2007. június 19., 00:002007. június 19., 00:00
Hozzáfűzte, az összeg egy része állami költségvetési alapból származik, a többit európai uniós forrásból kapják meg a gazdák. „Azért nem lehet pontosan tudni, hogy mennyi lesz a hektáronkénti végösszeg, mert az országban még folyik az igénylési ívek feldolgozása” – magyarázta a szenátor. A mezőgazdasági kifizetési ügynökség kérésére az európai uniós hatóságok június 25-éig meghosszabbították a területalapú támogatások igénylésének határidejét. Az eredeti határidő május 15-e volt, amelyet meghosszabbítottak május 31-éig, majd június 25-éig. Azok a gazdák azonban, akik ebben a hónapban igénylik a támogatást, kevesebb pénzt kapnak majd kézhez: május 31-étől számolva, a késésért 1 százalékot vonnak le az összegből mindennap.
Az Európai Uniótól Románia a mezőgazdasági összterületre kapott területalapú támogatást. A különböző mezőgazdasági területek művelőinek május 15-éig kellett leadniuk a támogatási kéréseket, eddig ezeknek mintegy felét sikerült összesíteni. Miután az összes igénylést feldolgozzák, összesítik a megművelt területeket, és ezután számolják ki, hány euró jut egy hektárra. A politikus értesülései szerint a kormány hektáronként 25–30 euróval toldja meg az uniós forrásból érkező területalapú támogatást, így az előzetes számítások szerint egy hektárra 65 eurónál több pénz jut majd. Ezt az összeget a gazdák várhatóan csak az ősz folyamán: októberben vagy novemberben kapják meg. Hétvégéig 1,241 millió kérés érkezett a kifizetési ügynökséghez, azaz a gazdák 83 százaléka igényelte a támogatást.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.