2010. november 04., 10:182010. november 04., 10:18
Elmondta, sürgősen változtatni kellene az ágazatra vonatkozó adózási szabályokon. „A mezőgazdaságban eltérő adózási szabályokra van szükség, mint a többi gazdasági ágazatban, mivel itt a tőke forgási periódusa sokkal hoszszabb” – szögezte le a szakminiszter.
A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a román mezőgazdaságban dúló adócsalás mértéke ezen a nyáron elérte az egymilliárd eurót – véleménye szerint ez az agrárszektor egyik legnagyobb gondja jelen pillanatban. A különböző felmérések azt mutatják, csak a zöldség-gyümölcs termesztésben évente 250 millió eurót csalnak el.
„Ha rendelkezésére állna ez az összeg, nem lenne semmilyen költségvetési gondja a minisztériumnak. Hatalmas erőfeszítéseket tettünk annak érdekében, hogy kiépítsünk egy jól működő rendszert az ágazatban, de sajnos ezt egyre többen próbálják megkerülni. Attól tartok, hogy ennek a jelenségnek súlyos következményei lesznek a közeljövőben” – mondta a miniszter.
Az adókat elsősorban az elsődleges termékek értékesítése után nem fizetik be, illetve az importőrök kibújnak az áfabefizetés alól.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.