Gyakorlatban érvényesíteni a tudást

Agrárértelmiségieket képeznek a Maros megyei Nyárádszeredában. A Budapesti Corvinus Egyetem nyárádszeredai levelező tagozatára főként azok jelentkeznek, akik korábban is kertészkedtek vagy kertészkedni akarnak, és felsőfokon szeretnék elsajátítani a szakmai tudnivalókat. Dr. Jakab Sámuel tagozatvezető az Agrárvilágnak elmondta, hogy a tapasztaltak alapján főleg az idősebb, céltudatosabb hallgatók fejezik be tanulmányaikat, azok, akiknek határozott elképzeléseik vannak.

2007. április 03., 00:002007. április 03., 00:00

A nyárádszeredai egyetemvégzőseinek többsége magánvállalkozásbakezdett, vagy kiegészítő tevékenységkéntfoglalkozik intenzív termesztéssel. Oklevelüket ahelyi intézmények, vállalatok, de a térségbenberuházó magyarországi és máseurópai kertészeti cégek is elismerik: szakmaiberkekben tehát népszerűségnek örvendeneka nyárádmenti városka végzettei. JakabSámuel elmondta, a frissen érettségizettek közülsokan lemorzsolódnak, főként azok, akik nem szakmaivonzalomból jelentkeztek. Ez is bizonyítja, hogy nemcsupán egy vidéki főiskoláról van szó,hanem olyan szakmai felkészítést nyújtóegyetemről, ahol csak megfelelő tudással lehet okleveletszerezni.
A távképzéskeretében a határon túli diákok(Nyárádszeredában, Zentán ésBeregszászon) hetente járnak a konzultációkra,tanévenként egy hetet a budapesti egyetemen, illetveMagyarország más-más településéntöltenek, ahol laboratóriumi és szakmaigyakorlaton vesznek részt. Ezekben a hetekben intenzívképzésben részesítik őket. A határontúli konzultációs központokban félévenként160 óra, tantárgyanként 20–30 óra akonzultációs idő.
Budapesten az 1993-as tanévkezdőünnepségen az akkori Kertészeti ésÉlelmiszer-ipari Egyetemen ötven erdélyi diákotköszöntöttek mint a nyárádszeredailevelező tagozat első, frissen induló évfolyamát.Azóta négyszázan szereztek kertészmérnökioklevelet a határon túli távképzéstkövetően. A nyárádszeredai kar vezetőjeelmondta, nagy elégtétel számára, hogytanítványaival a szakmai rendezvényeken,kiállításokon, cégbemutatókon istalálkozhat, hiszen sokan közülükagrárértelmiségiekké váltak:ismerik a tudomány és a gyakorlat legújabberedményeit, és ezt hasznosítják is akertészet alapvető ágazataiban, gyümölcs-,zöldség-, dísznövény-, szőlő- ésgyógynövénytermesztésben, valamint avidékfejlesztésben. Rálátásuk vana régió mező- és élelmiszer-gazdálkodására,ismerik a romániai és külföldikertgazdaságot. Az idén tavasszal az ötödikalkalommal megrendezett nyárádszeredai kertésznaprésztvevőinek többsége is az egyetem végzettjeiközül került ki. Az Erdélyi Múzeum-Egyesületagrártudományi szakosztálya és az ErdélyiMagyar Kertésztársaság által éventemegszervezett kertésznap már nemcsak jólsikerült termékbemutatónak, hanem színvonalasszakmai találkozónak is bizonyul. „A nálunkvégzett szakemberek számára lehetőségetszeretnénk teremteni tudásuk kamatoztatására,és arra, hogy szakmai tudásukkal a szülőföldjükönboldoguljanak. Nagyon elégedett vagyok, mert azt tapasztalom,hogy egyre több egykori hallgatónk érvényesüla szakmában. És határozottan állítják,hogy érdemes volt tanulni” – fogalmazott Jakab Sámueltagozatvezető.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. április 21., péntek

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják

Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják
2023. március 17., péntek

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona

Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona
2023. március 17., péntek

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben

A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben
2023. március 13., hétfő

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére

A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére
2023. március 12., vasárnap

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett

A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett
2023. március 10., péntek

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát

A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát
2023. március 08., szerda

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket

Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.

Lesz bárányhús, de milyen áron?
Lesz bárányhús, de milyen áron?
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

2023. március 07., kedd

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt

Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt
2023. március 05., vasárnap

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás

Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás