Kevesebben dolgoznak a mezőgazdaságban

Negyed százalékkal csökkent az agráriumban foglalkoztatottak száma 2000 és 2009 között az Európai Unióban, Romániában 41 százalékos a visszaesés – derül ki az Eurostat frissen közzétett adataiból.

Gyergyai Csaba

2010. november 18., 10:192010. november 18., 10:19

Legalább 25 százalékkal csökkent 2000 és 2009 között az Európai Unió mezőgazdaságában a foglalkoztatás, ami 3,7 millió főmunkaidős állás elvesztését jelenti. Romániában 41, Magyarországon 35 százalékos volt a foglalkoztatáscsökkenés, miközben az agrárjövedelmek több mint 33 százalékkal nőttek – derül ki az Eurostat által közzétett legfrissebb statisztikai adatsorból, melyet Ioan Gherman, az EU mezőgazdasági bizottságának a munkatársa mutatott be.

Az elmúlt évben legnagyobb agrárnépességgel rendelkező öt uniós tagállam majdnem kétharmadát tette ki az agráriumban foglalkoztatottak számának az EU egészében. Lengyelországban 2,2 millió fő foglalkozott mezőgazdasággal (az uniós agráriumban foglalkoztatottak 20 százaléka), míg Romániában 2,1 millióan (19 százalék), harmadik Olaszország (1,2 millió fő és 10 százalék), míg Spanyolország és Franciaország osztozott a negyedik-ötödik helyen (900 ezer agrárdolgozó és 8 százalék). A legnagyobb mértékű csökkenést az új tagállamokban regisztrálták. Észtország a rekorder, ahol kilenc év alatt 55 százalékkal csökkent a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma. Bulgáriában 48 százalékos, Szlovákiában 43, Romániában pedig 41 százalékos volt a csökkenés. Magyarországon 34,8 százalékkal kevesebb embernek adott munkát és jövedelmet az agrárium 2009-ben, mint 2000-ben.

A vizsgált kilencéves időszak alatt Görögországban (-3 százalék) és Írországban (- 4 százalék) csökkent a legszerényebb mértékben az agrárfoglalkoztatás. A legnagyobb agrárnépességgel rendelkező országok közül Lengyelországban 11 százalékos, Olaszországban 16 százalékos, Spanyolországban és Franciaországban 17 százalékos volt a fogyás.

Az egy munkaerő által megtermelt agrárjövedelem (kizárólag a mezőgazdasági tevékenységből származó jövedelemről van szó) az EU egészében átlagban 5 százalékkal emelkedett 2000 és 2009 között. A régi tagállamokban (EU15) ugyanakkor 10 százalékkal csökkent a reáljövedelem, míg az EU12-ben 61 százalékkal nőtt. Az Unió egészét tekintve 17 országban mértek növekedést, tízben pedig hanyatlást az agrárjövedelmekben.

Magyarországon és Romániában 2000 és 2009 között 33 százalékkal emelkedett az egységnyi munkaerőre eső agrárjövedelem, aminél csak a szlovén adat szerényebb a régiós új tagállamok közül. 2008 és 2009 között ugyanakkor az egész EU-ban Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben a reáljövedelem (32,2 százalékkal). Ez jóval az uniós 12 százalékos csökkenő szint alatt van. Az EU-ban a két év alatt mindössze 4 országban nőtt a munkaerőegységre jutó reáljövedelem, kettőben stagnált, 21-ben pedig csökkent.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. április 21., péntek

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják

Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják
2023. március 17., péntek

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona

Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona
2023. március 17., péntek

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben

A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben
2023. március 13., hétfő

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére

A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére
2023. március 12., vasárnap

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett

A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett
2023. március 10., péntek

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát

A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát
2023. március 08., szerda

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket

Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.

Lesz bárányhús, de milyen áron?
Lesz bárányhús, de milyen áron?
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

2023. március 07., kedd

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt

Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt
2023. március 05., vasárnap

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás

Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás