megismételt elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltet bírálta Crin Antonescu, a kormánykoalíció jelöltje, miután a vasárnapi megmérettetésen leszerepelve csupán a harmadik helyen végzett.
Megtartotta csütörtökön első ülését a Cătălin Predoiu vezette ügyvivő kormány, amelynek tagjai azt mondják, a kabinet ellátja a napi teendőit. Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszter szerint pedig Románia továbbra is stabil ország.
A szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyeri meg a megismételt elnökválasztást egy, a második fordulóba bejutott másik jelölt, Nicușor Dan által szerdán este ismertetett felmérés szerint.
Victor Ponta képviselő, korábbi elnökjelölt szerdán bejelentette, hogy Románia az első néven politikai platformot hoz létre, amelyhez várja parlamenti képviselők, polgármesterek és gazdasági vezetők csatlakozását, többek között a PSD-ből.
Közvitára bocsátotta szerdán a munka- és családügyi minisztérium az in vitro megtermékenyítést támogató program alkalmazási szabályairól szóló rendelet tervezetét.
Nicușor Dan független elnökjelölt szerdán kijelentette, hogy Románia nem engedhet meg magának „kalandokat” és előre hozott választásokról szóló vitákat.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltje, George Simion „jó ötletnek” tartja, hogy többségi állami tulajdonban legyenek a természeti erőforrások, a talajvagyon és az altalajkincsek, valamint a stratégiai vállalatok.
szóljon hozzá!