A „homofób” és „transzfób” törvények ellen tiltakoztak a Bucharest Pride résztvevői

•  Fotó: Facebook/Asociatia Accept

Fotó: Facebook/Asociatia Accept

Több ezren vettek részt a szombat esti órákban a romániai LMBTQIA+ közösség jogait támogató Bucharest Pride felvonuláson.

Krónika

2023. július 29., 21:052023. július 29., 21:05

2023. július 29., 21:092023. július 29., 21:09

A résztvevők 17 órától gyülekeztek a kormánypalota előtti téren. Egy óra elteltével elindult a menet a parlament épülete melletti Izvor park irányába. A felvonulás 22 óráig tart.

A menet résztvevői – köztük gyermekes családok – élénk színű öltözetben, molinókkal, zászlókkal és rengeteg lufival felszerelkezve, Rihanna Umbrella című dalára énekeltek és táncoltak. Igyekeztek felhívni magukra a járókelők, illetve az erkélyeken és a Győzelem sugárút (Calea Victoriei) éttermeinek, kávézóinak teraszain tartózkodó bukarestiek figyelmét, akiknek nagy része megtapsolta őket.

korábban írtuk

Becali pópákkal „tisztíttatná meg a bűntől” a Bucharest Pride útvonalát
Becali pópákkal „tisztíttatná meg a bűntől” a Bucharest Pride útvonalát

George Becali üzletember szombaton bejelentette, hogy vasárnap pópákkal megszentelteti a bukaresti Győzelem sugárútnak (Calea Victoriei) azt a szakaszát, amelyen felvonultak a Bucharest Pride részvevői.

Az Agerpres beszámolója szerint többen molinókat emeltek a magasba a következő üzenetekkel:

„Félelmeitek = cenzúra mint állampolitika”, „Képzett Romániát, ne diszkriminációt”, „Nem a homofób és transzfób törvényekre”, „Ti megaláztok minket, mi ellenállással válaszolunk”, „A szeretet nem genderfüggő”.

Az esemény incidensek nélkül zajlott, a felvonulás résztvevőinek biztonságáról a rendőrség és a csendőrség gondoskodik.

•  Fotó: Facebook/Asociatia Accept Galéria

Fotó: Facebook/Asociatia Accept

Akadtak olyan járókelők is, akik nem értettek egyet a felvonulással.

Két férfi „A homoszexualitás tönkreteszi a születésszámot” és a „Románia nem Szodoma” feliratú plakátot tartott a magasba.

Az esemény támogatására létrehozták a fiialiat.ro weboldalt, ahol az emberek üzenetekkel támogathatják az LMBTQIA+ közösséget. Szombat este hét óráig több mint 2600 üzenet érkezett az oldalra.

korábban írtuk

A hagyományos család mellett emeltek szót a Normalitás menetének szervezői Bukarestben
A hagyományos család mellett emeltek szót a Normalitás menetének szervezői Bukarestben

Több százan vettek részt szombaton a 19. alkalommal megrendezett Normalitás menetén Bukarestben, amelyet annak apropóján szerveztek meg, hogy szombaton késő délután tartják a Bukarest Pride nevű rendezvényt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Kolozsvári egyetemi oktatót nevezett ki alkotmánybírónak Nicușor Dan államfő

Alkotmánybírói kinevezést kapott kedden Dacian Cosmin Dragoș egyetemi tanár. Az erről szóló rendeletet Nicușor Dan államfő írta alá.

Kolozsvári egyetemi oktatót nevezett ki alkotmánybírónak Nicușor Dan államfő
2025. július 08., kedd

David: csökken az óraadó tanárok óradíja

Daniel David oktatási miniszter kedden egy videóüzenetben felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag előírja az óraadó tanárok óradíjának csökkentését is.

David: csökken az óraadó tanárok óradíja
2025. július 08., kedd

Rengeteg munkát adott a tűzoltóknak a szélsőséges időjárás

Az elmúlt 24 órában a kánikula és a viharok nagyon sok munkát adtak a katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársainak – számolt be kedden a belügyminisztérium.

Rengeteg munkát adott a tűzoltóknak a szélsőséges időjárás
2025. július 08., kedd

Grindeanu a megszorító intézkedéseket bírálja, bár a PSD is tagja a koalíciónak

Bírálta Sorin Gridneanu, a kormánykoalíció legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke a kormány által felelősségvállalással beterjesztett gazdasági megszorító intézkedések egyes elemeit.

Grindeanu a megszorító intézkedéseket bírálja, bár a PSD is tagja a koalíciónak
2025. július 08., kedd

Kedden még velünk marad a hőség, 41 fok is lehet

Kedden is kitart a kánikula szinte az egész országban – figyelmeztetnek a meteorológusok.

Kedden még velünk marad a hőség, 41 fok is lehet
2025. július 08., kedd

Felmérés: a többség egyelőre elégedett Nicușor Dan tevékenységével

A romániai polgárok szűk többsége egyelőre elégedett Nicușor Dan nemrég hivatalba lépett államfő tevékenységével – derül ki egy közvélemény-kutatásból.

Felmérés: a többség egyelőre elégedett Nicușor Dan tevékenységével
2025. július 07., hétfő

Jó hírrel szolgált a miniszterelnök a végleges állású tanároknak

Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem.

Jó hírrel szolgált a miniszterelnök a végleges állású tanároknak
2025. július 07., hétfő

Bolojan a felelősségvállaláskor: a megszorító intézkedések vészhelyzetben hozott döntések

A kormány felelősséget vállalt hétfőn a bukaresti parlamentben a számos megszorítást tartalmazó deficitcsökkentő intézkedéscsomagért.

Bolojan a felelősségvállaláskor: a megszorító intézkedések vészhelyzetben hozott döntések
2025. július 07., hétfő

Általános sztrájk körvonalazódik az egészségügyben a szakszervezetek szerint

A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.

Általános sztrájk körvonalazódik az egészségügyben a szakszervezetek szerint
2025. július 07., hétfő

Declic: csökkentsék most a pártok támogatását, ne a költségvetés kiigazításakor

A Declic Közösség hétfőn felszólította a kormányt, hogy a pártszubvenciók csökkentését építse be a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezetbe, amelyért hétfőn felelősséget vállal a parlamentben.

Declic: csökkentsék most a pártok támogatását, ne a költségvetés kiigazításakor