Fotó: Agerpres
2008. december 23., 10:162008. december 23., 10:16
A Hidroconstrucţia, a galaci Vega ’93, a Brassói Rolem és a Cominco Bucovina bocsátja el a legtöbb alkalmazottját a 2009-es év első negyedében – derül ki a Business Standard gazdasági napilap összesítéséből. Jelentős elbocsátás várható az Alro Slatinánál is: a cég bejelentése szerint jövőre 50 százalékkal csökkenti a termelését, ennek nyomán pedig az alkalmazottak felét is elbocsátja. Mindez várhatóan azt eredményezi, hogy – a beszállítókat is beszámítva – az Alronál tervezett elbocsátások összesen mintegy 20 ezer munkahelyet érintenek.
Elbocsátások várhatók az autóiparban is: mind a Dacia beszállítói, mind a nyugati autógyárakkal szerződésben álló alkatrészgyártók jelezték, a jövő év első három hónapjában megválnak alkalmazottaik egy részétől. A piteşti-i alkatrészgyár márciusban 150 alkalmazottat bocsát el, ez 50 százalékos leépítést jelent. Az Automotive Complete gyár 650 alkalmazottja közül 200-at bocsát el.
A Hidroconstrucţia ugyanakkor nyugalomra int, annak ellenére, hogy a bejelentett tervek szerint 3300 alkalmazottját készül elbocsátani. A cég közleménye szerint az építési vállalatoknál a téli időszakban természetes, hogy elbocsátják alkalmazottaik egy részét. „Az utóbbi években minden egyes tél eleji időszakban elbocsátottuk mintegy 3000 alkalmazottunkat, elsősorban azért, mert a hideg időjárás miatt leállnak a munkálatok, másodsorban pedig azért, mert ilyenkor várjuk a következő idényre vonatkozó szerződéseket. A most közzétett listáról valójában mintegy 1500 a tulajdonképpeni elbocsátott személy” – áll a cég hivatalos közleményében.
Az építési vállalatok szövetsége ugyanakkor más véleményen van: a becslések szerint az első negyedben összesen mintegy 70 ezer alkalmazott elbocsátása várható a szektorban, azaz az összes munkás 15–18 százaléka.
Az ok: az ingatlanfejlesztések finanszírozási problémái arra kényszerítik az építési cégeket, hogy a 2009-es év során akár több ízben is módosítsák költségvetésüket, ez pedig várhatóan az alkalmazottak számának módosítását is maga után vonja.
Laurenţiu Plosceanu, a szövetség elnöke úgy véli az elbocsátott építőmunkásoknak a tömbházak hőszigetelési munkálataiban, illetve infrastrukturális beruházásokban kellene megpróbálniuk elhelyezkedni.
Nemcsak az építkezési cégek készülnek leépítésekre: több pénzintézet is arra készül, hogy megváljon alkalmazottai egy részétől. A Román Kereskedelmi Bank folytatja a magánosítás utáni elbocsátásokat, ugyanakkor az alkalmazottak száma az ígéretek szerint nem esik 8700 alá. A cég alkalmazottainak száma ez év közepén 9562 volt.
Munkaerő-toborzó cégek is találhatók az elbocsátásra készülő cégek listáján. Az egyik leginkább érintett megye Temes: itt a Lugera&Makler 300, a Manpower pedig 400 személyt készül elküldeni. Előbbi cégnél közölték, jórészt időszaki munkásokról van szó, akiknek szerződése lejárt, vagy hamarosan lejár, és akik a Lugera alkalmazottai, ám egy helyi elektronikai cég igényelte őket.
Az eddigi előrejelzések alapján 2009 első negyedében Galac megyében várható a legtöbb elbocsátás: itt összesen 3500 állás szűnik meg. Ehhez ráadásul várhatóan hozzáadódik még 1500, az ArcelorMittal ugyanis egymaga ennyi állás megszüntetésére készül
Nem marad ki az elbocsátási hullámból az állami szektor sem: a Román Posta bejelentése szerint 614 alkalmazottjától válik meg. Ők azok, akik bizonyos szolgáltatások kiszervezését követően nem voltak hajlandók szerződést kötni a szolgáltatást átvevő cégekkel.