Fotó: Boda L. Gergely
A képviselőház szakbizottsága két héttel elhalasztotta a felsőház által elfogadott törvénytervezet megvitatását, mely révén kiszorítanák a viszonteladókat a romániai piacokról.
2014. március 12., 19:402014. március 12., 19:40
A tervezet értelmében napi piacokon, terménypiacokon mezőgazdasági terméket csak olyan személy árulhat, aki érvényes termelői igazolvánnyal és mezőgazdasági termények forgalmazására jogosító bizonylattal rendelkezik. Külön kategóriát képeznek az egyéni vállalkozói engedéllyel (PFA) rendelkező személyek, akiknek joguk van piacokon árulni.
Nini Săpunaru szakbizottsági elnök szerint „az ujjunk mögé bújunk”, amikor ezt a kérdést feszegetjük, ugyanis az igazi termelő sohasem piacolt, viszonteladók pedig „mindig is voltak és lesznek. Mégis milyen jogon ellenőrizzük majd, hogy ki mennyit és mit árul a piacon?” – tette fel a kérdést a liberális politikus.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára, Daniel Botănoiu szerint a szakbizottsági tagok nem olvasták el figyelmesen a törvénytervezetet.
„Nem értem, miért vannak fenntartásaik a kollégáknak. Nem tartom normálisnak, hogy akinek például 500 négyzetméteres termőföldterülete van, az nem árulhat a piacokon 50 ezer vagy 200 ezer euró értékben zöldség- és gyümölcsféléket, mint ahogyan eddig történt” – magyarázta a szaktárca álláspontját az államtitkár, aki azt is elmondta, hogy Săpunaruval ellentétben ő fenntartja, hogy a piacokon kizárólag a termelőknek kellene biztosítani lehetőséget zöldségek és gyümölcsök értékesítésére.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.
szóljon hozzá!