2009. augusztus 27., 10:512009. augusztus 27., 10:51
Még egy év sem telt el azóta, hogy a gyergyótölgyesi önkormányzat, a Heifer International elnevezésű amerikai szervezet támogatásával mintegy 350 ezer lejes beruházásból új esztenaházat építtetett a Sestina elnevezésű dűlőben. A múlt év szeptemberében átadott, az uniós normáknak megfelelően felépített létesítményt idén tavasztól Sándor Emil helyi gazda és csapata használja. Annak ellenére, hogy a létesítmény közművesítve van, és áramfejlesztővel ellátták, a pásztorok nem tudnak a házban tartózkodni a füst miatt. Egy építkezési hibából adódóan ugyanis a beltéri tűzhely kéményén nem száll ki a füst.
A látvány túlzás nélkül meghökkentő: az impozáns, új fenyőgerendákból épült esztenaház nyílászáróin át fekete füst gomolyog ki. A ház előtti asztalt tucatnyi juhász és bojtár üli körül, jóízűen kanalazzák a zsendicét, csak a főgazda emelkedik fel az asztaltól az érkezők üdvözlésére. „Jó, hogy jött, alpolgármester úr, nézze meg, hogy füstöl ez a kémény! Már mindent megpróbáltunk, de nem tudtuk megoldani a problémát” – panaszkodik a pásztor, közben helyükre parancsolja a kutyákat.
A helyszínre érkező Csibi László helyi alpolgármester is meglepődik a látottakon, hiszen úgy tudta, a helyi szarvasmarha-tenyésztők gondjaira bízott új létesítménnyel minden rendben van. „Hamarabb kellett volna szólniuk a pásztoroknak, ha látták, hogy gond van” – magyarázza nekünk, és elmondja, hogy az épület garanciában van, az építőnek kötelessége kijavítani a hibát. De helyi erőből is elvégezhetik a munkálatot, hiszen a letétbe helyezett garanciaösszegből el lehetne végezni a szükséges javításokat.
A füst ellenére bemerészkedünk a házba, és szemrevételezzük a járólappal kirakott helyiséget, ahol a sajt és orda készül. Kísérőnk, az alpolgármester azt is elmagyarázza, hogy a tej egy kis ablakon keresztül jut be a feldolgozóhelyiségbe, ahol sajt és orda készül belőle. Megszemléltük a füstös beltéri nyílt tűzhelyet is, ahol látogatásunkkor édeskés illatú orda rotyogott a hatalmas bográcsban. Láthattuk a kézmosót, zuhanyzófülkét és az öltözőt, illetve megszemlélhettük az emeleti hálószobákat, ahol pillanatnyilag a pásztorok alszanak, de igazából olyan turisták számára van fenntartva, akik közelebbről akarják megismerni a pásztorkodás rejtelmeit.
A mintegy száz négyzetméteren felépített ház körüli legelőkön Sándor Emil tucatnyi társával 500 tejelő- és kétszáz meddő juhot terelget, emellett harminc kecskére, valamint hetven tehénre vigyáznak – többnyire helybéli gazdák jószágai. Naponta ötszáz liter tej kerül feldolgozásra, amiből majd sajt, orda és vaj is készül. A karámban április végétől október elsejéig tartják az állatokat, ezután a gazdák hazaterelik jószágaikat. Megtudtuk, egy juh után hét kiló sajt, egy kiló orda és „fertály”, azaz negyedkilónyi vaj jár.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.