Fotó: Gligor László Róbert
A vidék ügyeiről, gondjairól és lehetőségeiről tartott szakmai találkozót szerdán a Maros megyei RMDSZ vidékfejlesztési szakbizottsága.
2014. február 27., 13:072014. február 27., 13:07
„A vidék hangja erős, az erdélyi magyarság ereje a vidékben rejlik, ezért megéri többet foglalkozni vele” – hangsúlyozta a rendezvényen Kelemen Atilla képviselő, a parlament mezőgazdasági szakbizottságának alelnöke (képünkön).
Hozzátette: az Európai Unió malmai lassan őrölnek, de azért jól jön a támogatás a gazdáknak, előbb-utóbb látszani fog a haszna. „Erdély társadalmi struktúrája még sokáig lesz a maihoz hasonló, egy európai uniós szakember szerint az ottani normák alapján Románia 99 százaléka vidéknek számít, ezért erre fokozottan figyelni kell Maros megyében is.
A Maros megyei RMDSZ vidékfejlesztési szakbizottságának vezetője, Birtalan István marosszentgyörgyi alpolgármester szerint az egyik legfontosabb cél, hogy a vidéki magyar emberekhez sok információ jusson el a támogatásokkal kapcsolatban. Szabó Árpád mezőgazdasági szakember pedig rámutatott: az agrárszektort már csak amiatt is kiemelten kellene támogatni, mert az ország tavalyi gazdasági növekedését is a vidék hozta.
Balogh József vállalkozó a gazdasági és kifizetési, törlesztési és beruházási nehézségekre, a bürokrácia útvesztőire hívta fel a figyelmet, Suba Kálmán, a szaporodásbiológiai és fajtanemesítési állomás igazgatója pedig a szakvélemények és a politikai intézkedések, törvények kidolgozása közötti nagyobb mértékű összehangolását tartotta fontosnak. „A törvényeket, a pályázati kiírásokat le kell fordítani a gazdák nyelvére” – tette hozzá Náznán Jenő Maros megyei agrármérnök.
A találkozón továbbá Bordi Kacsó Zsolt a mezőgazdasági, kifizetési és intervenciós ügynökség (APIA) támogatási adatait, Antal Zoltán a nyárádmenti Leader-programokat, Antal Lehel pedig a vidékfejlesztési kifizetési ügynökségnél fellelhető lehetőségeket vázolta. Kelemen Atilla elmondta, a hasonló tájékoztató jellegű találkozókat rendszeresíteni fogják.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.
szóljon hozzá!