EU-konform istálló a tej árából Mezőmadarason

ANTAL ERIKA • Az utóbbi két-három évben jelentősen növekedett az állatállomány és harminc százalékkal nőtt a tejhozam Mezőmadarason. A Maros megyei településen szinte mindenki mezőgazdaságból él; évekkel ezelőtt a legtöbb háznál csupán egy-két tehenet, lovat tartottak, ma már fél tucatnál több állatot gondoznak egy-egy gazdaságban. A fejlődés nagymértékben a 2002-ben megalakult Mezőmadaras Fejlesztési Egyesületnek köszönhető, amely a település gazdasági és társadalmi fellendítését tűzte ki célul. Az egyesület megalakulásának évében már húsz madarasi gazda vehetett részt azon a kiskunfélegyházi tanulmányúton, amelyen vetőmagtermeléssel, tejtermeléssel, az Európai Unió előírásaival ismerkedtek. Itt került szóba először a farmok, fejőházak, hűtőházak szükségessége. A gazdák az utóbbi négy évben további előadásokon, tanfolyamokon vettek részt, amelyeken új technológiákat sajátítottak el, és az intenzív állattenyésztésre, hozamnövelésre, minőségbiztosításra, valamint a takarmányozás, silózás módjára fektették a hangsúlyt az előadók. A madarasi gazdák az egyesület és a gödöllői Szent István Egyetem jóvoltából évente tapasztalatcserén vettek részt különböző magyarországi termelőknél. 2004-ben előbb tíz, majd harminc gazda csatlakozott a „továbbképzéshez”. Szombat Lajos, a Mezőmadarastól néhány kilométerre fekvő Szénáságy tanya gazdája is a gazdatanfolyamon hallott először a korszerű silózásról; kezdetben két szarvasmarhája volt, most pedig kilenc tehén kérődzik az istállóban, nagy tárolóban a jó minőségű takarmány, a gépszínben a traktor, kaszálógép és más mezőgazdasági gépek. A fejőgép is saját kamrát kapott, ahová hűtőtartályt szerelnek majd. „Fejőgéppel könnyebb és gyorsabb a fejés, a jó takarmánynak köszönhetően pedig jobb minőségű a tej, és több pénzt ad érte a felvásárló” – magyarázza a gazda. Szerinte érdemes befektetni, a jó minőségű tej előállítása érdekében a fejőgép mellé hűtőtartályt vásárolni, a tejhozam növeléséért pedig jó takarmánnyal tartani az állatokat. Szombaték a tej árából gyűjtötték össze az új, az európai előírásoknak is megfelelő istálló árát. A korszerű istállóban, a tehenek tiszta környezetben élnek. A gazdálkodócsalád a teheneken kívül sertést, majorságot tart, földműveléssel is foglalkozik, a gazda elmondása szerint pedig további befektetésekre készülnek. ----------

Gazda Árpád

2006. október 10., 00:002006. október 10., 00:00


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. április 21., péntek

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják

Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják
2023. március 17., péntek

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona

Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona
2023. március 17., péntek

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben

A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben
2023. március 13., hétfő

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére

A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére
2023. március 12., vasárnap

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett

A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett
2023. március 10., péntek

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát

A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát
2023. március 08., szerda

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket

Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.

Lesz bárányhús, de milyen áron?
Lesz bárányhús, de milyen áron?
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

2023. március 07., kedd

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt

Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt
2023. március 05., vasárnap

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás

Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás