2009. július 30., 10:102009. július 30., 10:10
A Greenpeace és az MTVSZ azt várja mind az Európai Bizottságtól, mind a tagországoktól, hogy utasítsák el a MON810-es kódjelű kukoricafajta újbóli engedélyezését – olvasható a két szervezet közös közleményében.
A MON810 tízéves engedélye lejárt, az EU jelenleg vizsgálja ennek meghosszabbítását. Ehhez kapcsolódóan az EFSA június végén jelentette meg véleményét, amelyben a genetikailag módosított kukoricafajtát biztonságosnak nyilvánították.
A Greenpeace és az MTVSZ anyaszervezete, a Föld Barátai Európa által készíttetett tudományos elemzés azonban súlyos hibákra és hiányosságokra mutatott rá az EFSA véleményében, megkérdőjelezve annak végkövetkeztetéseit – áll a közleményben. A természetvédők kifogásolják például, hogy az EFSA nem ismeri el, valójában erős a tudományos bizonytalanság a kukorica természetre és egészségre gyakorolt hatásaival kapcsolatban, valamint hogy a jelentés semmibe veszi azokat a tudományos vizsgálatokat, amelyek kétségbe vonják a növény biztonságosságát.
A zöldek azt is nehezményezik, hogy az EFSA jelentése elutasítja, vagy jelentéktelennek tünteti fel azoknak a kutatásoknak az eredményeit, amelyek azt bizonyítják, hogy a génmódosított kukorica által termelt rovarölő szerek káros hatással lehetnek az európai lepkékre vagy más rovarokra; az uniós szerv ehelyett „meghatározhatatlan intézkedéseket” javasol azokra a területekre, ahol a lepkék vagy a molyok élnek – állítják a közleményben.
Ugyancsak alapvető kifogás a civilek részéről, hogy az uniós állásfoglalás egy teljesen más génmódosított növényfajtán végzett tanulmányra hivatkozva próbálja bizonygatni a MON810 kukorica elfogadhatóságát, és egyáltalán nem vizsgálja a génmódosítási folyamat során a kukoricában létrejövő ismeretlen fehérjék biztonságosságát.
Hat ország már betiltotta a MON810-es kukorica termesztését, köztük Magyarország, Németország és Franciaország is. Számos tagország kormánya kifogásolta már az EFSA munkájának minőségét, és aggodalmát fejezte ki a kukorica biztonságosságát illetően. Májusban tizenkét tagország írt levelet a hivatalnak, kifogásolva annak munkáját. Legutóbb a francia kormány jelentette be, hogy nem fogadja el az EFSA-tanulmányt a MON810-ről – emlékeztetett a Greenpeace.
„Az Európai Bizottságnak nincs más választása, mint elutasítani az EFSA véleményét, fel kell függesztenie, a MON810-es kukorica engedélyét és egy másik, elfogulatlan és a tudományra alapozó hatóságot kell keresnie a génmódosított szervezetek biztonságosságának véleményezésére” – idézi a közlemény Vetier Mártát, a Greenpeace EU-kampányfelelősét.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.