2012. június 28., 09:152012. június 28., 09:15
A „jelenség” nem új keletű, az árusok elmondása szerint a folyamat immár több éve tart. Eugen Avram, Szatmár megye néhány hete kinevezett prefektusa elmondta, a hivatal munkatársai ellenőrzéseket végeztek a városi élelmiszerpiacokon, melyek során kiderült: már alig lehet helyi és környékbeli kistermelőktől zöldséget vagy gyümölcsöt vásárolni Szatmárnémetiben. Eugen Avram úgy tudja, ez a probléma körülbelül hét éve áll fenn a szatmári megyeszékhelyen, azóta folyamatosak a reklamációk, azonban a problémára továbbra sem találtak megoldást.
Mint kiderült, a polgármesteri hivatal kötelékében működő piacfelügyelőség tehető elsősorban felelőssé a kialakult helyzetért, mivel előnyben részesítik a viszonteladókat azzal az indokkal, hogy ők egész évre bérelnek asztalt, a helyi termelők viszont csak szezonban fizetnének a helyért, így kevesebb bevételük származna a gazdálkodókból, mint a kereskedőkből. Az áruk minőségével is vannak gondok, mivel első osztályúként kínálnak másodosztályú gyümölcsöket, igen sok esetben pedig hazaiként árulnak külföldről behozott termékeket.
„Rendet kell teremtenünk a Szatmár megyei piacokon, ki kell dolgoznunk egy olyan szabályzatot, melynek révén őstermelőink visszanyerik a helyüket a piacokon” – mondta Szatmár megye prefektusa. A kormánybiztos elmondta továbbá, a prefektusi tanács legutóbbi ülésén felszólította a mezőgazdasági igazgatóság vezetőjét, Ioan Ciolteant, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.