Iskolások konkrét tervekkel

Kertészeket képeznek a borsi Tamási Áron Mezőgazdasági és Ipari Szakközépiskolában. Egyre nagyobb sikernek örvend a Nagyvárad melletti Borson három évvel ezelőtt beindított, magyar nyelvű Tamási Áron Mezőgazdasági és Ipari Szakközépiskola. Az iskolában jelenleg 75 tizenegyedikes diák tanul; az első tizenkettedik osztály jövő nyáron végez majd.

2007. június 19., 00:002007. június 19., 00:00

A diákok nagy része vállalkozóként szeretne szakmájából megélni, egyes fiatalok pedig érettségi után különböző egyetemeken szeretnének tovább tanulni. A mezőgazdasági szakközépiskolások az első két évben növénytermesztési szakmunkási diplomát, a harmadik év után kertészi, majd mezőgazdasági technikusi oklevelet kapnak. Az iskola főprofilja a kertészet, a diákok a megye legnagyobb dísznövény-termesztőinél, faiskolákban, kertépítő vállalkozásokban végezhetnek szakmai gyakorlatot. Idén szintén növénytermesztés-profillal egy kilencedik osztályt indítanak. Nagy Máté Enikő, a középiskola igazgatója elmondta, még nem tudni, hányan fognak iskolájukba bejutni, ám nem félnek attól, hogy nem lesz teljes a létszám. „Az egyik kertépítő cég vezetői nemrég értesítettek arról, hogy a nyári vakáció idejére nagy megrendelést kaptak Iaşi-ból, és szeretnék, ha diákjaink segítenének nekik a munka elvégzésében – számolt be az igazgató. – Így aki akar, dolgozhat is a vakációban.”

Egyes diákok már munkába álltak a környékbeli cégeknél. A tizenegyedikes Papp Tibor például a város melletti dombokon lévő, 1,5 hektáros gyümölcsösben órák után a cseresznye szedésére felfogadott munkások csapatát vezeti, szervezi. A diák egy nagyváradi gimnáziumot hagyott ott két év után azért, hogy kedvenc szakterületén folytathassa tanulmányait. „A természet áll hozzám a legközelebb, ezért tizedik osztály után letettem a különbözeti vizsgákat, és átiratkoztam a borsi középiskolába” – mesélte a fiatalember. A tizedikes Hegyesi Lászlónak is konkrét elképzelése van a jövőt illetően: mivel a lovak szerelmese, állattenyésztéssel, lótartással akar foglalkozni. Tapasztalatszerzésre nemcsak az iskolában, hanem otthon is alkalma nyílik, hiszen Kisszántón élő családjával 15 hektáron gazdálkodnak, teheneket, disznókat és lovakat tartanak. „Laci mindenképpen gazdálkodni akart, a nagyszalontai mezőgazdasági iskolába készült beiratkozni, amikor megtudtuk, hogy Borson is indul hasonló képzés – magyarázta édesanyja. – Ezt az iskolát választotta, mert itt is magyarul tanulhat tovább, és közelebb van hozzánk.” A más településről érkező tanulók számára biztosított az ingázási lehetőség; az iskola vezetősége külön buszjárat üzemeltetőjével kötött szerződést.

Nagy Máté Enikő büszkén említette, hogy az európai uniós Leonardo da Vinci szakképzési program keretében a diákok egy hónapos gyakorlaton jártak Lengyelországban, ahol négy különböző farmon dolgoztak. A múlt héten ugyancsak a program keretében a lengyelországi Svedziejowice több mint 80 éves múlttal rendelkező mezőgazdasági szakközépiskoláját látták vendégül Borson. A diákok és a velük érkező két farmercsalád visszaindulás előtt az iskolaudvaron a barátság jelképeként egy ginkgófát ültettek el.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. április 21., péntek

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják

Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják
2023. március 17., péntek

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona

Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona
2023. március 17., péntek

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben

A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben
2023. március 13., hétfő

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére

A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére
2023. március 12., vasárnap

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett

A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett
2023. március 10., péntek

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát

A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát
2023. március 08., szerda

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket

Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.

Lesz bárányhús, de milyen áron?
Lesz bárányhús, de milyen áron?
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

2023. március 07., kedd

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt

Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt
2023. március 05., vasárnap

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás

Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás