2012. augusztus 22., 22:042012. augusztus 22., 22:04
A vissza nem térítendő európai uniós pénzalapokra szeptember 3. és 28. között lehet pályázni. Sándor Eszter, a Vidékfejlesztési és Halászati Kifizető Ügynökség Hargita megyei irodájának munkatársa elmondta, az ügynökség hivatalos honlapján részletes leírás található a pályázati szabályokról, ugyanakkor a Hargita megyei kirendeltségnél is lehet érdeklődni a 0266 312 522-es telefonszámon, illetve személyesen a csíkszeredai megyeháza 240-es irodájában. Összesen 25,5 millió eurót lehet megpályázni öntözőberendezések felújítására, illetve újak kiépítésére, valamint talajjavító munkálatokra. A pályázati kiírás értelmében egy-egy pályázó akár egymillió eurót is elnyerhet, de csak abban az esetben, ha a benyújtott elképzelés a település egész közösségét fogja szolgálni. Amenynyiben csak egy kisebb csoportot érint a beruházás, akkor legtöbb 750 ezer eurót nyerhet el a pályázó. A pályázatokat a megyei ügynökségekhez lehet benyújtani. Sikeres helyi elbírálás esetén azokat továbbküldik a regionális fejlesztési ügynökség gyulafehérvári központjába, ahol majd dönteni fognak a pályázatról.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.