2010. április 29., 09:252010. április 29., 09:25
Csegzi Sándor alpolgármester szerint a Rózsák terének a közepén levő virágóra „immár történelem”, azt szimbolizálja, hogy Marosvásárhely a virágok városa. A Krónika arra volt kíváncsi, hogy a virágóra helyébe mikor kerül a hajdani Bodor-kút másolata, amelynek a visszaállításáról már tanácshatározat született. Csegzi Sándor kérdésünkre azt válaszolta: lesz majd kút is, a virágórát pedig arrébb költöztetik. Viszont beismerte: e téren semmi nem történt, holott sokéves a határozat, és azt az önkormányzatnak végre kellett volna hajtania.
A kertészeti kiállításon nem csak virágokat, de például könyveket is láttunk. A Mentor Kiadó sátrában a cég munkatársa azt mondta lapunknak: kényszerűségből jöttek, hiszen itt sokadalom van, amúgy pedig az üzletben nem fogy a könyv. Az Erdélyi Magyar Könyvklub is jelen van, főleg szakácskönyveket, kertészeti kiadványokat, gyermekkönyveket kínálnak.
A díszcserjéket, virágokat kiállítók között sok a vásárhelyi kistermelő. Ábrahám János és neje először jött ki a vásárra, amúgy a zöldségpiacon szoktak értékesíteni. Immár ők is megragadnak minden lehetőséget arra, hogy eladják portékájukat. Imre Ferenc és családja negyven éve rózsatöveket termeszt a Víztelep utcában, ők évtizedek óta az ebből származó jövedelemből pótolják másutt szerzett bérüket, mondta Katalin asszony. Sokadszor vesznek részt a vásáron.
Mások a Vásárhelyhez közeli falvakból, kisvárosokból érkeztek. Mikóczi János Várhegyről jött, azt mondja: „A vásárhelyi polgármesteri hivatalban létezik egy lista, tudják már, hogy kik termesztenek virágot, oszt meghívnak minket”. Várhegyen 8 család él virágtermesztésből, és a leginkább a besztercei, szamosújvári piacon értékesítik az árut. Galamodi Hajnal is várhegyi, ők családostól nyolc éven át Szeged mellett, Szegedszöregen dolgoztak, rózsát neveltek a virágtermesztésről híres településen.
Aztán hazajöttek, és most itthon hasznosítják tudásukat. Vásárhelyre, Segesvárra, Naszódra, Csíkszeredába viszik a virágot – piacokon árusítják. Major Tibor Nyárádszeredából érkezett: „Nálunk hagyománya van a virágtermesztésnek. 25–30 családnak ez biztosít megélhetést” – mondta. Tapasztalatunk szerint a virágok ára tavalyhoz képest nem módosult.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.