Víz alatti legelő

A cég 2003-ban vásárolta meg a korábbi állami gazdaság egy évtizede nem működő halastavait. Az első két évben csak egyetlen tóba sikerült halat telepíteni, azt azonban még sporthorgászat céljára vásárolták. A tavak újjáépítése, a saját tenyészet elindítása előtt az Agropiscnek egyezségre kellett jutnia a területek tulajdonosaival is, az állami gazdaság ugyanis magánterületeken hozta létre a 150 hektáros halastórendszert a nyolcvanas évek elején, a földeket pedig időközben visszaszolgáltatták a jogos tulajdonosoknak.

A haltenyésztést végül 2005-ben sikerült újraindítani 11 tavon, és a hároméves termelési ciklus végén az idénre remélik, hogy már kereskedelmi méretű és mennyiségű, saját tenyésztésű hal is lesz a hálójukban. Eddig félmillió euróba került a cégnek a beruházás és a tavak működtetése, a jövő tavasszal induló saját hallárvatenyészet tervezett költségei pedig még legalább 200 ezer eurót tesznek ki. Az alig két milliméteres hallárvát, azaz megtermékenyített ikrát ugyanis még az idén is a szarvasi Halászati és Öntözési Kutatóintézettől (HAKI) vásárolták, jövőtől azonban már a teljes termelési vertikumot maguk akarják működtetni.

„Az alacsony kereslet – nem megfelelő kínálat ördögi köréből csak úgy lehet kitörni, ha egy ponton beavatkozunk, és kimozdítjuk legalább az egyik hibás elemet a holtpontról. Ha mi magunk állítjuk elő az ikrából az átlagosan másfél kilós fogyasztói halat, árban versenyképesek leszünk, és reméljük, ennek eredményeként nő a halfogyasztás is. Akkor pedig a kínálatot is bővíteni tudjuk” – magyarázta Tankó László.

Segített az enyhe tél

Homoródszentpálon a HAKI által nemesített ponty alkotja a tenyésztett állomány zömét, de van a tavakban amur és busa is, és telepítettek ragadozó halakat is: süllőt, harcsát és csukát – ez utóbbiakat a Dâmboviţa megyei Nucet halkutató állomásától vásárolják. A magas költségek egyrészt a tenyésztés évszakhoz kötött ciklikusságával, másrészt a viszonylag alacsony megmaradási aránnyal magyarázhatók. Évente hat és fél millió hallárvát telepítenek, ennek azonban csupán legtöbb 30 százaléka éri meg az egy hónapos kort, és fejlődik az első nyáron nyolc dekagramm átlagsúlyú apróhallá. A halakat csak a márciustól szeptemberig tartó meleg hónapokban lehet „hizlalni”, a téli hibernálás alatt nem gyarapodnak súlyban, ezért a korukat – és ezzel együtt az elvárt súlyukat is – egy, két, illetve háromnyarasként határozzák meg a szakemberek. A természetes veszteség a nagyobb halak esetében is évente 20-30 százalékos, ennek oka lehet a táplálékszerző madarak és vidrák mellett akár a kánikula is: a túlmelegedő vízben oxigénhiány miatt pusztulnak el a halak. Fogyasztói nagyságúnak csak az átlagosan másfél kilós állatot tekintik, ezt a súlyt a harmadik nyár végére érik el a halak, jövedelem tehát legkevesebb három év után várható a haltenyésztésből. Homoródszentpálon átlag 120 tonna halat gondoznak évente, és ebből az idén várhatóan 40–50 tonna hal nő meg kereskedelmi értékesítésre. Az idén az enyhe tél is kedvezett a haltenyésztőknek, korábban tudták ugyanis kihelyezni a sekélyebb vizű, hamarabb felmelegedő „hizlaló” tavakba az állományt, ezért is bizakodóak az őszi fogás tekintetében.

Trágyázott tavak

A halak táplálékának 20 százalékát a vízben kialakuló plankton – apró növények, rákok – alkotja, a többit folyamatos takarmányozással biztosítják. „A planktont is irányítottan termeljük a halak méretének függvényében. A tavakba folyamatosan szórunk szerves trágyát, mintha legelőt gondoznánk, csakhogy a víz hőmérsékletétől is függ, hogy milyen gyorsan, mekkorára nőnek a planktont alkotó növények és állatkák. A halivadékok például csak az első generációs, apró planktont tudják lenyelni, tehát a fejlődési ciklusokat össze kell hangolni ahhoz, hogy a plankton fogyasztható legyen. Ahhoz, hogy úgy érezzék magukat, mint hal a vízben, nekünk mindennap meg kell dolgozzunk” – magyarázza Farkas Nándor állatorvos, a homoródszentpáli farm vezetője.