2010. május 20., 10:212010. május 20., 10:21
A szakemberek ezt főként a gazdák érdektelenségével magyarázzák. Viorel Pintea, az igazgatóság vezetője lapunk kérdésére elmondta, a legtöbb gazda tájékozatlan az ügyben. „Munkatársaim segítenek az érdeklődőknek, ám több kérvényezőnek fogalma sem volt a teendőkről.
Sokan azt sem tudták, merre van a földterületük, mert évek óta nem foglalkoznak vele, támogatást viszont kérnének” – magyarázta. Pintea szerint idén minden egyes bejelentett parcellát megvizsgálnak, helyszíni szemlét és műholdas megfigyelést alkalmaznak. Azok, akik nem művelik a földterületüket, és kértek támogatást, esetleg mást termesztenek, mint amit bejelentettek, komoly büntetésre számíthatnak. A szabálytalankodóknak az elmúlt évekre visszamenőleg is vissza kell fizetniük a kiutalt támogatást.
A megyében egyébként a bejelentett termőterület, azaz majdnem 140 ezer hektár 70 százalékát azonosították a gazdák. Ez a 230 ezer megművelhető szántóföld több mint felét jelenti. „Idén első alkalommal tettük kötelezővé az úgynevezett IPA Online internetes és műholdas-térkép alapú adatbázist. Itt a gazdáknak saját kezűleg kell bejelölniük parcelláikat” – részletezte Pintea. Látogatásunkkor az APIA nagykárolyi kirendeltségén a bejáraton kívül kígyózott a kérvényezők sora. Több idős földművelő kétségbeesetten szorongatta iratcsomóját, az iroda adminisztrációs személyzete pedig megállás nélkül rajzolta körbe a térképeken a parcellákat. „Sokan nem tudnak írni és olvasni, de megművelik a földet, és támogatást kérnek.
A gazda kötelessége adminisztrálni a saját tulajdonában lévő területet. Aki nem ért hozzá, ne kérjen támogatást, hiszen ez nem kötelező” – fogalmazott Pintea, aki szerint többen a határidő lejárta előtt pár perccel érdeklődtek, hogyan is működik a rendszer, holott az akció március 1-jén startolt. Akik május 17-éig nem jelölték be papíron vagy internetes térképen azokat a parcellákat, amelyekre támogatást kérnek, június 11-éig még megtehetik, ám minden naptári nap késéssel 1 százalékot veszítenek a kiutalandó összegből. Pintea szerint még nem tudni pontosan, mekkora lesz idén a megítélt összeg. „Az Unió egy bizonyos pénzalapot különített el erre a célra, és a kért támogatások számának függvényében osztja majd el azt. Körülbelül 81 euró jut majd egy hektárra, amelyhez a román állam még hozzáteszi a maga összegét, ám még nem lehet tudni, ez mennyi is lesz pontosan” – tudatta az intézményvezető.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.