A Rompan elnöke elmondta: márciusban az állami tartalékból is használtak fel búzát, bár ez inkább csak a közelgő tartalékfelfrissítés céljából történt. A tartalékból piacra dobott búzát a raktárak kapták meg, és nem a Rompan, így tehát a pékségek magasabb áron jutnak hozzá, hiszen a raktárak is rátesznek bizonyos százalékot az árra. Popescu szerint jelenleg búzadeficittel küszködik az ország. Az új termésig 150 ezer tonna búzára van szükség – ennek mintegy fele van készletben –, bár a helyzetet valamelyest enyhíti, hogy a lisztkészletek tekintetében nem lehet panaszkodni. A hiány pótlására Románia nagy valószínűséggel Ukrajnából fog búzát importálni, tonnánkénti 300 eurós áron, miközben jelenleg a hazai piacon egy tonna búza 285–290 euróba kerül.
Jelenleg egy 280 grammos kenyér ára 1 lej. Napokon belül ez az ár mintegy 10 banival fog növekedni annak függvényében, hogy a sütőipari cégek mennyiért vásárolják a lisztet, illetve mennyire rúg a többi kiadásuk.
A kenyér árának emelésére vonatkozó bejelentést követően Dacian Cioloş mezőgazdasági miniszter felkérte a pénzügyminisztérium szakembereit, indítsanak vizsgálatot annak kiderítésére, mi áll a Rompannak kenyérdrágítási szándéka mögött. A szaktárcavezető megalapozatlannak tartja a drágítást, és felkérte a versenytanácsot, hogy lépjen közbe. „Meg kell vizsgálnunk, hogy mi áll emögött, és milyen költségek nőttek meg, amelyek igazolnák ezt az intézkedést” – mondta Cioloş.
A romániai sütőipari cégek tavaly július–augusztusban kezdték meg a kenyér árának emelését a gyenge termés révén megdrágult búza okán. A kenyérdrágulás mértéke termelőnként változó volt, 5–6 és 20–30 százalék között mozgott.
A tavalyi szárazság óta a péktermékek drágulása szinte havi gyakoriságú, másfelől a búza ára nemcsak hazai, hanem világviszonylatban is megemelkedett az utóbbi évben. A mezőgazdasági minisztérium szakemberei úgy vélik, ha valamilyen természeti katasztrófa nem szól közbe, az idei búzatermés 7 millió tonna körül lesz, a hektáronkénti hozam eléri a 3,2 tonnát. Tavaly négyéves mélypontra süllyedt a búzatermés, 3 millió tonna körül takarítottak be. Tavalyelőtt, 2006-ban, mintegy 5,7 millió tonna búzát takarítottunk be, miközben 2005-ben a hazai búzatermés még 7,6 millió tonna volt.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.