2009. július 23., 10:562009. július 23., 10:56
Az elmúlt hónapokban több ízben és több helyen is tiltakoztak az európai tejtermelők amiatt, hogy 2007 óta felére csökkent a tej felvásárlási ára, amely jelenleg is rendkívül alacsony szinten áll. A gazdák szerint a kvóták csökkentése emelné az árakat. Az Európai Bizottság azonban a jelek szerint nem kíván engedni a gazdák követelésének. Egy frissen megjelent jelentés szerint ugyanis a testület nem támogatja sem az 5 százalékos kvótacsökkentésre, sem pedig a kvótanövelés befagyasztására tett javaslatokat, mivel azok lassítanák a tervezett reformokat – írja az EUobserver. Az Európai Bizottság úgy véli: egy európai monitoringrendszer felállításával nagyobb átláthatóságot lehetne biztosítani annak, hogyan is alakulnak a tejárak a termelők, a feldolgozók és a kereskedők között. Az EB mezőgazdasági felelőse ugyanakkor javaslatot tett arra, hogy a tejágazatot sújtó válság miatt hosszabbítsák meg az intervenciós időszakot a vaj és a tejpor esetében. Normális körülmények között az Unió március és augusztus között tesz lehetővé intervenciós felvásárlást, és csak meghatározott mennyiségre. Brüsszel azt javasolja, hogy az időszakot terjesszék ki jövő februárig, sőt szükség esetén – későbbi piacfelmérés alapján – további egy évvel.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.