Fotó: Veres Nándor
A hosszan tartó csapadékmentes időszakok miatt az elmúlt mezőgazdasági év a szaksajtó véleménye szerint visszaesést hozott a növénytermesztői ágazatban. A terméshozam csökkenése nem nevezhető drasztikusnak, a számok azonban jól mutatják, hogy a szárazság fölülírta a gazdák számításait.
2016. január 10., 12:502016. január 10., 12:50
2016. január 10., 15:072016. január 10., 15:07
A szaktárca által közölt statisztika szerint tavaly 30 százalékkal kevesebb kukorica termett az országban (7,2 millió tonna), mint tavalyelőtt (11 millió). A terméshozam mennyisége azonban a belföldi piacon biztosan nem okoz gondot, ugyanis az ország fogyasztása ebből a gabonaféléből 4,8 millió tonna, legalábbis a mezőgazdasági tárca felmérése alapján.
A kukoricából az export egyébként a tavalyi év első 9 hónapjában két és félszer nagyobb volt, mint 2014-ben. Napraforgóból tavaly 1,53 millió tonna termett, tavalyelőtt 2,1 millió. Ennek ellenére lesz lehetőség bőven a kivitelre is, hiszen a belföldi fogyasztásra elegendő 750 000 tonna. Ami a búzát illeti, 2015-ben 7,5 millió tonnát takarítottak be, egy évvel korábban pedig 7,4 millió tonnát, visszaesésről tehát ebben az esetben sem tudunk beszélni. Árpából viszont több termett, mint egy évvel korábban, repcéből valamivel kevesebb, mint 2014-ben.
Amint arról beszámoltunk korábban, Románia 11,1 millió euró rendkívüli agrártámogatást kapott az aszálykárok enyhítésére. A kárpótlások kifizetése valamikor a 2016-os év elején elkezdődhet a nagyobb farmok estében – jelentette be a tavaly Adrian Irimescu mezőgazdasági miniszter.
Maros megyében egyébként rekordterméssel büszkélkednek a helybeli gabonatermesztők. A 30 731 hektár őszi búzával bevetett területről 124 000 tonna kenyérgabonát takarítottak be, ami 4035 kilós átlagos termésnek felel meg hektáronként. A Kis-Küküllő felső folyása mentén háromezer kilogramm körüli átlagot értek el a gazdák.
A Maros megyei mezőgazdasági és vidékfejlesztési igazgatóság vezetője, Ioan Rus az aratási kampány végén elmondta: az átlagtermés több mint öt mázsával nagyobb, mint a 2014-es, és számottevően magasabb, mint az azt megelőző három év átlaga. A sokévi tapasztalat azt mutatja, a megye kenyérellátásának biztosításához mintegy 90–95 ezer tonna búza szükséges.
Ehhez képest az itt megtermelt búza mennyisége meghaladja a 124 ezer tonnát, tehát még mintegy 30 ezer tonna fölösleg is mutatkozik. A június-júliusi szárazság legjobban a szóját érintette, a két és félezer hektárból 30–35 százalék károsult. Hasonlóképpen kukoricából sem termett annyi, mint az előző években, ám pánikról szó sincs, ugyanis a belső szükségletet fedezte a termés.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.
szóljon hozzá!