2010. szeptember 30., 09:522010. szeptember 30., 09:52
A szervezők pénteken a megyeközpontbeli Kossuth-kert színpadán magyar, román, ukrán, német és cigány néptánc- és népzene-előadásokkal kedveskednek az érdeklődőknek. Szombaton és vasárnap színházi előadásokkal készül a városi teátrum román társulata, illetve továbbra is helyet kap a néptánc, és a gyerekműsorok sem maradhatnak el. Csehi Árpád Szabolcs megyei tanácselnök a helyi magyar kereskedelmi rádiónak úgy nyilatkozott, az első szatmári pálinkafesztivállal hagyományt kívánnak teremteni, és nemcsak a pálinkakedvelőknek kínálnak programokat, hanem igazi családi rendezvénnyel szeretnék népszerűsíteni a pálinkakultúrát.
A helyszínen felállított standokon a partiumi megye őstermelői sorakoztatják fel különlegesebbnél különlegesebb párlataikat, és a kóstolás mellett vásárolni is lehet majd tőlük. A rendezvényen nemcsak helybéliekre számítanak, ugyanis azért választottak két helyszínt, mert meg kívánják célozni a régió valamennyi lakosát és termelőjét. A nemzetközi pálinkafesztiválra a közeli magyarországi településekről is várnak termelőket, illetve érdeklődőket, emellett a rendezvény szervezői több nyugat-európai, közöttük németországi szakembert is meghívtak.
Az előzetes bejelentkezések alapján 110-féle pálinka közül lehet majd válogatni, amelyeket szakavatott zsűri is értékelni fog. Ezek közül 70-féle Szatmár megyei főzőmesterek terméke, a legidősebb párlat pedig 20 éve érlelődik. A pénteken kezdődő rendezvény nem titkolt szándéka, hogy turistákat csalogasson Szatmárba, és népszerűsítse a helyi értékeket.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.