2012. január 19., 09:162012. január 19., 09:16
A gazdák az állami támogatások kifizetésének felgyorsítását, a gázolaj árának csökkentését, az öntözőrendszer korszerűsítését követelik a kormánytól. „Az évek óta túlélésre berendezkedett, egyik napról a másikra tengődő román mezőgazdaságban tarthatatlan állapotok uralkodnak, akkor is, ha az ágazat a román gazdaság legfontosabb tényezőjévé vált. Az állam képtelen olyan jogszabályokat kidolgozni, amelyek valóban segítik a gazdákat termékeik értékesítésében” – olvasható a LAPAR közleményében.
Az állattenyésztők, gyümölcs- és zöldségtermesztők érdekképviseleteit tömörítő szakszervezet ugyanakkor azt kéri a kormánytól, hogy dolgozzon ki egy olyan törvénycsomagot, mellyel megakadályozza a külföldiek földvásárlását. „2010 tavasza óta megkétszereződött a külföldi befektetők tulajdonába került romániai termőföldek száma. Egy évvel ezelőtt még 500 ezer hektáron gazdálkodtak külföldiek, az idén viszont már egymillió hektáron. Olyan törvényre van szükség, melylyel ezt a folyamatot meg lehet állítani, mivel a legtöbb idegen kézbe került termőföld parlagon maradt, vagy más célokra használták” – áll a Mezőgazdasági Termelők Országos Szövetségének közleményében.
A külügyminisztérium is úgy véli, Romániának szigorítania kell a földvásárlást szabályozó törvényeket, mivel a telekárak Romániában még mindig alacsonyak, a jogszabályok pedig túl engedékenyek. Amint arról korábban beszámoltunk, az Európai Bizottság nemrég úgy döntött, hogy 2014-ig fennmaradhatnak a külföldiek termőföld-vásárlási jogára vonatkozó korlátozások Romániában.
Ennek értelmében külföldi magánszemélyek és jogi személyek csak akkor vásárolhatnak termőföldet, ha Romániában rendelkeznek lakhelylyel, illetve székhellyel. Így számos külföldi cég román partnerekkel társulva hárította el a földvásárlás előtt álló jogi akadályt. A mezőgazdasági minisztérium szerint az elmúlt években olasz üzletemberek vették meg a legtöbb földet, ők körülbelül 300 ezer hektáron gazdálkodnak, őket követik a dánok 150 ezer hektárral, de osztrák, holland és német cégek is több száz hektáron gazdálkodnak.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.