Házhoz szállítják a mérai tejet Kolozsváron: ma is él a tejelő jószágok tartásának sok évszázados hagyománya

A „cifra Kalotaszegként” számontartott nádasmenti falvak között táncairól, zenéjéről és népviseletéről Méra a leghíresebb. A közigazgatásilag Kisbácshoz tartozó Kolozs megyei falu 14 kilométerre fekszik Kolozsvártól, közelsége a kincses városhoz ugyanakkor gazdasági szempontból kiemelte a falut a távolabb fekvő kalotaszegi települések közül.

A helyi gazdaközösség tejtermelésének a két világháború között is hírneve volt.

A kommunista kényszer-szövetkezetesítés után is megmaradt az állatállományok egy része a portákon. A Ceaușescu-rendszer legsötétebb éveiben sok gazda 3–4 vagy ennél is több szarvasmarhát tartott. A termelőszövetkezet idején nehézzé vált a szükséges téli takarmány megtermelése, a legtöbb gazda azonban ipari munka mellett is vállalta az állattartást.

Nem véletlen, hogy az 1989-es rendszerváltást követően a falu három csordájában a kalotaszegi falvak közül itt tartották a legtöbb szarvasmarhát, mintegy hatszáz bivalyt és piros-tarka tehenet. Miközben sok faluban mutatóban sem találni fejőstehenet, Mérában kétszáz tehenet és növendéket számláló két szarvasmarhacsorda legel.

A fejős állatok tartása akkora múltra tekint vissza, hogy a piros-tarka és bivalyállomány folyamatos apadása ellenére is sok gazda ragaszkodik a jószághoz.

A kolozsvári vásárlók körében ma is híre van a mérai tejnek és a házilag előállított tejtermékeknek, ezért aki nem hagyott fel az ősi foglalkozással, mi több, hajlandó volt fejleszteni, befektetni gazdaságába, annak anyagilag is megéri a gazdálkodás. Közéjük tartozik Tőtszegi István és családja, 35 állatot számláló tehenészetük a legnagyobb szarvasmarha-állomány Mérában.

Amikor benyitottam a tágas portára, arra gondoltam, itt csak a mezőgépek parkolnak, a tehenek pedig kinn vannak a nyári szálláson. A trágyatároló miatt a szarvasmarha-telepnek szaga van, a mérai portán azonban ebből semmi nem érződik. A gazda megmutatja leleményes újítását:

az új istálló alá építették a trágyatároló medencét, ahonnan szippantókocsival szállítják ki a termőföldekre a felhígított trágyát.

Az istállóban magas nyomású pompával mossák le naponta többször is az állatok körüli betonpadlót. A déli takarmányozáskor behordott siló illatát érzem, amit a tehenek jóízűen ropogtatnak. Az eléjük kerülő kupacot hamar megeszik, és a helyét is felnyalják. Ahogy elnézem falánkságukat, Tőtszegi István megjegyzi: meghatározott adagot kapnak silóból, az állatot nem szabad túletetni.

A kiegyensúlyozott napi tejtermeléshez elegendő szálas takarmányt, silót és takarmánylisztet kapnak. Végignézem az etetést, amit reggel, délben, este a gazda végez hétköznap, vasárnap, ünnepnap, mindig. Meséli, hogy számára 1995 óta ez az életmód vált természetessé.

Ekkor fogtak hozzá három tehénnel az állattartáshoz.

Elődei emberemlékezet óta ezzel foglalkoztak – 83 éves édesapja ma is négy bivalytehenet tart –, ő azonban a hetvenes évek végén géplakatos szakmát tanult, és elszerződött az Unirea gépgyárba. Onnan a Solidaritatea szövetkezetben kötött ki varrógépjavítóként, itt elleste a bőrcserzés mesterségét. A nyolcvanas évek végén indította be itthoni bőrcserző műhelyét: az üzlet remekül ment, a kidolgozott bőrök iránt nagy volt a kereslet.

A jól menő hazai bőrcserző kisipar a rendszerváltás utáni években került padlóra, amikor a Nyugat-Európából behozott rengeteg használt ruha átalakította az emberek vásárlási szokásait. Tőtszegiék ekkor kerültek választás elé, és úgy döntöttek, belevágnak az akkor még szép jövővel kecsegtető szarvasmarhatartásba. ,

Megígérte, hogy új ügyfeleket keres, ha hetente szállítok neki tejet. A lépcsőházban hamarosan ötven liter tejet tudtam eladni hetente. Utána sorra jött a többi kolozsvári megrendelő, így többé nem kellett piacra mennünk” – foglalja össze a házhoz szállított tejtermékekre alapozó családi kisvállalkozásának történetét.

Mielőtt belépnénk a tejfeldolgozó műhelybe, vendéglátóm megmutatja mezőgépeit. Ekétől, boronától, vetőgéptől gabonaszárító silón át a szénabálákat műanyag fóliába pakoló berendezésen keresztül traktorig és kombájnig minden megtalálható a Tőtszegi-portán, amivel az ötvenhektárnyi szántóterületen takarmányt lehet termelni.

„Magad uram, ha szolgád nincs” – mondja viccesen, amikor azt kérdezem, van-e segítség a rengeteg mezőgép kezelésére. Ugyanazt panaszolja, mint a legtöbb gazda Erdélyben: lehetetlen állandó alkalmazottat, besegítőt, napszámost találni. Azzal van szerencséje, hogy silózás idején egyik rokona besegít, és utánfutóval hazaszállítja a kombájnból a szecskázott takarmányt. Különben mindent egyedül végez a portán.

A családi munkamegosztás szerint a gazda végzi a napi takarmányozást, a reggeli és esti fejést fejőgéppel, és hetente kétszer vagy háromszor házhoz szállítja Kolozsvárra a tejtermékeket.

A tejfeldolgozást a felesége és a mérai közös családi portán élő egyik lánya végzi. A napi kétszáz liter tej tárolása és feldolgozása két embernek is nagy munka, de ha valaki hiányzik, akkor végképp nehéz.

„A feleségem elutazott Magyarországra a lányunkhoz, ma este jön haza, de már nagyon várjuk. Amíg ő távol volt, a lányom vállalta a tejfeldolgozást” – magyarázza a hűtőtankkal és a különböző gépekkel felszerelt műhelyben. A két unoka még csak nézelődik, hogyan készül a túró, tejföl, joghurt, házi vaj és az érlelt sajt a családi műhelyben.

Valamennyi tejtermék közül az érlelt sajt készítése a legigényesebb feladat. A sajtpincében megnézzük a polcra helyezett termékeket, az egyik érlelt sajtból kóstolót nyújt a gazda. Finom termék, össze sem lehet hasonlítani a forrázott technológiával készülő nagyipari sajtokkal. Mivel frissen fejt, nyers tejből dolgoznak, a fejés higiéniáján múlik, hogy az érlelésre szánt sajt megérik-e, vagy az elburjánzó, nem kívánatos baktériumok miatt felpuffad és elromlik.

Vendéglátóm elmeséli, hogy bizony időbe telt, amíg ilyen remek ízű és állagú sajtot tudtak előállítani.

Egy gyergyói sajtmestertől tanulták az érlelt sajt készítését, de bármennyire is vigyáztak a fejés tisztaságára, a sajtok felpuffadtak. Időbe telt, amíg rájöttek, milyen állategészségügyi műszerrel lehet kideríteni a tehenek rejtett tőgygyulladását, ami kívülről nem látható, de árt a tej minőségének. Miután kikezelték a beteg tőgyeket, többé soha nem romlott meg sajt a portán.

„A legtöbb dologra magamtól jöttem rá. A tehenek mesterséges megtermékenyítésével én foglalkozom, megjavítom a gépeket, mindig van kisebb-nagyobb fejlesztenivaló a portán ” – magyarázza Tőtszegi István. A piros-tarka és holstein teheneinek felét kiengedte a legelőre, a portán csak az állomány többi részét feji. Legjobb hozamú piros-tarka tehene napi 34 liter tejet ad. Gazdaságát olyan szintre emelte Mérában, ami mások számára is követendő példa.